Filmkritika: Nagypapa hadművelet
A múlthét folyamán a Prorom végre bemutatta Robert De Niro legújabb filmjét, a Nagypapa hadműveletet. Az előzetes alapján egy jó humorú, vicces családi vígjátékot vártam, azonban mégsem tarolt akkorát, mint hittem. Bár humorból volt bőven, egyes jelenetek erőltetettek voltak, a karakterek pedig gyengék, bennem pedig az merült fel, hogy mégis mi a fenét keres itt De Niro?
A történet szerint Ed (Robert De Niro), felesége halála után egyedül marad, a mindennapi feladatok egyre nehezebben mennek neki, konfliktusba kerül az emberekkel, és miután véletlenül elkövet egy bolti lopást, lánya úgy dönt, magához kötözteti, hogy szemmel tarthassa. Ebbe azonban nem mindenki egyezett bele, Ed unokája Peter (Oakes Fegley) ugyanis nem örül annyira, mint a család többi tagja, nagyapja ugyanis az ő szobájába költözött be, ezzel a padlásra kényszerítve őt. A padlás poros, pókhálós, egerek kúsznak-másznak benne és még az eső is becsöpög. Peter elhatározza tehát, hadat üzen nagyapjának és ezzel elindítja a háborút, a szobája visszaszerzésének céljából.
Filmben olyan A-listás sztárok tűnnek fel, mint például Robert De Niro, Uma Thurman (A nimfomániás, Kispályás szerelem) és Christopher Walken (Eddie, a sas, Távkapcs), azonban ezek a nevek bár azt hinnénk, mégsem garancia a sikerre. Habár a filmben vannak bőven humoros jelenetek, mégis egy erőltetett bohóckodásnak tűnik, Peter karaktere bár sok humort csempész a történetbe, mégis süt belőle a negatív szellem, az ellenségeskedés és az önzőség, ami nem a legjobb példa az első számú célközönségnek, tehát gyermekek számára. De még ennél is bosszantó volt a nővére, Mia (Laura Marano), aki egyfolytában pasizott és a szövege kimerült abba, hogy “grrrrr”, tehát a legértelmesebb gyerek a kicsi Jennifer, akinek mindene a karácsony.
Az igazság az, hogy szerettem volna szeretni, de a forgatókönyv annyira üres volt, cselekménytől mentes, hogy nem tudtam, hiába nevettem végig az egészet! Az egész történet kimerül ebben a csatározásban, semmi egyéb, komolyabb cselekmény nincs a vita pedig olyan hirtelen ér véget, ahogy elkezdődött. Nem is értem, minek köszönhető ez a neves szereplőgárda. Lehet szerettek volna együtt bulizni egy jót?
Oakes Fegley aranyos, de a színészkedése borzalom és ez bizony megpecsételi a filmet, hiába próbálja Rob Riggle vagy Christopher Walken menteni a menthetőt, mert bizony az ő poénjaik adják a humor nagyját a pofára esések mellett, mert a csínyek bizony elég gyengék. Pedig ezekről kéne szóljon az egész.
Ettől függetlenül egy filmnek elmegy a hétvégi mozizások közben, hiszen egyáltalán nem rosszabb egy átlagos amerikai vígjátéknál. Van egyfajta bája, ami meg fogja nyerni azokat a nézőket, akiknek nincsenek nagy elvárásaik egy-egy film megnézetelekor. A szomorú inkább az, hogy nem egy Robert De Niro filmnél ennél többre vágyik az ember.
