Greer Hendricks, Sarah Pekkanen – A tökéletes alany
Sarah Pekkanen és Greer Hendricks mint írópáros, nem újdonság. Még pár évvel ezelőtt volt egy regényük az …És én téged el nem hagylak, ami akkor nagyon tetszett, így mikor kiszúrtam, hogy új kötetük érkezik, felcsillant a szemem. Na meg az is közrejátszott, hogy a két könyv borítója mennyire jól kiegészíti egymást.
A tökéletes alany története Jessica Farris-ről szól, aki sminkesként dolgozik. Sorban járja az ügyfeleket, de az igazi boldogságot nem találja. Olyan titkokat rejteget magában, amiket senkinek sem bír elmondani, ez pedig megbélyegzi emberi kapcsolatait, köztük a párkapcsolatait is. Egy napon azonban az egyik ügyfelénél meghallja, hogy a lánynak másnapra egy találkozója lenne egy bizonyos dr. Shields-el, egy pszichológiai kísérlet kapcsán, ami igazán jól fizet a rajta résztevőknek. A kísérlet az etikával és a morállal kapcsolatos, és 18-32 éves korig várja a női jelentkezőket. Taylor, a kuncsaftja nem szándékozik elmenni rá, így Jess úgy dönt, majd ő részt vesz a lány helyett, hiszen neki nagy szüksége van a pénzre.
A kísérlet során Jess számtalan titkot felfed dr. Shields-nek, amitől sebezhetőnek kezdi érezni magát. Elkezdi átgondolni tetteit és megkérdőjelezni eddigi, már-már rutinszerű cselekedeteit. Mindeközben kiderült, hogy dr. Shields miért is vágott bele ebbe a kísérletbe, hiszen a kezdetektől két szemszöget olvashatunk, az övét és Jessicáét. Az első fázis alatt csak sejtelmesen olvashatjuk pár oldal erejéig a doktor gondolatait, majd mikor a második szakaszba érünk kiderül, hogy a házassága megromlott, ezzel pedig arra próbál rájönni, vajon a házas felek miért csalhatják meg párjukat. Vajon ilyenkor csak az egyik fél hibás vagy mindkettő? Vajon a feleség tehet róla, ha megcsalja a férj? Vagy a férfiak alapvetően nem tudnak ellent mondani egy nő csábításának?
Érdekes volt a kapcsolatom a könyvvel, ugyanis egyáltalán nem fogott meg az első pár oldal során. Valahogy nem tűnt érdekesnek egészen addig, míg nem kezdett a kísérlet úgy igazán érdekessé válni, és amíg meg nem tudtunk több dolgot a doktornőről. Ez pedig azért volt, mert Jessica karaktere nem igazán fogott meg, pontosan emiatt nem éreztem igazán jónak a könyvet. Valahogy olyan unalmasnak, átlagosnak tűnt semmilyen extrával. Azonban nagyon érdekelt ki is ez a titokzatos doktor és miről szól a kutatás.
Sikerült igazán rejtélyessé és izgalmassá tenniük nemcsak a kísérletet, de az olvasmányt is, ami egy igazán jó témát boncolgat: a hűtlenséget, de a könyvben előkerül még a szexuális bántalmazás és az önismeret is. Mindegyik fontos téma, amiről sosem lehet eleget beszélni, eléggé szétboncolni és ez a kötet is nemegyszer elősegítette, hogy ledöbbenjek és még tovább és tovább olvassam. Na meg hogy végig gondoljam, hogy hasonló dolgok igenis megtörténhetnek.
Ahogyan említettem, nem igazán volt szimpatikus a főszereplő, ugyanakkor a jellemfejlődése nagyon tetszett. Lehet az elején való érdekes hozzáállásomban közrejátszott az is, hogy elképesztő furának tartottam a doktornőhöz való hozzáállását is. Mintha valami elvetemült rajongó lett volna, vagy nem is tudom. Rajta kívül azonban voltak igazán izgalmas karakterek is, akiktől érdekessé vált ez az egész.
Úgy gondolom, hogy a két szerző remekül tudott ezúttal is együtt dolgozni, nagyon kíváncsi lennék, hogyan alkotják meg a történeteiket. Vajon fejezetenként vagy karakterenként váltják egymást? Az egyetlen probléma velük ezúttal az volt, hogy nem igazán tudtam néha elhelyezni magamat térben és időben, hogy éppen kit követünk nyomon. Ezt azért sajnáltam, mert mikor végre sikerült belemélyedni az olvasásba, ki-kizökkentett.
Bár az elején kissé nehézkesen ment az olvasás, azért jó kis könyv volt ez. Mikor az események felgyorsultak, kellőképpen érdekessé és elgondolkodtatóvá vált a történet, ami egy pszicho-thriller során elengedhetetlen. Ha te is a téma kedvelői közé tartozol, vagy olvastad a szerzők előző kötetét, ez sem maradhat ki a sorból.
A recenziós példányért köszönet az Alexandra Kiadónak!