Hannah Kent – Rekviem egy gyilkos asszonyért
Egy könyvklub kapcsán került a szemem elé a Rekviem egy gyilkos asszonyért című Hannah Kent regény, amely igen vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Alapjáraton egy izgalmas, igaz történet alapján készült kötet, ami a maga módján nagyszerű. Az elbeszélésmódja valahogyan mégsem fogott meg nagyon sokáig, ami miatt az eleje igen nyögvenyelősen ment így.
A történetről
A történet Izlandon játszódik 1829-ben, főszerepben pedig Agnes Magnúsdóttir áll, akit elítéltek Natan Ketilsson és Pétur Jónsson meggyilkolásában játszott szerepéért. A bűntettet 1828. március 13-áról 14-ére virradó éjjelen követték el Illugastadirban, Agnest pedig az ítélet meghozataláig fogva tartották. A döntés halálbüntetés lett, aminek az előkészületei nem kevés időt vettek igénybe. Egy idő után emiatt a nőt egy családnál helyezték el szolgálóként, a bűnei feloldozásának érdekében pedig egy papot is a szolgálataira bocsátanak.
Agnes kérésére egy fiatal segédlelkészt rendelnek mellé, akinek a kezdetekben nem igazán sikerül a nőhöz csiszolódnia, majd szépen lassan mégis megnyílik előtte – és így előttünk is. Agnes lassan, egészen kiskorától kezdve meséli el az életét a végzetes estéig, mikoris Natan Ketilsson meghallt. Ahogyan haladunk előre a történetben, úgy közeledünk Agnes ítélethirdetéséhez is, a kötet pedig emiatt a lelki teher miatt egyre inkább nyomasztó lesz nemcsak neki, de nekünk is.
Alapos kutatómunka előzte meg a regény megírását.
A kötet tehát nagyon izgalmas, hiszen a táj és a történet, illetve a személyek nagy része valóságos. Agnes Magnúsdóttir valóban az utolsó ember volt Izlandon, akit halálbüntetéssel súlytottak, Hannah Kent tehát alapos kutatómunkát végzett a témában. Templomi feljegyzéseket, népszámlálási adatokat, helytörténeti anyagokat és minden egyebet átvizsgált annak érdekében, hogy egy hiteles, ugyanakkor izgalmas könyvet tárhasson az olvasók elé. Még arra is fordított időt, hogy a fejezetek előtt levő dokumentumokat lefordítsa az olvasóinak, tehát azok valós feljegyzések, levelezések voltak. Ez a része például teljesen lenyűgözött a könyv olvasása során! Mi több, olvasói és egyéb kérdéseket is megválaszol a végén, amit mindenkinek ajánlok majd elolvasni, aki úgy dönt, a kezébe veszi a Rekviem egy gyilkos asszonyért című regényt.
Ez a kutatómunka erőteljesen érződik a szövegen, illetve az is, hogy nem ismeretlen terep a szerző számára a terület. A tájleírások csodálatosak, ahogyan a kor hangulata is. Az épületek leírása, a munkamenetek, az izlandi emberek stílusa, viselkedésmódja nagyszerűen átérezhető, a párbeszédek lebilincselőek, és ezek által az ember pillanatok alatt az 1800-as években érzi magát.
Kinézett a szárított birkahólyagon át, ami az ablaküveget helyettesítette, és egy vékony eret pillantott meg a csupasz bőrön. Kirázta a hideg. Az ő házán üvegablakok voltak.
És akkor mi volt az, amiért vegyesek az érzéseim? Az, hogy a történet nekem nagyon lassan indult el. Az eleje elképesztően vontatottnak tűnt, amit csak nehezített az, hogy nem igazán tudtam megbarátkozni a főszereplővel. Agnes rideg volt, nagyon furcsa és ellenszenves, ami miatt nehéz volt együtt érezni vele, holott igen szívfájdító a sorsa.
Lassú felépítés és szokatlan visszaemlékezési módszer jellemzi a könyvet.
A kötet befejeztével sokat gondolkoztam rajta, hogy mindez talán nem is számított volna, mi több, még tetszett is volna akkor, ha az elbeszélés módja picit máshogyan van megoldva, mivel ahogyan haladunk az időben, úgy ugrálunk vissza Agnes visszaemlékezésével, ez pedig nem igazán nyűgözött le. Az elején kifejezetten nehezen szokott rá az agyam, mivel még tanultam a neveket, a helyszíneket, magukat a kiejtéseket.
Nehéz volt ezt a világot megszokni és most nemcsak a szituáció miatt mondom, hanem amiatt is, hogy teljesen egy teljesen másik térségről beszélünk, más korról és szokásokról. Fentebb ugye azt írtam, hogy nem igazán volt szimpatikus Agnes, de úgy nagyjából senki más sem, mégsem ítélhetem el egyik szereplőt sem emiatt. Ott és akkor ez volt a norma, ráadásul a befogadó család egy vad idegen, gyilkosnak tartott nőt fogadott be, amik miatt alapjáraton teljesen érthető a reakciójuk és a negativitásuk.
– Ismerni valakinek a tetteit és ismerni magát az embert két különböző dolog.
Ugyanakkor muszáj elismernem, hogy a maga módján tényleg zseniális, még úgy is, hogy lelkileg valóban megterhelő, hiszen egy nő nehéz életét ismerhetjük meg, miközben együtt készülünk vele a kivégzésére. Torokszorító volt olvasni, hogy ő ezt hogyan dolgozza fel, milyen gondolatok jártak az agyában, hogyan vetett számot az életével. Mindemellett pedig roppant kíváncsi voltam, vajon mindenki azt kapja-e a könyv végén, amit valóban érdemelt.
Hadilábon álltam a történettel, mégsem bánom, hogy elolvastam.
Aki szereti Izlandot, az igaz történeten alapuló regényeket vagy úgy alapjáraton a történelmi regényeket, és (vagy) nem zavarja őket az, ha lassan indul egy könyv, azok valószínűleg nagyon fogják szereti a Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyvet. Valamilyen szinten nyomasztó, ugyanakkor fontos témákat is boncolgat, mint például azt, hogy hallgassuk meg a másikat és próbáljuk megismerni egymást. Ez például, nagyon tetszett benne.