Filmek

Filmajánló: Elemi

Bármekkora hatalmunk van egyes dolgok fölött, a természetnek akkor is megvannak a maga íratlan szabályai. Az erősebb megeszi a gyengét, a víz lassan, de biztosan útat tör magának, a tűz pedig pillanatok alatt képes felemészteni mindent. A víz gyakran a lelki és testi megtisztulás, a nyugalom, esetleg a keresztény vallásban a kegyelem szimbóluma. Ezzel szemben a tűzet leginkább a haraggal, a gyűlölettel vagy a szerelemmel asszociálják. Hirtelen kirobbanó, legtöbbször pusztító hatású érzelmekkel, amiknek még az sem szabhat gátat, aki érzi őket.

Egyszer volt a négy elem

Ez a jelenség központi témája és egyben hajtóereje Peter Sohn 2023-as animációs filmjének, az Eleminek. Történetünk főszereplője Parázs, a Tűz Földéről Elemetropolisba bevándorolt Lumen család első és egyetlen lánya. Noha kiskora óta át akarja venni apjától a boltot, a vevőkkel nehezen ért szót. Egy hatalmas leárazás napján véletlenül elárasztja a bolt pincéjét, és vele együtt az önkormányzatnak dolgozó Örvényt is odaviszi. A vízfiúnak kötelessége bezáratni a boltot, ám Parázst meghallgatva ultimátumot kér főnökétől: ha kettejüknek sikerül egy hét alatt megszüntetni a csatornarendszeben keletkezett problémát, a bezárásról készült iratok megsemmisülnek, és Parázs apja soha sem fog tudomást szerezni az egészről.

Miközben a feladat miatt egyre több időt töltenek együtt, Örvény és Parázs lassan közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban nemcsak újonnan felfedezett érzéseikkel, de saját kimondatlan problémáikkal is szembe kell nézniük. Parázs önmagába nézve kétségbe vonja, mit is szeretne csinálni, azonban szülei múltja és nehézségei miatt képes saját vágyait másodiknak tenni a fontossági sorrendben.

Kémiai reakciók és tematika

Ahogy az a Pixar alkotásaitól már megszokott, az animáció gyönyörű és sokszínű. Parázs lángja a szomorú jelenetek alatt kisebbé válik, a focimeccsen a hullám a vízemberek miatt valódi hullám. Emellett a készítők az elemek között végbemenő reakciókat is remekül megjelenítik; Parázs legnagyobb tehetsége az üveg átformálása, míg Örvénynek egyik balszerencsés kalandja a homokzsákokkal “cementszobrok” létrejöttével végződött. Még a két főszereplő közti kémia is hű a valósághoz.

A film rengeteg témát érint és körbejár. Generációs problémák, szülő-gyermek kapcsolat, mentális egészség, útkeresés és önmagunk megismerése, bevándorlás és az azzal kapcsolatos előítéletek. Némelyik maga a fókusz, azonban vannak, amik emiatt a háttérbe kerülnek, sőt, alig vannak érintve. Emiatt az egyébként élvezhető, zökkenőmentes cselekménnyel megáldott film hagy maga után kivetnivalót. A gyerekeknek mindenképp tökéletesnek mondható, hiszen az üzenetek érthetőek és nem túlbonyolítottak, azonban az animációs filmek idősebb kedvelőinek szemet szúrhatnak egyes elemek a történetben.

Az Elemi szinte minden korosztálynak ajánlott és akár családi filmnézős estékre is megfelelő. Hasonlóan mondjuk a Shrek-filmekhez, itt is vannak felnőtteknek való érettebb viccek amik a gyerekek számára nem bírnak nagyobb jelentőséggel. Az események és a tanulság mindenkinek jelenthet valami többet, és összességében elég szórakoztató és elég komoly mindkét korcsoport számára.

Magyar horrorantológia érkezik februárban!

Hozzászólások