EgészségÉletmód

Legendás újévi fogadalmak és betartásuk

Általános tény, hogy az emberek szeretnek várni valamire, ami segít nekik tiszta lappal kezdeni. Új munkahely, új nap, új lakás, új év. Elterjedt szokás szilveszter éjszakáján a pezsgővel való koccintás előtt megtenni néhány fogadalmat, amit aztán igyekszünk betartani az új esztendőben. Ez alapjaiban véve egy nagyon jó motiváció, ami ideig-óráig ki is tart.

Kezdjük a legfontosabbal: Nem kell semmilyen eseményre, időpontra vagy dátumra várni azért, hogy változtassunk. A változást és a javulást elérhetjük bármikor, nem csak Újévkor. Hatalmas mértékű erő kell hozzá, de nem kell radikálisnak lennie. Ha ma eldöntöd, hogy egészségesen szeretnél élni, nem kell holnapig várnod. Kezdheted egy 10-15 perces esti tornával és azzal, hogy vacsorára valami könnyűt eszel, akkor is, ha az ebédedet éppen a McDonald’s-ban fogyasztottad el. Nem szabad beleesni abba a hibába, hogy a “már úgyis mindegy” felfogással megyünk neki a nap további részének. A céljainkhoz vezető út ugyanis göröngyös, de azért, mert egyszer beleestünk egy gödörbe, még nem kell benne is maradnunk.

Ha mégis vártál az új esztendőig, akkor se ugorj fejest az ismeretlenbe! Lassan, de biztosan haladj a kitűzött céljaid felé. Ha eddig egyáltalán nem mozogtál, akkor eleinte 15-20 perc edzéssel kezdj, majd szépen lassan növeld az adagot a neked megfelelő intervallumba. Lehet, hogy 35 perc lesz az ideális, de az is megtörténhet, hogy másfél órán át izzadsz majd a teremben. Az edzések nehézségét szintén fokozatosan növeld. Persze az egészségünkhöz az étkezés is hatalmas mértékben hozzájárul. Ha eddig 3 szelet fehér kenyeret ettél reggelire, csökkentsd, valamint a kenyérhez  zöldségeket,  tojást egyél. Ezután szépen lassan a kenyeret is elhagyhatod, vagy egészségesebb típusúra cserélheted.

Ha a munkáddal, az iskolával, a családoddal kapcsolatban tettél fogadalmat, akkor is törekedj a fokozatosságra. Ha eddig nem tanultál otthon, kezd azzal, hogy 15 percet foglalkozol a tanulnivalóval, jövőhéten már 25 percet, és így tovább. Lehet, hogy végül napi 2 órát fogsz majd tanulni, de lehet, hogy csupán fél órára lesz szükséged. Nem sokan hangoztatják ezt, de nem fog mindig könnyen menni. Nem várhatod el egy évtől, hogy legyen tökéletes. Lesz olyan, hogy sültkrumplit eszel, nem edzel, nem tanulsz, túlhajtod magad, de ezeket a hibákat el kell fogadni. Ahhoz hogy elérd a céljaidat, az egyik legfontosabb lépés megbarátkozni a buktatókkal és a hibákkal. Bocsáss meg magadnak, és menj tovább. Sem az év, sem TE nem leszel hibátlan, és ez így van rendjén. A rossz napjaid nem akadályozhatnak meg benne, hogy kihozd a legtöbbet 2018-ból.

Köszönjük hogy velünk tartottatok 2017-ben is!

Boldog Új évet kíván,

Az AH Magazin csapata

 

 

A források a képekre kattintva érhetőek el.

Hozzászólások