Érdekességek, a 80 éves Terence Hillről
Nők milliói voltak szerelmesek a hupikék szemű, sármos színészbe, aki Magyarországon hatalmas rajongótábornak örvend. Az olasz származású Mario Girotti március 29-én töltötte be 80. életévét, ezért szeretnénk, ha megismernétek az ő életét, munkásságát és néhány érdekességet is olvashattok majd róla.
1939-ben született Velencében, német és olasz szülők gyermekeként. A világháború alatt Németországban éltek, majd 1947-ben visszaköltöztek Olaszországba. Érettségi után színésziskolában tanult, folyamatosan képezte magát, mert gyermekkora óta a színészkedés volt az álma. Karrierje az ’50-es évek elején kezdődött, amikor Dino Rossi rendező színészeket keresett a filmjéhez. Mario ezután legalább húsz filmben kapott szerepet, legtöbb ebből western stílusú volt.
Barátjával és egyben kollégájával 1967-ben találkozott először. Bud Spencer – akkori nevén Carlo Pedersoli – is szerepelt az Isten megbocsát, én nem című filmben, és ezen a forgatáson ismerkedett meg egymással a két színész. Ezeket több westernfilm követett, amelyben mindketten szerepeltek. A kettejük párosa híres lett hazájukban és számos más országban is, ezért egyre több közös filmet készítettek velük. Ilyen volt például a hazánkban is nagy sikernek örvendő Az ördög jobb és bal keze, amelyből két rész is készült, Kincs ami nincs, Különben dühbe jövünk filmek, Nyomás utána, Bűnvadászok. Terence Hill Amerikában is szép karriert futott be. Szerepelt 1977-ben a Mr. Milliárd illetve a Menni vagy meghalni című filmekben. Terence és Bud között egyre nagyobb barátság alakult ki, a színész szívesen látott vendég volt kollégája házában. Úgy beszéltek egymásról, mint családtagról. 1990-es és 2000-es években számos sorozatban kapott főszerepet, így láthattuk őt a híres Lucky Luke-ban, amiből mese is készült, majd papként derített fényt a rejtélyekre, a Don Matteo című sorozatban. Erdészként pedig legutoljára az Alpesi őrjáratban szerepelt.
Terence Hill magánéletéről nem sokat tudni, ám arról, hogy miért épp ezt választotta művésznevének, több információ is napvilágot látott. Egyesek szerint az Isten megbocsát, én nem című film promóciója alkalmával kérték, hogy változtasson nevet, ő pedig édesanyja keresztnevének kezdőbetűiből rakosgatta össze, mások szerint családnevét felesége után vette fel, a Terence-t pedig a római vígjátékíró Terentius neve ihlette. 1967-ben házasodott, felesége Lori Zwicklbauer angolra tanította, hogy a fiatal színész Amerikában is megállja a helyét. Két évvel később megszületett fiúk, Jess. Terence és felesége azonban még egy gyermeket is örökbe fogadott, Ross Hill azonban, míg apja a Lucky Luke forgatásán vett részt, autóbalesetet szenvedett. A fia 17 éves volt. Terence Hillt nagyon megviselte fia halála, hosszú időre depresszióba esett. Lakásából nem mozdult ki, három évig egyáltalán nem jelent meg és nem is forgatott sem filmet, sem sorozatot.
Érdekesség, hogy Bud Spencer és Terence Hill már a közös forgatások előtt látásból ismerték egymást, hiszen mindketten úsztak, Bud versenyszerűen, hiszen vízilabdázott is, míg Terence hobbija is szintén a vizes sport volt. Edzések alkalmával gyakran összefutottak, sőt a Lazio csapatában együtt versenyeztek.
Terence Hill rendezőként is megmutatta tehetségét, a Bunyó karácsonyig, Lucky Luke illetve a Don Camillo filmekben ő is közreműködött. 2016-ban barátja, Bud Spencer temetésén, ő mondott beszédet, azóta pedig megemlékezett róla egy filmmel, amelyet számos országban népszerűsített. Hazánkba is ellátogatott, a Nevem: Thomas nagy siker volt a rajongók körében. 2010-ben életműdíjjal jutalmazták.
Magyarországon hosszú évek óta nagy rajongótábora van a színésznek illetve a Bud Spencerrel közösen felépített kultusznak. Filmjeiket a mai napig vetítik a televíziók, rajongók találkozókat tartanak, ezen kívül Budapesten megnyílt ugyancsak a filmjeikre emlékeztető Firpo Burger étterem.
Isten éltesse Terence Hillt! Ti szeretitek a filmjeit?