Könyvek

Darcey Bell – Egy kis szívesség

A Gabo Kiadó jóvoltából lehetőségünk akadt elolvasni Darcey Bell nagysikerű kötetét. Az Egy kis szívesség sztoriból szeptemberben film is készült, amelynek főszerepében Anna Kendrick és Blake Lively állnak. Emiatt voltam annyira kíváncsi először a kötetre, hiszen az emberek többsége jobban szereti először elolvasni a történetet, majd csak ezt követően megnézni a mozit.

A fülszöveg tulajdonképpen mindent leír, így nem sok meglepetés akad a könyv kapcsán. Az már az elején nyilvánvalóvá vált, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim a sztori kapcsán. Nem mondom, hogy nem élveztem, hiszen egy thrillerben mindig találunk izgalmat, ám én mégsem éreztem a kategóriához méltónak.

Nem vagyok ezzel egyedül, a korábban olvasott kritikák alapján van aki imádta, van aki gyűlölte az egészet. Természetesen én ezzel nem foglalkoztam, alig vártam, hogy a kezeimbe kerüljön és le se tegyem.

A sztori szerint Stephanie és Emily két teljesen különböző egyéniség. Míg Stephanie a tökéletesség látszatára törekszik, addig Emily belül egy igencsak őrült nőszemély. Steph egyedül neveli kisfiát, Miles-t, míg Em férjnél van, és egy közös gyermeket nevelnek. A két fiú legjobb barátok, szinte elszakíthatatlanok. Ők örülnek egyedül ennek a furcsa barátságnak, hiszen így az idejük nagy részét együtt tölthetik és játszhatnak. Emily egy napon megkéri a lányt, hogy hozza el az ő gyermekét is az iskolából, de később érte megy a házához. Persze nem tette, se másnap, se harmadnap. Stephanie kétségbe esett, majd felhívta Emily férjét, aki üzleti útja miatt Angliában volt. A férfi nem igen lepődött meg, igazából az elején nem is érdekelte, hogy hol van a felesége.

Sean pár nap múlva hazajön, de Emily még mindig sehol. Ekkor kezd jobban gyanakodni. Nem sokkal később találnak egy holttestet, amelynek beazonosítása során Emilyt nevezték meg a test birtokosának. Az eljegyzési gyűrű, a tetoválás, a DNS, minden stimmelt, hogy ez így is legyen. Stephanie és Sean teljes sokkot kapott, alig bírták feldolgozni a gyászt. Együtt próbáltak túllépni az eseten, amely során közelebb is kerültek egymáshoz. De, hogy ezt mi követte? Azt már nem árulom el, hiszen nem lenne értelme a könyv elolvasásának számotokra.

Hiába nem élveztem annyira az alkotást, mégsem hagyta lankadni a figyelmemet. Nekem túl nyersre és gyerekesre lett megírva. Stephanie karaktere szinte már idegesítő volt. Hogy viselkedhet így egy 30 feletti anyuka? Mintha magamat látnám 13 évesen. Nem volt hiteles, sem érdekes. Ellenben Emily, az ő szemszögeit sokkal jobban élveztem. Igaz, hogy messze volt az ép elméjű emberektől, de mégis szórakoztató és hiteles volt. Sokkal élvezhetőbbek voltak az ő fejezetei. A két szemszög váltakozott, illetve Sean is kapott pár aprócska részletet.

Sean egy igazi férfi. Csak a vágyai érdeklik, más különösebben nem hatja meg. Dolgozik, néha látja a fiút, lefekszik a feleségével, aztán megy vissza a következő üzleti útra. Egy krimiben mindig van egy személy, aki nem annak mutatja magát, aki, de itt szerencsére több ilyen is volt. Sean az egyike volt ezeknek az embereknek.

Amit nagyon sajnálok még az írás minősége után, hogy a karakterek nem voltak eléggé kidolgozva. Nem igazán értettem az okokat, hogy mit és miért tettek. Stephanie múltja talán még durvább is, mint Emily-é, pedig ő volt az őrültebb. Így vagy úgy, mégis elolvastam, érdekelt, hogy mi lesz a csattanója a sztorinak. Ebben szerencsére nem kellett csalódnom. Itt már félretettem az elvárásaimat és elővettem a szappanoperák iránt érzett szeretetemet. Merthogy hasonlított egy igazi argentin sorozatra.

Az utolsó oldalak igencsak érdekesek lettek, nem szoktam még meg a krimi kötetek lezárását, De tetszett. Fejben simán tovább lehet gondolni a történteket, hiszen tulajdonképpen nincs teljesen vége a több, mint 300 oldal után. Az, hogy ki mit szűr le belőle, már egyéni kérdés. Vajon mi játszódhat le egy lelkileg ennyire sérült emberben? Milyen mentségei lehetnek a tetteire egy beteg személynek? Tulajdonképpen van-e teljesen normális ember?

Összességében tehát hiába volt kicsit nyers és kidolgozatlan, mégis élveztem, hiszen izgalmas volt, érdekes, sokkoló és nem utolsó sorban Emily karaktere az, aki miatt muszáj volt megtudnom, hogy vajon mi lesz a vége? Ajánlanám tehát minden krimirajongónak, akik szeretik a kicsit túltolt sztorikat.

A példányt köszönjük a GABO Kiadónak!

http://www.ahmagazin.com/konyvek/kiadok/a/athenaeum/holch-gabor-ez-%e2%80%8ba-varos-egy-tavoli-bolygo/

Hozzászólások