Családirtás vagy precízen eltervezett gyilkosság? – Cara Hunter: Nincs kiút

Az emberbe alapvetően bele van kódolva, hogy bizarr kíváncsisággal forduljon a rettenetes bűnesetek felé. Talán ebben közrejátszik egy kis megkönnyebbülés, hogy nem vele történt ilyesmi, de leginkább egyfajta belső vonzódás a rosszhoz, az elképzelhetetlennek tartotthoz. Ilyen például az is, ha egy kisgyerek halálra ég, a szülei pedig eltűnnek. De mi lehet ennek a rettenetes történetnek az előzménye? Baleset történt vagy gyilkosság? Ha gyilkosság, akkor ugyan milyen indokok állhatnak a háttérben? Ezekről és még sok más izgalmas kérdésről esik szó, Cara Hunter legújabb, Nincs kiút című regényében!

Az Adam Fawley sorozat harmadik kötetében a korábbiakhoz hasonlóan az írónő szintén nem finomkodik a történésekkel, vagy az emberekkel. Kendőzetlen nyíltsággal és őszinteséggel mutatja be, milyen is ha valaki elveszt egy gyermeket – ráadásul ilyen brutális módon – és milyen mélyen gyökerező problémák lehetnek ilyen szörnyűségek kiváltó okai.

A történet szerint éppen elkezdődik a karácsonyi szünet, mikor Fawley-t és csapatát egy újabb esethez riasztják. Kigyulladt egy észak-oxfordi családi ház, melynek romjai közül két gyereket húznak ki a tűzoltók: egyikük halott, és a másik is alig él. A szülőket sehol sem találják és felmerül a kérdés: miért maradtak a gyerekek egyedül a házban? Ráadásul rövidesen az is kiderül, hogy az eset egyértelműen gyilkosság volt, nyoma sincs itt véletlennek.

A könyv műfaját tekintve krimi, viszont akkor sem lőnénk nagyon mellé, ha a thriller, esetleg a pszicho-thriller kategóriába akarnánk besorolni. Az írónő ugyanis olyan ügyességgel csavarja a szálakat és fokozza a feszültséget, ami még egy vérbeli thriller könyvnek is a javára lenne! Akár a gyerekeket nézzük, akár a szülők eltűnését, mind-mind olyan rejtélyes aspektus, amely egyszerűen nem hagyja nyugodni az olvasót és akaratlanul is együtt nyomoz a csapattal. Ami pedig szerencsére egyre jobban összecsiszolódik. Nyilvánvalóan akadnak még nehézségek, vagy félreértések, de az egész társaság már sokkal inkább kezd ténylegesen csapatra hasonlítani.

Legyen bármennyire különböző az életünk, a búcsú tőle gyakorlatilag ugyanolyan mindenkinél.

Még érdekesebbé teszik az olvasást az ilyen-olyan blogbejegyzések, telefonos vallomások, cikkek, jegyzőkönyvek és a helyszínen készült jegyzetek, melyek által még inkább a csapat tagjának érezhetjük magunkat, és sokkal könnyebb belemerülni a történetbe.

Amit még az írónő kifejezetten jó érzékkel csinál, az a különböző fontos üzenetek elrejtése a sorok között: nyilván nem mondja ki nyíltan, nem rágja a szánkba a dolgokat, viszont némely helyzetnél akaratlanul is elgondolkozunk a saját döntéseinken és az életünkön. Megmutatja nekünk, hogy minden döntésünknek súlya és sokszor olyan magas ára van, amelyet senki sem szeretne megfizetni. Ezért – még ha egy krimitől nem is ilyenfajta elgondolkodtatást várnánk – elég mélyre vágó mű.  A végkifejlet pedig kifejezetten megható és persze távolról sem az, amire esetleg a történetet olvasva gyanakodnánk.

A nyilvánvaló hazudozással és szándékos félrevezetéssel még valahogy megbirkózik az ember, de a mindennapok gondatlan trehányságával nincs mit kezdeni.

Összességében elmondható, hogy Cara Huntert még mindig érdemes olvasni, a Nincs kiút pedig egy sokszor torokszorító, arculcsapó, izgalmas és nagyon jó érzékkel megírt könyv, amelyet bátran ajánlunk mindenkinek, aki belefásult a sok egyforma klisével dolgozó regénybe!

A recenziós példányért hatalmas köszönet illeti a 21. Század Kiadót!

Hozzászólások