Könyvek

Egy különös mese Murakami Harukitól

Az utóbbi időben nem csak az angol, amerikai írók nevei jelennek meg a best sellerek listáin, hanem a japánok könyveit is megtalálni. Igaz, eddig is eljutottak hozzánk a regényeik, mégis elég rétegirodalomnak számítottak ahhoz, hogy bárki megvegye őket. Murakami Haruki neve olyan, mint Hayao Miyazakié. Nem csak azok ismerik, akik a Japán kultúra rajongói, hiszen annyira beleivódtak a köztudatba. Miyazaki a Chihiroval, Haruki pedig A norvég erdővel illetve az 1Q84 című trilógiával, amivel anno az én figyelmemet is felkeltette. Nem csak a hazai, de az amerikai kiadókkal is kapcsolatban áll. Regényei szokatlan módon ötvözik a valóság és a fantázia elemeit. Egyáltalán nem az történik bennük, amire számítanál. Egyediségük részben a japán kultúrából ered, részben pedig azokból az abszurd helyzetekből, ahol a komolyság, a brutális katasztrófa mellett a humor is megjelenik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Olvasok is (@olvasokis) által megosztott bejegyzés,

Mikor anno láttam, hogy a Különös könyvtár újra nyomtatásba kerül és immár nálunk is forgalmazni fogják, egyből izgalomba jöttem. Az eredetileg egy japán újságban megjelent történet azóta már át lett írva és az értékét növeli, hogy szinte minden nyelven, ahogy megjelent, más-más illusztrációk kísérik. Itthon a legutóbbi amerikai verzió képeivel adták ki, amiket Chip Kiddnek köszönhetünk. Remekül visszaadja a japán kultúra hangulatát és szépen kíséri a történetet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Olvasok is (@olvasokis) által megosztott bejegyzés,

A sztori egyáltalán nem hosszú, pár órácska alatt a végére lehet érni. Nem komplikált és karakterekből is csak pár darab fordul meg bennük. A főszereplő szemszögéből ismerjük meg a helyzetet, ahogy egy könyvtár alá zárják, kényszerítik őt az olvasásra, hogy aztán megehessék az agyvelejét. Nem túl komplikált és nincs telehalmozva információkkal. Tényleg olyan mint egy mese, amit kisgyerekeknek nem szívesen olvasnánk fel, pedig nem tartalmaz semmilyen felnőttes dolgot. Egyszerűen helyenként csak enyhén felkavaró és furcsa, szokatlan és megmagyarázatlan.

Murakami Haruki rajongóinak kötelező darab. Az ára miatt azonban az író után érdeklődőknek nem tudom ajánlani. Persze mindenképp érdekes és érdemes olvasmány.

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.