Hamarosan a boltok polcain Samantha Downing legújabb könyve!
Samantha Downing nagy népszerűségnek örvend, ugyanis eddig megjelent három kötete mind megjárta a The New York Times bestseller listáját. Legújabb könyvében, mely A saját érdekedben címet viseli, a tanár-diák viszony kerül középpontba.
Az írónő mindig gondosan választja ki a témáját, célja ugyanis az, hogy a szórakoztatóirodalmon keresztül beszéljen fontos társadalmi, szociológiai vagy pszichológiai témákról, folyamatokról. Mindezeket izgalmas krimikbe és thrillerekbe ágyazva. Beszélt már a testvéri viszonyokról Ő kezdte című könyvében, ezt követte az Elbűvölő feleségem, amely a házastársi kötelékről szólt, most pedig a tanár-diák viszonyt, valamint az iskolai közösséget veszi górcső alá.
A 2023. március 7-én érkező regénye Bosnyák Edit fordításában kerül a boltok polcaira, az Agave Könyvek gondozásában.
Samantha Downing – A saját érdekedben
Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.
Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.
Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok.