Ernest Hemingway – Az öreg halász és a tenger
A klasszikusnak számító Az öreg halász és a tenger című Hamingway kötetet most a 21. Század Kiadó egy új, elképesztően gyönyörű kiadásban hozta el újra az olvasók számára. Bevallom mint oly sokaknak, úgy számomra sem volt ismeretlen a mű, olvasni valahogyan mégsem olvastam el soha. Ezzel a gyönyörű borítóval azonban már nem lehetett tovább húzni az időt, pár óra alatt végeztem is vele, aztán jó hosszú időt ültem rajta, mire eljutottam odáig, hogy írjak is róla. Nem is értem miért.
Talán az indíthatta el nehezen az ujjaimat a billentyűzeten, hogy ezután a gyönyörűen megírt mű után bőven akad az embernek gondolkozni valója. Miről is szól pontosan ez a mű, mi a tanulsága? Miről is ír itt akkor Hemingway? Mi értelme volt az öreg halász cselekedetének?
Számtalan kérdést vetett fel a regény, amit igenis végig kellett, hogy gondoljak ahhoz, hogy ide bármit is írhassak nektek ez pedig időt vett igénybe, mikor pedig végeztem arra jöttem rá, hogy mégis ezt miért olvastatják a gyerekekkel? Igaz klasszikus, ráadásul egy gyönyörű, ugyanakkor igen szomorú olvasmány, mégis úgy érzem, ahhoz, hogy ezt értékeljék az emberek, el kell érni egy bizonyos kort, érettséget. Mert ha nekem – több száz könyv olvasása után is ennyi de ennyi gondolkodni valót adott, akkor vajon egy tizenévesnek vajon mennyit adhat?
A történet – ahogyan az a címből is kiderül – egy öreg halászról szól, aki igen ügyes a szakmájában, azonban az utóbbi időben nem volt szerencséje, nem nagyon fogott semmit. Egy napon azonban egy jó nagy hal akad a horgára, de nem nagyon bír vele. Napokig fárasztják egymást a hallal. De nem csak vele küzd, hanem a széllel, a cápákkal, az éhséggel és a szomjúsággal is és természetesen önmagával is. Nem hallgat a józan eszére, hogy vissza kéne fordulni, tudja mit és mikor kéne csinálnia, azonban nem teszi, be akarja bizonyítani, hogy ő bizony még mindig jó halász. De lehet, hogy a büszkesége hajtja tovább? Miért akarta vajon bebizonyítani magának, hogy ki bírja fogni azt a hatalmas halat, akár az élete árán is? Valóban ennyit ér az embernek, hogy valaki visszaszerezze a becsületét?
Ugyanakkor kétségtelenül gyönyörű is ez a küzdelem, hiszen Santiago bemutatja azt, hogy milyen erős is tud lenni az akaraterő, a küzdőszellem. Napokon keresztül türelmesen tűri a nehézségeket, újra és újra harcba száll a hallal, majd a cápákkal. Nem adja fel és ez egy nagyon fontos tulajdonság. Talán ez a legfontosabb üzenete.
A küzdelme gyönyörű és tekintélyre méltó, hiszen hosszú idő után végre bizonyíthat mindenkinek, nemcsak önmagának. A visszautat azonban jók megsínyli, ugyanis cápák támadják meg. A kötet befejezte után pedig pont emiatt ültem jó sokáig a cikk felett és csak egyetlen kérdés járt az eszembe. Mi értelme volt így az egésznek?
Egyszerű történet, ami alig szól valamiről, ugyanakkor mégis rengeteg mindenről. Hiszen Santiago tiszteli a tengert, a természetet, a halat. Megmutatkozik benne a bátorság, a becsület, a kitartás és az idő múlása. Ezek egyvelege pedig számtalan érzelmet váltottak ki belőlem. Aggódást, izgatottságot, sajnálatot, a végtelen együttérzést. Végtelenül tanulságos, az kétségtelen, ugyanakkor valamiért befejezetlennek érzem.
Összességében, valóban egy kötelező olvasmány mindenkinek, de ahhoz, hogy ezt igazán átélhesse az olvasó, nem mindegy milyen életszakaszban olvassa el.
A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!