Filmajánló: Made in Italy (2020)
Nem véletlen, hogy azok közül a filmek közül, amik a legjobban megragadják a nyár esszenciáját, az Olaszországban játszódó alkotások vannak túlsúlyban. Úgy tűnik, ez az egyik legnépszerűbb hely, ami rendelkezik azzal a képességgel, hogy pozitív irányba változtassa meg az embereket, hogy nyitottabbá tegye őket az élet apró örömei iránt, hogy megtanulják kiélvezzék a pillanatot. A Made In Italy is ebbe a kategóriába tartozik, szóval ha szeretnénk megtapasztalni a nyár hangulatát anélkül, hogy külföldre utaznánk, akkor érdemes lesz ezt a filmet kiválasztani a következő mozizás alkalmával.
A film egy apa és a fia elhidegült kapcsolatáról szól, akik már évek óta alig beszélnek egymással. Jack (Micheal Richardson) válófélben van és szeretné megvásárolni volt nejétől a művészeti galériát, amit már évek óta vezet. Egy hónapja van arra, hogy pénzt szerezzen, így úgy dönt, eljött az ideje, hogy eladják a húsz éve üresen álló családi házat Toszkánában. Mivel a lakás közös tulajdonban van özvegy édesapjával, Roberttel (Liam Neeson), együtt indulnak Olaszországba, hogy kipofozzák a lepukkant házat és, hogy új tulajdonost találjanak az ingatlanügynök Kate (Lindsay Duncan) segítségével. Mint kiderül, a lakás felújítása sokkal nagyobb munkával jár, mint amire számítottak, a helyzetet pedig csak bonyolítja, hogy mindkettőjüket bonyolult érzelmek fűzik a lakáshoz, ami az elhunyt feleséget/édesanyát juttatja az eszükbe. Mindeközben Jack megismerkedik Nataliával (Valeria Bilello), egy sikeres szakáccsal és étterem-tulajdonossal, aki maga is küzd a saját problémáival. De hiába bukkan fel a történetben egy potenciális szerelmi szál, a fókusz végig az apa-fia viszonyon marad. Az pedig vitathatatlan, hogy a toszkánai környezet a legalkalmasabb helyszín arra, hogy ne csak a régi házat, de a kapcsolatukat is rendbe hozzák.
A filmet James D’Arcy rendezte, akinek ez a debütáló alkotása. A neve nem ismeretlen a filmszakmában, hiszen a korábban színészként dolgozó rendező olyan alkotásokban játszott már, mint a Felhőatlasz vagy a Dunkirk. A filmet mégis a szereplőgárda teszi különlegessé, egész pontosan a két főszereplő viszonya, ugyanis Liam Neeson és Micheal Richardson a való életben is apa-fia kapcsolatban állnak. Ami ennél is rendkívülibb, és ha lehet, csak még alkalmasabbá teszi a párosukat erre a szerepre, hogy egy tragikus baleset következményeként a való életben is elveszítettek egy feleséget/anyát. A játékuk így egészen új színezetet kap, önkénytelenül is úgy érezzük, hogy bizonyos filmbeli pillanatok túlságosan is közel állnak a valósághoz, és ez különösen igaz Liam Neeson alakítására. Mégis a drámai csúcspont nem sikerült olyan átütőre, mint amilyennek eredetileg szánták, de ez inkább a rendezésnek tudható be.
A színészeken kívül a film másik főpillérjét Toszkána hangulata alapozza meg. Gyönyörű környéken játszódik, bár szívesen láttam volna még több, változatosabb tájképet, ám a naplementében úszó kert és a ciprusfákkal szegélyezett kilátás így is csodaszép. Nem véletlenül inspirált már megannyi művészt a vidék megörökítésére. Aztán ott van persze az étteremben eltöltött hangos, jó kedélyű vacsora is, ahonnan nem hiányozhatnak a remek ételek és borok. Szinte már szabályszerű, hogy egy feel-good, Olaszországban játszódó filmben legalább említést tegyenek az olasz konyháról. Ráadásul a film egyik legélvezetesebb pillanata is egy spagettievő jelenet.
A Made In Italy végeredményben pontosan azt hozza, amit az előzetes ígér és igen, ebbe az is beletartozik, hogy a szinopszis alapján rögtön kitalálhatjuk a teljes történetet és a végkifejletet. Nem fognak meglepetések érni és a film kétségkívül nem nevezhető remekműnek sem, sőt, akár sziruposnak is nevezhetjük. De ha fogékonyan vagyunk egy könnyedebb nyári filmre, ami melegséggel tölt el és mediterrán tájakra repít el, akkor kellemes kikapcsolódásban lesz részünk.