Filmajánló: Időről időre (2013)

Bájos, szerethető film az időutazásról, a kapcsolatok fontosságáról és a boldogság megtalálásáról.

Tim (Domhnall Gleeson) egy jószívű, kedves srác, aki nem tudja hogyan csajozzon be, így amikor apja elárulja, hogy családjuk minden férfi tagja képes arra, visszautazzon az időbe, újdonsült képességét arra használja, hogy barátnőt szerezzen magának. Persze vannak szabályok is az időutazásra vonatkozólag; csak a múltba utazhat, azon belül is olyan időpontba és olyan helyszínre, amire világosan emlékszik.

Ahogy az lenni szokott, idővel bonyolódnak a dolgok, egyre nagyobb lesz a tét, de azért nem jutunk el Pillangóhatásra jellemző drámai magasságokba. A film első részét a csajozási kísérletek teszik ki néhány igen szívderítő pillanattal fűszerezve, ám ez a történetszál viszonylag hamar megoldódik. Ezt követően pedig végre a lényegre fókuszálhatunk: magukra a kapcsolatokra.

Ez az alkotás zárja Richard Curtis rendezői életművét, akinek a Rockhajó és az Igazából szerelem című filmeket is köszönhetjük, és úgy tűnik, sikerült jó felhanggal zárnia. Kedvező kritikákat zsebelt be az Időről időre és úgy tűnik, kevesen vannak, akik erős ellenszenvvel lennének iránta, még a romantikus filmek ellenzői is pozitívan szoktak róla nyilatkozni. A színészek egytől egyik remekül alakítanak, Rachel McAdams (akinek ez már a második szerepe, mint időutazó feleség) elbűvölő a kezdetben félénk, kedves lány szerepében, Bill Nighy pedig egy kissé laza, de szerető édesapát alakít. A hibátlan szereplőgárda mellé jön még egy jól megírt forgatókönyv és néhány remek dal, többek között The Killers és Amy Winehouse közreműködésével, amik tökéletesen, szinte észrevétlenül simulnak bele a filmbe. Ám a siker igazi titka nem ezekben rejlik.

Szerencsére az Időről Időre kellően intelligens, így annak ellenére, hogy egy romantikus időutazó film önmagában már nem újdonság olyan alkotásokat követően, mint az Idétlen időkig vagy Az időutazó felesége, mégis tud valami újat nyújtani. Jól egyensúlyoz az érzelmes, humoros és drámai pillanatok között, miközben nem feledkezik meg a romantikus szálon kívüli kapcsolatokról sem. Nagy hangsúly helyeződik a családra, azon belül is a főhős és az apja közti kötelékre, közös jeleneteik adják a film néhány legemlékezetesebb pillanatát. Ám a legfontosabb mégiscsak a film lezárásaként szolgáló tanulság, mely a megtekintést követően még napokig a fejünkben fog motoszkálni, jobb esetben pedig meg is fogadjuk azt.

Ez a film a legjobb értelembe vett romantikus vígjáték. Megmosolyogtat, melegséggel és reménnyel tölt el anélkül, hogy hatásvadász rózsaszín ködbe burkolná a nézőt. Érdemes adni neki egy esélyt, még akkor is, ha azt hisszük, hogy a romantikus filmek nem nekünk valók.

Hozzászólások