Könyvek

Eduardo Sacheri – Lúzerek ​éjszakája

Többször hangoztattam már, hogy egyszerűen imádom azokat a történeteket, amiknek van valóság alapjuk. Ilyen volt a mostanában olvasott Apai örökség, de Alma Katsu Éhsége is. Ezek sokkal jobban megragadnak, és közelebb érzem magamat hozzájuk, hiszen tudom, hogy valami igenis megtörtént ebben a könyvben, ami nagyon hatásossá teszi számomra.

A Lúzerek éjszakája is ilyen, Eduardo Sacheri regénye a kétezres évek elején levő Argentín pénzügyi válságot dolgozza fel, illetve még egy igen számottevő problémát, ami nem más, mint a kisvárosok és falvak elnéptelenedése, valamint azok lemaradottsága. Komoly téma, amiből a szerző egy igen könnyed és humoros könyvet varázsolt, amit öröm volt kézbe venni.

A borító

Meg kell említenem a borító ötletességét és egyszerűségét. Hihetetlenül beszédes és már abból következtethetünk a sztorira, a pénz fontosságára ebben az egészben. A pénzeső és a férfi kezében álló ásó, a tehenek a képen teljesen jól leírja a helyszínt és a cselekményt is, mindezt pedig olyan formában, hogy odavonza az ember tekintetét. Nagyon szuper!

A történetről

A történet egy baráti társaságról szól, akik kieszelnek egy tervet, mivel vészelhetnék túl a válságot, mindezt úgy, hogy még egy kis haszonra is szert tesznek. Összegyűjtenek egy tetemesebb összeget, majd elhelyezik a bankban, hogy jó helyen lesz az ott addig, amíg össze nem gyűlik a megvásárolandó földre a teljes ár. Igen ám, de a bank túljárt az eszükön. Mikor ők betették a megfelelő összeget, más kiszedte, és másnap pedig lekorlátozták a pénzfelvételeket, csupán csak heti egyszer szedhették ki az emberek a pénzüket, és akkor is csak egy kis összeget. Az O’Connorban élő főhőseink úgy érezték becsapták őket, és tulajdonképpen ez így is történt, így hát bosszút forralnak, elhatározzák, hogy visszaszerzik vagyonukat, és megvásárolják a földjüket.

A történet során természetesen számos ügyetlenkedés és szerencsétlenség fog történni, amin mi jót mulatunk. Azonban a humoros szálakat időnként felváltja a tragédia, a szomorúság és a kegyetlen valóság, melyet filozofikus formában próbál átadni a szerző. Ez a görbe tükör, amit az író mutat nekünk igazán mellbevágó és nagyon tetszett, hogy a regény ezt nem tökéletes testű fiatalokkal mutatta be, hanem olyan karakterekkel, akik már erejük teljében vannak, megtapasztalták az életet. Volt múltjuk, problémájuk, ráadásul olyanok, amelyeket akár mi is magunk mögött tudhatunk, és ezzel sokkal emberibbé váltak.

A lényeg az odavezető út

Talán ez is a Lúzerek éjszakájának a lényege. Itt nem a cél a fontos, a csattanó, hanem az, hogy hogyan is jut el odáig ez a férfiakból álló csapat. Itt sokkal inkább a mondanivaló a mérvadó, nem pedig kimondottan a cselekmény.

Összességében egy igen érdekes könyv volt. Humoros, mégis elgondolkodtató. Ha egy olyan történetre vágysz, ami egyszerre nyújtja ezt a kettőt, és mindemellett kíváncsi vagy egy igazán agyafúrt rablásra is, a Lúzerek éjszakája neked való!

A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!

A. F. Brady – Vakság

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?