Érkezik az Ők is boldogan éltek?
Klasszikus mesék újragondolásával, vagy egy-egy történet folytatásával nem nagyon lehet mellélőni, köszönhetően az emberek kíváncsiságának. Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra mi lett Hamupipőke sorsa a mese befejeződése után, vagy éppen valóban boldog véget ért-e Piroska számára a saját meséje? A tavalyi évben megjelent És boldogan éltek? című gyűjteményes kötetben ismert mesehősnők utóéletéről olvashattunk meghökkentő írásokat, idén ősszel pedig megkapjuk ennek a férfiváltozatát, ugyanis érkezik az Ők is boldogan éltek?!
A kötet ugyanúgy a Cser Kiadónál lát majd napvilágot, mint korábbi női megfelelője, melybe ismert kortárs írónők alkotta történetek kerültek be, míg a jelen műben férfi alkotók írásait olvashatjuk. Az előzetesek alapján hasonló színvonalú kiadványra számíthatunk, mint a korábbi kötet volt: keménytábla, érzékletes grafikák, és illusztrációk, valamint Szederkényi Olga mintaszerű szerkesztése, ami mint az előző kötetnek, valószínűleg ennek is ad majd egy plusz jelentéstartamot.
A könyvben olyan ismert szerzők alkotásait olvashatjuk majd, mint Czinki Ferenc, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Fehér Béla, Garaczi László, Gerlóczy Márton, Hartay Csaba, Háy János, Horváth Viktor, Kerékgyártó István, Maros András, Totth Benedek, Vámos Miklós vagy éppen Zoltán Gábor. És hogy kikről olvashatunk majd? Nos, az említettek között lesz többek között János vitéz, Lúdas Matyi, de még Hókuszpók is feltűnik majd!
Nem mehetünk el szó nélkül az illusztrációk, illetve maga a borító mellett sem, mely már ezzel a szinte ordító vörös színvilágával felhívja magára a figyelmet. A történetekhez tartozó rajzok Herbszt László keze munkái és remek kiegészítői az írásoknak. Emellett természetesen remekül megalapozzák egy-egy történet alaphangulatát is.
Az egész kötet nagyon színvonalasnak és egyedinek ígérkezik, kíváncsian várjuk tehát, hogy milyen is lesz valójában! A könyv várhatóan 2019. október 3-án jelenik meg és a linkre kattintva már elő is tudjátok rendelni!