Geek

Real Gamers Esport Events

By

Úgy gondoltuk, hogy a kisebb tömeg reményében Budapesten kívül is ellátogatunk egy gaming rendezvényre. Szerencsére kapóra jött az idén 8. alkalommal megrendezett Real Gamers Esport Events. Kecskemétig kellett csupán utazni érte. De hogy megérte-e? Lássuk!

A rendezvény maga, mint a neve is mutatja inkább az esport, mintsem az alacsonyabb szintű gaming köré épül, ezért a CS:GO, LoL, Rainbow six siege játékok álltak a középpontban, mivel ezekből van hivatalosan esport bajnokság. Szintén voltak kisebb és nagyobb versenyek, akik viszont neveztek, és győztek, hatalmas nyereményeket vihettek haza. Ha valaki úgy megy el a Real Gamers-re, hogy az esport távol áll tőle, még mindig szórakozhat jól.

Ha a versenyeket nem találjuk izgalmasnak, sok minden mást lehet még itt csinálni. Számunkra a legizgalmasabb a retro sarok volt, mivel rengeteg féle-fajta (?) játék volt, amikre biztosan emlékszik mindenki, aki már gyerekként is  sok időt töltött a videojátékokkal. Volt Super mario 64, Crash Bandicoot, a jó öreg packman, és még sok más. Ezekkel órákat voltunk képesek elszórakozni, ugyanis a játékok előtt nem állt sor, tökéletesen hozzáférhettünk bármihez, ami érdekelt, és a szervezők, akiknek külön hatalmas pirospont a jófejségért, folyamatosan tanácsokkal és tippekkel láttak el minket a jobb játékélmény érdekében.

De nem csak a régi kincsekkel lehetett szórakozni. Voltak szabadon játszható játékok, például a Hearthstone – itt külön köszi a srácnak, aki „beáldozta” a saját accountját – és a Heroes of the storm. Itt is kaptunk jó sok tippet, és bár kicsit noob-ok vagyunk a Hearthstone-hoz, a szervezők külső segítségével mi is nyertünk csatát.

A Bloody, a Hama, és még sok más üzlet is kivonult a rendezvényre. Itt kedvezményes áron szerezhettem be a Bloody-tól az új, fantasztikus gaming egeret és billentyűzetet – de erről majd később.

Ezen túl ki lehetett próbálni játékra, és egyszerű nézelődésre a Play Station 4 Vr-ját, és HTC Vive-ot. A sor itt sem kígyózott, mindenki maximum negyed óra várakozás után élvezhette a virtuális valóság nyújtotta lehetőségeket.

Itt még mindig nincs vége! Bár az első műsort lekéstük, ahol Balázs (Csebe) a CsChannel megalkotója is szerepelt, a második showt végig élvezhettük, ahol Unfield, a NoLife-osok, a Gamegeek-esek és Paplovag volt jelen. Ez a műsor interaktív volt; nézőket is hívtak, hogy vegyenek részt a játékokban, amik nagyon viccesek voltak, és általuk a videósok egy új oldalát is láthattuk.  Bár az időpontokban volt egy kis csúszás, a komikus jelenetek kárpótoltak minket. A nézőtérről jó volt a rálátás, és könnyen el lehetett férni.

Az egész rendezvény számára talán kicsit kicsi volt a Hírös Agóra, de Kecskeméten belül biztosan a legjobb választás. Legközelebb is megyünk!

 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: