Könyvek

Donald E. Westlake krimivel erősít az Agave!

Újra örülhetnek a krimirajongók az Agave Könyvek ugyanis nemsokára elhozza Magyarországra Donald E. Westlake újabb izgalmas krimijét, melynek címe Emlékezet!

A kiadó még 2009-ben hozta el nekünk az író egy korábbi, A nagy zöld balhé című regényét. Az Emlékezet azért jelenik meg most posztumusz kiadásként, mivel nemrégiben filmet forgattak belőle, amely főbb szerepeiben André Holland, Toby Jones, Joe Cole és Gemma Chan lesz majd látható.

Főszereplőnk Paul Edwin Cole egy számára ismeretlen város kórházában tér magához, vadidegen emberek között, ráadásul alig emlékszik valamire. Emlékei csupán a közelmúltig terjednek; arra ugyanis még emlékszik, hogy vándorszínészként elcsábított egy férjes asszonyt, ám a férj végül rajtakapta őket. Ezenfelüli, korábbi emlékei a múlt homályába vesznek. Egy valamit azonban biztosra tud: vissza kell valahogy jutnia a társulatához New Yorkba, ám ez közel sem tűnik olyan egyszerűnek, mint azt elsőre gondolná.

A fejében ugyanis teljes a zűrzavar, csak néha-néha bukkannak fel emléktöredékek, hogy aztán csak még jobban összezavarják. Paul-nak fel kell kutatnia a saját múltját is, újra kell építenie magát, valamint arra is rá kell jönnie, hogy vajon miért figyelik a hatóságok minden mozdulatát.

Nagyon rejtélyesnek tűnik a történet, mi már alig várjuk, hogy olvashassuk!

Nem mehetünk el szó nélkül a nemrég leleplezett borító mellett sem, ami véleményem szerint az egyik legerősebb Agavés borító lett, amit már egy jó ideje láttam. A színválasztás, a főszereplő elhelyezése a képen mind-mind egy mozifilm hangulatát vagy egy konkrét filmplakátot idéz.

A kötet tervezett megjelenési dátuma: 2023. augusztus 8.

Ráadásul az ígéretek szerint hamarosan előrendelhetővé is válik a kiadó webshopjából kedvezményes áron.

Donald E. Westlake – Emlékezet

Paul ​Edwin Cole elveszett ember. Ismeretlen város ismeretlen kórházában tér magához, körülötte csupa vadidegen, a fejében foszladozó emlékanyag. Tisztában van vele, mit tett: vándorszínészként elcsábított egy férjes asszonyt, a férj pedig rajtakapta őket, és ellátta a baját. Ám mindaz, ami a közelmúlt emlékein túlnyúlik, látszólag ködbe vész. Paul csak egy valamit tud biztosra: mielőbb vissza kell jutnia a társulatához New Yorkba, ám a terv közelről sem kivitelezhető olyan könnyen, mint elsőre tűnik.

Paul múltjának mozaikjai ugyanis percről-percre csúszkálnak, felbukkannak, majd elmerülnek az emlékezet tavában, így a férfinak hamar rá kell döbbennie, hogy sokkal többet veszített azon az estén, mint önnön méltóságát. Saját múltjának felkutatása mintegy személyes identitásának újbóli összeillesztése is, hiszen amíg ő is csupán keresi önmagát, addig elképzelhető, hogy a hatóságok is joggal figyelik minden egyes mozdulatát.

A háromszoros Edgar-díjas Donald E. Westlake az amerikai bűnügyi irodalom hőskorának legendája, Emlékezet című posztumusz megjelent művében ugyanakkor egészen új oldaláról mutatkozik be. Paul Cole történetében elmosódik a határ a hard boiled és az identitásthriller eszköztára, a bűnügyi fikció és a szépirodalom között, és felmerül a kérdés, vajon emlékeink nélkül mit ér az életünk?

Hozzászólások