Filmajánló: Eurovíziós Dalfesztivál – A Fire Saga története

A koronavírus miatt az idei évben számtalan nagyszabású rendezvényről le kellett mondanunk, így hatvannégy év után először, 2019-ben az Euroviziós Dalfesztivál sem került megrendezésre. A nemzetközi verseny, mely során a kontinens különböző országainak előadói mérettethetik meg magukat, hatalmas népszerűségnek örvend egész Europában. Bár sejteni lehetett, hogy idővel lefújják az eseményt, a rajongókat mégis váratlanul érte a hivatalos információ. Az 1956-ban indult dalverseny történetében eddig ugyanis soha nem fordult elő, hogy ne tartották volna meg.

A Netflixnek köszönhetően azonban 2019 sem maradt Eurovízió nélkül, hiszen június 26-án bemutatták a dalverseny témáját feldolgozó zenés filmvígjátékot, ami az Euroviziós Dalfesztivál: A Fire Saga története címet kapta, ami eredeti tervek szerint májusban, a Dalversennyel egy időben került volna bemutatásra. A készítők semmit nem bíztak a véletlenre, így a hitelesség kedvéért együtt dolgoztak az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU), ami a valódi verseny lebonyolításáért felel. A közös munkának köszönhetően sikerült összehozniuk, hogy a film valóban visszaadja az Eurovizió hangulatát és rávilágítson arra, miről is szól igazából ez az egész.

A sztori középpontjában egy izlandi duó, a Fire Saga áll. Sigrit és Lars gyerekkoruk óta nagyon jó barátok, akik imádnak közösen zenélni, de hírnevük a szülővárosuk határát sosem lépte át. Lars az ABBA sikere óta az Euroviziós Dalfesztivál megszállotja, és az az álma, hogy egyszer ő is a verseny színpadra állhasson. Sigrit kivételével azonban senki, még a saját apja sem támogatja ezen törekvéseit, ám ennek ellenére nem adja fel. Évről évre beküldi a Fire Saga demóit a nemzeti válogatóra, ami a véletlennek köszönhetően végül bekerül a legjobb tizenkét dal közé. A duó megteszi az első lépést az Eurovízió felé, bár mindenki teljesen esélytelennek tartja őket a kijutásra. Egy baleset miatt azonban az izlandi tévécsatornának nem marad más választása, Lars és Sigrit alkotta párost kell kiküldeniük.

Eurovision Song Contest Trailer': Will Ferrell & Rachel McAdams' Movie Comes To Netflix In June - Stereogum

A Fire Saga útnak indul, de továbbra sem hisz senki abban, hogy bármilyen eredményt is elérhetnek. Az Izlandot képviselő duó a versenyre való kiutazás során újabb és újabb problémákkal találja szemben magát, és egyre távolabb sodródnak a közös céljaiktól. A sok csalódottság és félreértés okozta feszültség végül feloldódik, és a Fire Saga egy olyan produkciót mutat be a döntőben, amire mindenki büszke lehet.

A film egyik legnagyobb pozitívuma, hogy a készítők nem estek túlzásokba a történet megírása során, és valóban arra törekedtek, hogy visszaadják a valódi verseny hangulatát. Nincs felesleges áskálódás az indulók között, mindenki a zene iránti szeretete miatt vesz részt az Eurovízión.

A Fire Saga színészgárdájában sok ismerős névvel találkozhatunk. Lars Ericksong szerepében Will Ferrelt láthatjuk, aki egyben a film egyik forgatókönyvírója is. Lars partnerét, Sigrit Ericksdóttirt Rachel McAdams kelti életre. A lista  Pierce Brosnan, Dan Stevens és Melissanthi Mahut nevével folytatódik, de pár jelenet erejéig, Demi Lovato is megjelenik.

Az Euroviziós Dalfesztivál rajongóinak legnagyobb örömére, néhány korábbi induló is feltűnik egy-egy cameoszerep erejéig. Láthatjuk például az izraeli Nettát, a 2018-as verseny győztesét, illetve megjelenik Jamala, Loreen, Alexander Rybak, Conchita Wurst, Elina Netsayeva, Jessy Matador, Bilal Hassani, Anna Odobescu, John Lundvik és Salvador Sobral is.

Külön említés érdemel Molly Sandén svéd énekesnő, akinek a neve az Eurovíziós Dalfesztivál rajongóinak szintén ismerős lehet. Molly a felnőtt versenyben eddig még nem kapott lehetőséget arra, hogy hazáját képviselhesse, ennek ellenére a svéd nemzeti válogatóban már többször szerencsét próbált. 2006-ban a Junior Eurovízión ugyanakkor színpadra állhatott, ami meghatározó mérföldkő volt az életében. Sandén a filmben egy pillanatra sem látható, viszont ennek ellenére igen fontos szerep jutott neki. Ő Rachel McAdams karakterének az énekhangja, így minden egyes alkalommal, amikor Sigrit mikrofont ragad, valójában őt hallhatjuk.

A Fire Saga egy szeretnivaló zenés vígjáték, aminek mindenképpen érdemes adni egy esélyt. A dalok nagyszerűek, ahogyan maga a történet is. Tökéletesen rávilágít arra, miről szól az Euroviziós Dalfesztivál, és miért rajong érte szinte egész Európa. A filmben szereplő izlandi duó teljesen esélytelenként került a versenyre, de minden viszontagságuk ellenére a legnagyobb győztesekként távoztak. Ez az az érzés, amit minden énekes szeretne átélni, és ez az, amire az Eurovizió rajongói vágynak: egy este, amikor nem számít más, csak a zene.

Hozzászólások