Média

Hírességek, akik mentális zavarral küzdenek

Hiába a sok pénz, a siker, a csillogás a hírességek, révén ugyanolyan emberek, mint mi, szintén megküzdenek a maguk démonjaival. Sajnos számtalan olyan példát is láthattunk már, mikor ez a harc veszteséggel zárul, viszont szerencsére jó pár olyan példa is akad, akik nemcsak, hogy elismerik betegségüket, de küzdelmükkel még példát is mutatnak sok ember számára.

 

J. K. Rowling – Depresszió

Bizony a mentális gondok a Harry Potter sorozat írónőjét sem kerülték el. Interjúiban többször megemlítette, hogy visszatért életébe problémája, a depresszió. Kezdete talán házasságának megromlása idejére datálható. Azt nyilatkozta, hogy abban az időben mikor a regény írásába kezdett, minden reggel rettegve ébredt fel, attól félve, hogy holtan fogja találni a lányát az ágyában, hiszen soha semmi sem alakult jól az életében. Ebből a példából is láthatjuk, milyen komoly tünetei lehetnek ennek a betegségnek.

 

Demi Lovato – Bipoláris zavar

Az amerikai énekesnő bipoláris zavarára akkor derült fény, mikor evészavarával kezelték. Ebben az időszakban gyakran voltak rendkívül szélsőséges hangulatingadozásai. Azt sem rejtette sosem véka alá, hogy fiatal korában iskolatársai folyamatosan zaklatták, ami miatt vagdosni is elkezdte magát, illetve hosszabb-rövidebb depressziós időszakai voltak. Sorstársai megsegítésére több alapítványt is létrehozott, illetve szóvivője lett a  Be Vocal: Speak Up for Mental Health című kampánynak is, ami szintén a mentális betegségek kezelésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Az énekesnőt sajnos jelenleg is elvonón kezelik túladagolási problémái miatt.

 

Kristen Stewart – Szorongásos zavar, kontrollmánia

Az Alkonyat-filmek főszereplője szintén többféle mentális betegséggel küzdött, ugyanis szorongásos zavara mellett kontrollmánia is kialakult nála. Ez folyamatos lelki feszültséget eredményezett az életében, hiszen ha nem tudta pontosan előre, hogy mikor mi fog történni, mire számíthat, akkor a szervezetében végbemenő stresszreakciók, konkrét testi tünetekben, betegségekben nyilvánultak meg.

 

Lady Gaga – Poszttraumás stressz zavar

Miután az énekesnőt 19 évesen megerőszakolta egy producer, élete soha többé nem lett már a régi. Poszttraumás stressz zavar alakult ki nála. Több interjúban is beszélt betegségéről és elmondta azt is, hogy habár egész életében együtt kell élnie ezzel a betegséggel, nagyon sokat segítenek neki a családtagjai, barátai és persze az orvosai. Kiemelte azt is: az átélt traumája segít megérteni mások problémáit.

 

Dan Reynolds – Depresszió

Ha az Imagine Dragons frontemberének azt a feladatot adják, hogy jellemezze magát, akkor az első tulajdonságai között említi a depressziót. 2012 óta vall nyíltan betegségéről, aminek hatására korábban gyakran támadtak öngyilkos gondolatai. Szerencsére mióta feleségül vette barátnőjét és megszületett közös gyermekük, enyhültek az énekes tünetei. A családja adja meg neki a kellő motivációt, hogy még a sötét időszakaiban is újra talpra tudjon állni.

 

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, vagy csak szívesen beszélgetnél valakivel mindenféle kötelezettség nélkül, hívd bátran a Kék Vonalat az ország bármely pontjáról ingyenesen: 116-111

 

 

Hozzászólások