Elmarad a szeptemberi Ünnepi Könyvhét!

Szeptember 17. és 20. között a 91. Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty téren a tervezett formában nem tudja megtartani a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, olvasható a közleményükben.

Az Egyesülés a járványügyi helyzetre való tekintettel állásfoglalást kért Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvostól, aki válaszlevelében egyértelműen úgy fogalmazott, hogy az eseményt járványügyi szempontból nem támogatja.

A rendezvényt nagy várakozás övezte, ugyanis a az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a júniusi Ünnepi Könyvhét is, melynek pótlása lett volna a szeptemberi esemény. 91. Ünnepi Könyvhét ráadásul rekordot is döntött volna, ugyanis idén 176 kiadó, illetve szervezet jelentkezett.

Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az alábbiakat fogalmazta meg közleményében:

A következő napokban a közönség és a sajtó számára is elérhetővé tesszük a kiadók által leadott Könyvheti címlistát valamint a Szép Magyar Könyv 2019 díjazottait a www.unnepikonyvhet.hu oldalon és az „Ünnepi Könyvhét” Facebook-oldalon is.

Ezen felül kijelentette, hogy a kiadók tervezett könyvbemutatói és programjai közül némelyik elérhető lesz majd a világhálón a rendezvény ideje alatt, vagyis szeptember 17-20. között.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?