Geek

Zsákbamacska: E3 beszámoló

Idén sem maradhatott el az év legnagyobb gamer rendezvénye, az E3. Ez alatt mutatják be a legújabb játékokat, vagy éppen a legújabb konzolokat. Ez a pár nap kimondottan a játékosoké, mivel legtöbb esetben igényesen van megcsinálva egy-egy cég műsora, pontosan azért, mert nekik is kijár egyfajta tisztelet. Az idei konferencián az EA, az Xbox, a Bethesda, a Ubisoft, a Playstation és a Nintendo szerepelt. Lássuk mire lesz érdemes odafigyelnünk az elkövetkezendő időszakban.

EA konferencia:
Az EA hozta a papírformát, számtalan sport játékot mutattak be. Jön az új Fifa 18, Madden 18, sőt, az NBA új része story módot kap, hogy átélhessük a karakter sorsát, csak azért, hogy az évről évre kidobott címek ne tűnjenek unalmasnak.
Természetesen a Battlefield 1 is előkerült és újdonságként lesznek éjszakai pályák, új pályákat, sőt lesz külön orosz kaszt is, új fegyverek is érkeznek.

Úgy látszik nem fájt a világnak eléggé a Halálos iramban szériák létezése, mert az új Need for speed: Payback feltűnően sok hasonlóságot mutat a filmmel (már ha lehet a „családterápiát” filmnek nevezni). Még arra is fogadnék, hogy esetleg összemossák a két brand-et…reméljük, hogy nem.

Az egyik érdekessége a konferenciának egy teljesen új cím volt, A way out. Manapság a játékiparban észrevehető, hogy néhány egyedi ötletet leszámítva, ugyanazt a bőrt húzzák le egyes témákról. Ugyan az a világmegmentős feladat, ugyanúgy egyszemélyes hadseregként küzdj egy galaktikus, vagy egy „megtörtént” háborúban, stb. Ebből a szempontból érdekes ez az új cím. Egy börtönből szabadulós játék, ami nem ér véget ott, hogy kiszabadultatok. Igen, többes szám, mivel a játék másik érdekessége, hogy csak co-op-ban lehet játszani, megosztott kijelzővel, aminek elvileg még szerepe is lesz. Pl.: van a videóban egy rész, amikor a társunkat kell tolni egy szennyes-kocsiban, és az, aki benne van, csak egy kis négyzeten lát ki. Érdekesnek tűnik, bár az, hogy csak ketten lehet játszani szerintem rontani fog azon, hogy kik fogják majd megvenni.

A legvégére hagyták, talán sokak legjobban várt címét, a Star wars: Battlefront 2-t.
Nagyobb hangsúlyt fektetnek a tartalomra, a multiplayerben több hős lesz ( Darth Maul, Kylo Ren, Yoda, Rey, Fin, Chewbacca), több karakter, bolygó. Sőt, az első kiegészítő az Utolsó Jediket fogja feldolgozni, ami teljesen ingyen lesz. Szerintem ez egy nagyon jó döntés tőlük, mert ez rengeteg Star Wars rajongót befog vonzani a játékba.

 

Xbox konferencia:

A műsort az Xbox One X bemutatásával kezdték. Hogy hova tűnt a Project Scorpio? Ne keressétek sokáig, mert a nyelvtörő vette át a név helyét. Nyílván egy konzolnak nagyon nehéz normális nevet adni, főleg, hogy az Xbox mindig is egy kódnév volt (bár egy Super Nintendo-nál vagy egy Mega Drive-nál is felkuncog az ember), de számos helyen gondot fog okozni, ahol az X úgy hangzik mint az S, és nem hiszem, hogy ha már ki akar valaki dobni az ablakon 499 dollárt, akkor egy korábbi generációs konzolt akar kapni. Igen, az új Xbox 100 dollárral többe kerül, mint vetélytársa, a Playstation Pro. Azonban azt is el kell ismerni, hogy a kis szendvicssütő elvileg(!) natív 4K-ban, fix 60 fps-ben futtatja majd a játékokat…nem mellesleg 6 teraflop. Miért emelem ki mindezt? Mert lényegében erről szólt az egész konferencia, a játékok a háttérbe szorultak. Az már más kérdés, hogy a Digital Foundry  (egy csatorna tele felbontás mániás tagokkal) egyből rávetette magát az Assasin’s Creed: Origins demóvideójára, amit pontosan azért itt mutattak be először, hogy a “bivalyerővel” meghajtsák, és láthassák a nézők mennyire jó. Habár a vizuális hűsége rálicitál a PS4 Pro 1440p-s címeire, de a natív 4k helyett csak UHD-ra képes. Persze a játék megjelenéséig nem tudhatjuk, hogy PS4-en hogy fog majd kinézni, de ez már nem nyújt szép reményeket.

Mint említettem játékok terén visszahúzódóbbak voltak. Kevesebb exklúzív címet mutattak be. Persze akadt itt Forza Motorsport 7, ami lenyűgözően néz ki, de nem volt új Halo vagy Gears of war bejelentés.

Azonban itt mutatták be, hogy érkezik a Metro sorozat következő része Exodus címmel. Megjelenési dátum sajnos még nincs, de legjobb feltételezésem szerint a Metro 2035 c. könyv lesz az alapja.

Ezután mutatták be az új AC játékot, amiről részletesebben lejjebb írok. És ezután kezdtem egyre jobban csalódni a felhozatalban. A legtöbb játék amit érdemes megemlíteni (Sea of Thieves, Cuphead, Crackdown 3, Life is strange: Before the storm, Ori and the Will of the wisps) multiplatform játék lesz, ami valahol szerencsés, azonban egyáltalán nem akkor, amikor egy új konzolt akarnak eladni. Azonban ez egyfajta taktikai váltás a cégnél, nem abból akarnak pénzt csinálni, hogy mennyi exklúzív címet gyártanak, hanem, hogy piacra dobnak egy olyan konzolt, amin állításuk szerint minden jobban fog kinézni. És sajnos annyira megnőttek a játékosok igényei, hogy valószínűleg az emberek legnagyobb része már azért is megfogja venni az új Xbox-ot, mert nincs teljesen képben azzal, hogy az a sok feltüntetett tulajdonság, csak reklámfogás, a legtöbbet szabad szemmel, vagy megfelelő (borsos árú) TV nélkül nem lehet észrevenni.
A show végére egy új Bioware játékot hagytak, az Anthem-et, amiből egy viszonylag hosszabb gameplay-t láthattunk, akik szerették a Destiny-t, azoknak kötelező darab lesz ez játék is.

Bethesda konferencia:

„A csoki is barna, mégis finom.”
Szerintem teljesen ráillik, mindarra amit a Bethesda bemutatott. Habár a körítés itt volt a „legigénytelenebb”, mivel csak trailereket vetítettek egymás után(ami azért fáj, mert ahogy az egész expo kinézett, a Bethesdaland hihetetlen kreatív volt), annak ellenére ez volt talán játékfelhozatalban a legerősebb, pláne, hogy az összes bejelentett cím, még idén meg fog jelenni.
VR-ra (nem feltétlen Janinak és Pistinek csinálták, bár a Doom-al valószínűleg összefutunk a The VR csatornáján) érkező játékokkal nyitottak, elsőként a Doom-t láthatuk, ami elsőre egyszerre hangzik klasszul és néz ki borzasztón.

Aztán következett a Fall out VR, ami HTC Vive exklúzív lesz, és ez merő ellentettje az előzőnek. Ez lesz az első teljes értékű sandbox VR-a, pláne, hogy ez a Fallout, így az egész harcrendszer, valamint az-az atmoszféra, amit egy ilyen játék tud adni, egyedülálló lesz egy ilyen eszközzel.

Ez után viszonylag többet időztek az Elder Scrolls világában. Amit érdemes talán megemlíteni, hogy létrehozzák a Creation Club-ot, ami saját mod platormjuk lesz, ezáltal tölthetünk majd le új fegyvereket, felszerelést, funkciókat, és rengeteg extrát a Fallout 4-hez és a Skyrimhez.

Ez után következett szerintem az egyik legnagyobb meglepetés, bejelentettek egy új Dishonored játékot, Death of the outsider címmel. Billie Lurk utolsó megbízásáról lesz szó,meg kell ölnie az Outsider-t. A játék szeptember 15. érkezik.

Beszéltek még a Quake Champion-ról, és az mögé felhúzott e-sport jelentőségéről, és itt már volt egy aprócska „jel”, a show végére hagyott fináléra, hogy mik azok a címek, amik karbantartás alatt voltak azon a bizonyos vidámparkos képen.

A szivárogtatásoknak köszönhetően az Evil Within 2 nem volt meglepő. Elképzelhető, hogy horror terén az zárja idén a játékok piacát. A trailer nem is igazán gameplay, inkább egy félelmetes, kissé American Horror Story teaser videóra emlékeztető kedvcsináló, és tovább csigázza a dolgokat, a dátum, mert október 13-ra esik, péntekre.

Legvégül pedig parádés, Fall outra emlékeztető kezdéssel indult a Wolfenstein: The new Colossus trailere. Ha valamit ki kellene emelnem – nem is feltétlen aznapról, hanem úgy általánosságban az E3-ról – az ez a játék lenne.
Az új játék közvetlen folytatása a réginek, ami szerintem egy nagyon jó döntés. A New order is átlagon felülire sikerült, viszont az új játék traileréből látszik, hogy van mit még hová fokozni. Érdekes, szerintem ez az a cím, ami a legjobban megragadta egy II. világháborús játék témáját, még akkor is, ha ez egy diesel punk korszakban játszódik. Mellesleg vicces, hogy mennyi résszel gazdagodott már a Wolfenstein és BJ azóta is aprítja a nácikat, látszólag eredménytelenül.
Míg Frau Engel egész jól helyrejött, és újult erővel vadászik a főszereplőre, BJ Blazkowicz-ra, addig őt úgy látszik jócskán megviselte testileg az előző játék vége, aminek ezek szerint sok érdeme nem lett, mivel a németek nyerték a II. világháborút…lesz dolgunk bőven, nem beszélve arról, hogy milyen arzenál vár ránk Amerika felszabadítására. Az eddig ellenségként megjelent robotokat, most alkalmunk lesz használni, a mienk elvileg Liesel lesz, akit a videó elején a kisfilmben is láthatunk, hogy milyen jószívűen segít pár farmernek…felgyújtani az autójukat.
Ígéretesnek tűnik, lehengerlő grafikával és hasonló zúzdával, mint amit az előző részekben is megszokhattunk.

Forrás:
http://www.pcworld.com/article/3200118/gaming/hands-on-need-for-speed-payback-is-a-love-letter-to-fast-and-furious-when-it-lets-you-drive.html
https://middleofnowheregaming.com/category/type/news/pc/
https://www.gamewallpapers.com/
http://nerdist.com/e3-2017-xbox-one-x-vs-playstation-4-killer/
http://www.pcadvisor.co.uk/new-product/game/forza-motorsport-7-release-date-rumours-3652393/
http://www.gameinformer.com/games/quake_champions/b/pc/archive/2017/06/14/wolfensteins-bj-blazkowicz-arrives-as-playable-character-in-new-update.aspx
http://www.psx-sense.nl/284233/gespeeld-wolfenstein-ii-the-new-colossus/

Hozzászólások