Elle Cosimano – Finlay Donovan mindent kockára tesz
Idén nyáron folytatódott Elle Cosimano nagysikerű könyvsorozata immár a negyedik résszel, ami a Finlay Donovan mindent kockára tesz címet viseli. Őszinte leszek, picit izgultam azon, hogy az írónő már nem fog tudni újat mutatni, de szerencsére továbbra is le tudott kötni és remekül szórakoztam Finlay és Vero képtelenebbnél képtelenebb kalandjain.
Az előzmények
Finlay Donovan egy egyedülálló édesanya, aki akarva-akaratlanul belecsöppen a maffia világába. Bérgyilkosnak nézik és sorra halnak meg körülötte az emberek – mindezt pedig borzasztó komikusan. A különböző esetek eltusolásában a dadusa, Vero segít, aki fiatal kora ellenére igen gyakorlatiasan és kreatívan áll hozzá a dolgokhoz, együtt pedig furcsábbnál-furcsább kalandokba keverednek. Az előző részben például egy rendőrakadémia táborba látogattak el, ahol nem minden úgy sült el, ahogyan ők azt eltervezték.
Finlay Donovan bedobja magát
Finlay és Vero úgy döntenek, hogy elutaznak Atlantic Citybe, hogy visszaszerezzék ellopott autójukat és benne Vero be nem vallott szerelmét. Hogy ne keltsenek feltűnést, azt hazudják, hogy a gyerekekkel együtt egy csajos hétvégére mennek, amihez persze csatlakozik Finlay anyja és exférje, Stephen is. A férfi még nem adta fel a reményt, hogy újra egy család lesznek, ami jelentősen megnehezíti a lányok küldetését.
Hiába a sok szórakoztató jelenet, mégiscsak egy krimiről beszélünk, így bőven akadnak véres, már-már gyomorforgató jelenetek. Persze Elle Cosimano ezt is sokszor igen komikusan ábrázolja. Talán ez az, amit a leginkább szeretek a könyveiben. Adott egy hátborzongató jelenet, neki mégis sikerül egy teljesen abszurd, humoros szituációt kihoznia belőle úgy, hogy magunkban somolygunk és azt gondoljuk, hogy “Te jó isten, ez kinek jutna eszébe?”. Ez, az összes eddigi rész során végig kísért.
– Nem megy. Túlságosan kiázott. Dugd be a hajszárítót.
– Nem hajszárítózhatsz. A kádban ül.
– Egyszer már meghalt, nem fogom megölni még egyszer!
Veronica Ruiz bankot rabol
Emiatt mondanám, hogy ez a rész attól igazán különleges, hogy a Finlay Donovan mindent kockára tesz részében jobban megismerhetjük Vero múltját és őt magát is, ugyanis kiegészül egy kisregénnyel, melynek címe Veronica Ruiz bankot rabol. Aki kíváncsi arra, Vero hogyan került a Donovan családhoz, mindenképpen olvassa el ezt a regényt!
Vero sztorija a kötet végén kapott helyet, de mivel eredetileg ez lenne a 3,5. rész, én úgy döntöttem, hogy ezzel kezdem az egész regény olvasását és nem bántam meg. Bár történetileg érthető az Agave Könyvek indoka, miért került a könyv végére, jól esett picit jobban megismerni a bohókás bébiszittert és a Javival való kapcsolatát. Ráadásul tökéletes hangolódás volt a sorozatát folytatására.
Többet kapunk a mellékszereplőkből
Verő mellett nagyobb szerepet kapott itt most Finlay édesanyja is, aki igazán feldobta a kötetet. Az idős asszony, kiszakadva a hétköznapoktól, igen szórakoztató pillanatokat ajándékoz nekünk. A könyvet olvasva azon járt az agyam, hogy hogyan lehet egy ennyire ketyós családot összehozni? Vajon az írónő kiről mintázta őket?
Talán az ő kárára szorult az elején picit háttérbe szegény Stephen, akit bár rettentően megvetettem az elején, most annyira sajnáltam. Úgy próbálkozik, hogy újra eggyé váljon a család, hogy ebben a részben ő lett a bébicsősz, aki folyamatosan vigyáz a gyerekekre. Ez kicsit egyébként zavart is. Oké, hogy csajos hétvége, sok a rokon, aki felbukkan és ő azért jött Atlantic City-be, hogy nyomozzon, de milyen édesanya az, aki csak azért bukkan fel időről-időre, hogy megnézze, még mindig életben vannak-e a gyerekek és már megy is tovább? Hogyan gondolták akkor, hogy megoldják ezt a kiruccanást ketten Vero-val? Vagy úgy általánosságban, én azért imádtam Finlay-t, mert nem bírta egyedül szuflával, most meg hirtelen szuperanyu lesz? Mindenesetre ennek köszönhetően teljesen másik oldalról ismerjük meg a férfit.
Aki esetleg Nick párti, annak megnyugtatásul üzenem, hogy semmi pánik. Mindenki kedvenc zsaruja is felbukkan! Ezúttal is minden erejével próbálja óvni a két lányt, miközben teljes mértékben elbűvöl mindenkit.
Bonyodalmakkal teli, szórakoztató kötet
A sorozat legújabb része ezúttal is tele volt szürreális, ugyanakkor komikus jelenetekkel. Olvasás közben többször megfordult a fejemben, hogy ebből vajon hogyan fognak kikeveredni? Nagyon élveztem ezúttal is Finlay Donovan kalandjait, amit meleg szívvel ajánlok a sorozat kedvelőinek. Jó hír, hogy a vége biztosítja azt, hogy közel sincsen vége az eseményeknek!
A recenziód példányért köszönet az Agave Könyveknek!