Könyvek

ELVESZETT lelkesedés (GONDVÁNA) – Lőrinczy Judit

Nincs annál jobb számomra egy könyvben, mikor az író az egyedi és addig sehol máshol nem látott kreatív gondolatait veti a papírra, és sikerül felépítenie egy olyan világot, amiről eddig álmodni sem tudtunk volna. Ahol minden logikusan összefügg, annak ellenére, hogy sehol sem láttunk még hasonlót és nem is emlékeztet semmire a megalkotott hely, a lények és az összefüggések. Legutóbb ilyen fantasztikusan megalkotott történetet és világot Brandon Sanderson Ködszerzet sorozatában láttam, ezért volt számomra hatalmas meglepetés, hogy egy magyar szerző, Lőrinczy Judit is képes volt számomra újat mutatni. Persze akármennyire tetszik az általa újonnan felépített Föld, sajnos bőven vannak benne olyan apró hibák, amik mégis tönkretették számomra az élményt. Nem a rossz cselekményvezetésről, vagy béna karakterfelépítésekről van itt szó. Mindjárt kiderül, mi javított volna számomra az élményen.

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, egyáltalán nem erre számítottam. De ezzel semmi baj nincs! Ahogy már a hátoldalon is olvashatjuk, van egy tartomány, ami igaz nem működik tökéletesen, de legalább működik. Azonban ezen a pár hét alatt bejárható tartományon túl megzavarodik a valóság, semmi sem biztos és minden pillanatok alatt változik. Sadness Springsben, ahol három faj él leginkább nyomorban, legalább biztos az élet. Az emberek elnyomják a tintabőrűeket és a hártyásokat, néha még a saját rasszukat is, és ezen már egy előző forradalom sem segített, pedig a következő felkelés már nincs messze. Igen, vannak akiket csak Sadness Springs sorsa érdekel, vannak akik szerint a tartomány a határon túli veszélyektől véd, és vannak, akiket mind ez nem érdekel és minden vágyuk, hogy felfedezzék a Őrület Birodalmát. Abe Kaledon egy férfi, társával, Dmitrivel éveket kutattak a tartomány széleiben, leleteket ástak elő, más, öreg tudósokkal beszéltek és megírták a tanulmányt. A város vezetőségének ez nem tetszik, viszont egy befolyásos hártyás, Gustavo Omerigo értékeli az erőfeszítéseiket és felfogadja őket, hogy a határon túli expedícióval tartsanak. Eközben Okszána, Abe felesége terhes. Erről nem mondok többet, de hidd el számít.

AH magazin (@ahmagazin) által megosztott bejegyzés,

Ez egy kicsit bővebb kifejtése a könyv hátoldalának és a történet töredékét sem öleli fel! Az ember a kezébe veszi a kötetet, ránéz, látott már ennél vastagabbat, azt hiszi egy laza olvasmány lesz. De nem! Olyan sok minden történik, hogy alig lehet követni, és minden oldalon peregnek a párbeszédek, a cselekmények és még mindig nem érted el a felét! Őszintén megmondom, azt hittem, sosem érek el a végére. Nem szívesen mondom, hogy egy idő után már szenvedés volt, de azt sem, hogy nem bírtam letenni. Az igazság valahol a kettő között van. De miért?

Rengeteg karakter van és én egyikhez sem tudtam őszintén kötődni. Van múltjuk, vannak céljaik, mégis laposak. Nem kaptunk elég időt arra, hogy átérezzük a helyzetüket. Okszána és Abe szerelme? Csak azért létezik, mert az írónő leírta. Azt hiszed Abe a főszereplő? Nagyot tévedsz, mert itt szinte mindenki ugyanakkora figyelmet kap a regény végére. Az is, akiről eleinte azt hitted csak egy mellék-mellék szereplő. És még a könyv fele után is kapunk új, fontos karaktereket. Habár tény, hogy az is fantasztikus, hogy a sokszor egyedi nevek és karakteres szereplők mellett könnyű volt őket megkülönböztetni, a laposságuk ellenére.

Sír a szívem, mert kár ezért a regényért. Az írónő olyan remek világot teremtett, aminek sokkal több hely kellett volna. Olyan érzés volt olvasás közben, mintha minden áron bele akarták volna suvasztani az egész cselekményt ebbe az 500 oldalba. Pedig mennyivel szerencsésebb lett volna, ha több részre bontják és akkor amiatt sem kellett volna aggódni, hogy nem fér bele a történet monumentalitása egy könyvbe. Egy sorozat, akár trilógia esetén jobban megismerhettük volna az összes karaktert, akit az írónő meg akart velünk ismertetni, jobban körbejárhattuk volna nem csak a tartományt de az egész világot és a konklúzió is sokkal de sokkal nagyobbat ütött volna. Így is olyan végkifejlete lett, amire senki sem számított. Ahogy a köszönetnyilvánításban olvasható, a regény így is sokáig íródott és a befejezése mindig csak halogatva lett, Judit nem akarta túlbonyolítani a dolgokat. Pedig én most azt mondom, hogy igenis túl kellett volna bonyolítani és teret engedni még több könyvnek, folytatásnak, akkor is, ha még több évet kell rá várni.

 

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.