HírekMédia

Elhunyt Charlie Whiting, a Forma-1 versenyigazgatója

Csütörtök hajnalban meghalt a Száguldó Cirkusz versenyigazgatója, a 66 éves Charlie Whiting.

1952-ben született Angliában. Már gyermekkorától kezdve vonzotta az F1 világa, hiszen a Brands Hatch-i pályához közel lakott, gyakran a kerítésen keresztül nézte a futamot.  1977-ben csatlakozott a Forma-1-hez, mint a Hesketh Racing szerelője, azonban a csapat hamar csődbe ment, így Ecclestone irányította Brabhamhez csatlakozott. Ezután Nelson Piquét segítette, világbajnoki címét,  mint főmérnök élte meg. Néhány évvel később már a Nemzetközi Autómobil Szövegségnél – FIA- tevékenykedett, majd tíz évvel később 1997-ben már a technikai és a biztonsági részlegen dolgozott, mint versenyigazgató. Feladatai közé tartozott, a sport technikai bizottságának irányítása, illetve a futamok biztonságának felügyelete. Például az ő közbenjárására kerültek fel a fejvédő bukókeretek is az autókra. Ayrton Senna, Elio de Angelis tragikus halála után, leginkább azon munkálkodott, hogyan tudja biztonságosabbá tenni az amúgy is veszélyes Formula 1-et.
Charlie Whiting az FIA tagjaként a szabályzatra és a versennyel kapcsolatos kérdésekre is ügyelt. Ezen kívül a futam előtti megbeszéléseket is ő tartotta a pilótáknak. Halála tragikusan érintette a F1 világát, hiszen most kezdődik a 2019-es év első versenyhétvégéje, Melburne-ben. A hírt maga Jean Todt az FIA elnöke jelentette be, ma reggel.

Charlie Whiting 66 éves volt.

Hozzászólások