H. P. Lovecraft & Francois Baranger – Cthulhu hívása
A Multiverzum Kiadó igazi csemegével kedveskedett H. P. Lovecraft rajongóinak. Gyönyörű kiadásban hozták el ugyanis a mára már klasszikusnak számító elbeszélést, a Cthulhu hívását, a híres illusztrátor François Baranger rajzaival!
A történet a horrorirodalom egyik méltán nagyhírű alapkövévé vált, így talán már senkinek nem kell bemutatni. Ha esetleg ez eddig valamilyen okból kimaradt volna, itt egy kis összefoglaló.
A történet az 1920-as években veszi kezdetét, mikor Francis Thurston a rejtélyes körülmények között elhunyt nagybátyja által hátrahagyott iratok között furcsa feljegyzésekre bukkan. Angell professzor egy félelmetes, ősi kultusz nyomára akadt. Rituális gyilkosságok, véráldozatok a mocsarak mélyén, rejtélyes rémálmokat elszenvedő, az őrület határára kerülő művészek, egy tengerből előbukkanó, letűnt város.
A férfi rövidesen rájön, hogy nagybátyja talán megbolygathatott valamit, amit nem kellett volna; kiderül ugyanis, hogy a kultusz hívei fel akarják támasztani mindenható istenüket Cthulhu-t, és ezért bármire képesek. A vég elkerülhetetlen?
Lovecraft Cthulhu hívása című műve először 1928-ban jelent meg és vált a horrorirodalom alapkövévé. Azóta számos alkotás, könyv, dal, videojáték inspirálódott már az alakjából, nem véletlenül. Az író remekül ráérzett arra, hogy hogyan ébresszen elemi félelmet az olvasóiban és férkőzzön be rémálmaikba.
A legirgalmasabb dolog a világon, azt hiszem, az, hogy az emberi elme képtelen kapcsolatot teremteni a különálló események között. A tudatlanság nyugalmas szigetén élünk a végtelenség fekete óceánjának közepén, s nem úgy rendeltetett, hogy messzire utazzunk innen.
A Multiverzum Kiadó pedig ezt a történetet hozta el nekünk, ugyan nem elsőként, de mindenképpen különlegesen igényes kivitelben. A nagyméretű, keménytáblás kiadás az eredeti elbeszélés mellett tartalmazza a híres grafikus, Francois Baranger lenyűgöző munkáit is. A művész nevéhez olyan projektek fűződnek, mint a Harry Potter-filmek, vagy a múlt évben nagy sikernek örvendő videojáték, a Beyond: Two Souls látványvilága is.
Ki tudhatja mi vár ránk? Ami egyszer fölmerült, az újra alászállhat, és ami egyszer elsüllyedt, az újra a felszínre emelkedhet.
A minőségre itt sem lehet panaszunk, Baranger munkái tökéletesen kiegészítik az elbeszélés hangulatát és általuk még jobban beleélhetjük magukat a hátborzongató történésekbe. A sötét színek, a részletek kidolgozottsága mind segítenek átadni a cselekmény komor atmoszféráját.
Én korábban még sohasem olvastam az írótól, örülök, hogy ebben a formában élhettem át először ezt az élményt. Ezután a kötet után mindenképpen szeretnék még tőle olvasni, mert habár az írásmódját helyenként kissé túlságosan minimalistának találtam, azt mindenképpen el kell ismernem, hogy nagyon egyedi és kreatív ötletei voltak. Erre a történtre keveselltem kicsit a 80 oldalt, szívesen olvastam volna még részleteket a kultuszról vagy egyes részeket jobban kifejtve.
Összességében kijelenthetjük, hogy Francois Baranger illusztrációi tökéletesen kiegészítik Lovecraft sötét prózáját, ez az exkluzív kiadvány pedig megérdemli kiemelt helyét minden Lovecraft-rajongó polcán.
A recenziós példányért köszönet illeti a Multiverzum Kiadót!