Könyvek

Koncentrációs táborokból a Párizs divatházakig – érkezik az Ahol a tű átfér!

Idén márciusban egy kifejezetten izgalmas kötet érkezik a 21. Század Kiadótól! Az Ahol a tű átfér egy csodálatos történet, egyfajta óda a textileknek, szabásoknak és a színeknek, ezek találkozásához. A ruhákhoz, amik öltöztetik és kiemelik az embert.

Egy igaz történetet mutat be, amely szívet tépően kezdődik, mégis valami csodálatos befejezéssel zárul.

Miről szól a regény?

Tomi egy lázadó, ugyanakkor igen éles eszű, zsidó származású fiú, aki nem hajlandó az apja nyomdokaiba lépni. Ahelyett, hogy a szabó mesterséget tanulná, más irányba nézelődik, lekötik a filmek, a könyvek és a lányok egészen addig, amíg nem deportálják őket. Mikor konstatálja, hogy az édesapja szabóként jobb körülmények között dolgozhat, ő is jelentkezik – holott nem konyít a mesterséghez. Szabadulás után az élete gyökerestül megváltozik, hiába tört meg és gyötrik továbbra is rémálmok. Brigitte Bardotnak, Édith Piafnak, majd John Lennon esküvői öltönyét és Pompidou asszony, a First Lady ruháját is ő tervezi meg.

Ha te is kíváncsi vagy, honnan indult és hova érkezett meg Tomi, milyen út vezetett a Párizsi divatház éléig, akkor jó hírünk van, mert nem kell rá sokat várni! Az Ahol a tű átfér várhatóan 2023. március 20-án kerül a boltok polcaira, Tótfalusi Ágnes fordításában.

 

Véronique Mougin – Ahol ​a tű átfér

A koncentrációs tábortól a francia divatvilág csúcsáig megismerhetünk egy csodaszámba menő életet, amit vakvágányra vitt a történelem, de végül megmentett a szépség.

Tomi tizennégy éves. Makacs, éles eszű, lázadó szellemű és huncut. Amikor felmászik kedvenc fája tetejére, lányokról fantáziál, és mindarról, amit el fog érni a jövőben. Zsidó lévén deportálják az édesapjával és a legjobb barátjával együtt. Hogy mentse az életét, azt állítja, ért a szabómesterséghez, ettől kezdve a csíkos rabruhákat kell megfoltoznia. Ami blöffnek indult, szerelem lesz első látásra: Tomi rájön, egyszerűen imád varrni, és e hivatás jelenti számára a kiutat. Az Ahol a tű átfér szinte hihetetlen, mégis igaz történet, amely a koncentrációs tábortól a francia haute couture szédítő csúcsáig, egy ragyogó jövő felé ível, miközben bemutat egy regényes életpályát, egy végletes fordulatokkal teli sorsot, amelyet csak a huszadik századi valóság hívhatott életre.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?