Egészség Életmód Gasztro

Teakultúra: Kalandozás a Demmers Teahouse világában

By

Ausztria munkám során ismerkedtem meg a Demmers Teahouse-al. Az osztrák márka 1997-ben robbant be a köztudatba. Hazájában hatalmas népszerűségnek örvend, azóta pedig Európa számos országában megtalálható a teaházuk. Több között nyitottak már boltot Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában és nem utolsó sorban Magyarországon is. Én korábban Bécsben vásároltam meg egy válogatás dobozukat, amit azóta is folyamatosan emlegetek.

A Demmers Teahouse kiváló minőségű szálas teákat forgalmazó szaküzlet. A teák mellett apróságokat, süteményeket, de még kávét is lehet vásárolni. Előnye, hogy a bolt kiváló minőségben kínálja az italokat, amelyek máshol nem találhatóak meg. Emellett pedig lehetőség van a szakszerű tanácsadás kérésére is, amely kitér arra is, hogy melyik betegségekre, gyógyászati gondokra, milyen te a legmegfelelőbb. A hálózat több, mint 200 féle teát forgalmaz, amelyek között van természetesen a fekete tea, de emellett zöld változatot, gyümölcsteát és rooibost is forgalmaznak.

Míg a legtöbb filteres teát nagyipari módon állítják elő, azaz géppel összetörik az alacsony minőségű teát, addig a teaház főként szálas teákat ad el. Emellett filteres verziót is tudunk vásárolni, de ezek is mind természetes, bio módon kerülnek előállításra. Semmilyen adalékanyagot nem tartalmaznak, főként citromsavat nem, amely számomra nagy ellenség, hiszen a refluxos betegek nagy része emiatt nem tud teát fogyasztani. Mivel egy igen magas minőségű terméket gyárt a teaház, így a filterekben nem található meg semmilyen hozzáadott aroma, amely a gyenge és olcsó termékek kapcsán jelen van.

Minden teát szigorú vizsgálatoknak vetnek alá. Már a tealevelek előállatása során is nagy gondot fordítanak a minőségre. Fontos számukra a természetesség, a bio gazdálkodás. A cég munkatársai például rendszeresen ellenőrzik a termesztő területeket, hogy ott betartják-e a kritériumokat, amelyek a minőséget érintik.

Kínálat

A klasszikus fekete tea mellett számos másik is a palettájukon van. Az ízesített fekete tea szintén megtalálható a webshopban, illetve még a klasszikus zöld és oolong, az ízesített zöld, a fehér, a gyümölcs, a rooibos, a mate, a herba, a bio szálas és a matcha teát is kóstolhatunk.

Filteres változatban kóstolhatunk barackosat, assam-ot, borsmentát, earl grey-t, english breakfast-ot, erdei gyümölcsöset, zöldet, jázmint, a rooibos több változatát, vérnarancsot, citromot és még sok mást is. Ahogy említettem, első körben a válogatásos dobozt vásároltam meg, és nem kellett csalódnom. Amióta az eszemet tudom, gondom volt a teák utáni gyomorsavammal. Sajnos nem vagyok vele egyedül, pontosan emiatt döntöttem úgy, hogy segítek a refluxos betegeknek. Nem mondom, hogy a fekete teától itt sem lesz egy enyhe túltengés, ám ez sokkal csekélyebb mértékben jelentkezik, mint korábban. A gyümölcsteákat nem nyomták tele citromsavval és egyéb adalékanyagokkal, emiatt azoknál egyáltalán nem kellett szenvednem. Ezért már megéri nekem a kicsit több pénz a Demmers teákra.

Az említett válogatás BIO Quick-T Selection néven vásárolható meg 1890 Forintos áron. Ez tartalmaz tizenkét féle variációt, amelyek mindegyikéből kettő található a dobozban. Tehát összesen 12 fajtát tudunk kipróbálni egy vásárlással, ami szerintem remekül megéri, ha nem ismerjük a szaküzletet.

Ahogy már említettem, nem csak teákat árulnak. A teaszirupok idehaza nem igazán ismertek, ám a márka ezeket is elérhetővé tette. 1:10 arányban keverjük tejhez vagy vízhez és már fogyasztható is. Tulajdonképpen szörpnek is betudható, de mivel melegen is fogyasztható, így egy kész, ízesített teát kapunk általa. Kicsit borsosabb az ára, de talán ez megéri, ha jól belegondolunk.

Mindezek mellett szemes kávé is szerepel a kínálatban. Főként csokis, costa ricai és irish cream található meg a palettán, de megéri az árát. A 250 grammos kiszerelések nagy része 4 ezer forint alatt vásárolható meg. Tény, hogy drágább, mint egy átlagos kávé, ám a természetesség miatt nem kell aggódnunk az adalékanyagoktól.

A budapesti és a győri üzletben találhatunk még mézeket, kekszeket és lekvárokat is. Ezek nem annyira elterjedtek, de jó tudni, hogy az osztrákok ezekre is gondolnak.

Őszintén ajánlom a Demmers Teaházat, amelyet azóta már a családommal is sikerült megkedveltetnem!

Ha karácsonyi ajándékot szeretnél vásárolni, ne habozz meglátogatni a Demmers weboldalát, hiszen kész csomagokkal kedveskednek a vásárolóknak.

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: