Könyvek

Colleen Hoover és Tarryn Fisher megöli az idegeinket!

Belegondoltál már, hogy milyen lenne egy nap nem emlékezni semmire? Nem tudni honnan származol, hol vagy éppen és kik a szüleid? Vannak-e egyáltalán testvéreid és barátaid? Hogy TE ki vagy egyáltalán? Hogyan nézel ki, miket szeretsz, mire vagy képes? Két főszereplőnkkel pontosan így történt. Nem tudják kik is ők valójában.

Colleen Hoover és Tarryn Fisher neve sokak számára ismerős lehet, hiszen mindkét szerző nagyon népszerű és sikeres lett az elmúlt időben. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában 2016-ban jelent meg közös sorozatuk első része, Never never – Soha, de soha címmel, majd tavaly meg is érkezett a folytatása. 

Az egyik könyv 176, a másik pedig 116 oldal, így nem csoda, hogy az olvasók mindkét kisregény végeztével a fejüket fogták, hogy mégis ez mi volt? Charlie és Silas emlékezetkiesése ugyanis ránk is hatással van, így velük együtt éljük át a feszültségekeket és a titkokat. És semmit sem értünk.

A történet szerint Charlie egyik pillanatról a másikra egy ismeretlen helyen – egy iskolában találja magát. Nem emlékszik hogyan került oda, kik veszik őt körül és ami a legfontosabb, hogy ő kicsoda. Össze van zavarodva, kétségbe esve érzi magát és teljesen egyedül van egészen addig, amíg rá nem jön, hogy egykori barátja, Silas osztozik vele a problémán. Akárcsak a lány, a fiú sem emlékszik semmire. Innentől kezdve együtt próbálják kideríteni mi történt velük, s ahogy szépen lassan megismerik saját magukat, felmerül bennünk a kérdés; Vajon egymásba szeretnek újra? A sok sérelem, mennyire befolyásolja őket abban, hogy továbbra is együtt legyenek?

,,Rémisztő, ha az ember nem tudja, kicsoda, és még rémisztőbb belegondolni, hogy talán tévesen rakja össze a darabkákat.”

A történet váltott szemszöggel halad előre. Míg az egyik fejezetben Tarryn által Charle világába pillanthatunk be, addig a következőben Silas gondolatait ismerhetjük meg, akit Colleen alkotott meg. A két írónő így tökéletesen megtudta valósítani a különböző személyiségeket. Az amnézia miatt a főszereplők nem ismerték magukat, ám ahogy fokozatosan jönnek rá, hogy kik is ők valójában, milyen az ő valódi karakterük, teljesen máshogy reagálnak a dolgokra. Charlie rosszul lesz a saját, egykori személyiségétől, nem akart vele azonosulni. Nem tartotta magát jó embernek, főleg nem egykori szerelméhez képest. A fiú ennek teljesen az ellentettje. Silas szeretne a régi saját maga lenni. Visszatalálni a lányhoz, a szerelemhez, amit iránta érez. Visszakapni az emlékeit, az érzéseit, mindent amit elvesztett, hogy újra önmaga lehessen.

Bár elég lassúak az események, olvasás közben mégis pattanásig feszülnek az idegeink, hogy mi miért történik, és csak úgy faljuk a lapokat. A történet végig sejtelmes marad és nem engedi letenni a könyvet.

,,Ez a könyv azoknak szól, akik szeretik a jól végződő történeteket, és akik megbocsátották az első rész befejezését.
Tarryn tehet róla.
Colleen Hoover”

Bár az első részben megismerhetjük fő karaktereinket, az amnéziáról és annak okáról nem sok mindent tudunk meg. Semmilyen lényeges információval nem lettünk gazdagabbak, ám a végén, mikor azt hisszük, hogy na végre van valami, akkor jön a lezáró rész, egy hatalmas  cliffhangerrel.  Akinek a kezében van a folytatás, az fellélegezhet, hiszen a következő kötet pontosan ott folyatódik, ahol az előző abbamaradt, viszont akinek nincs, az meg valószínűleg a körmét fogja rágni, amíg meg nem kaparintja. A szálak összegabalyodnak, a cselekmény durvább lesz, meglepő fordulatok következnek, de az igazság az, hogy még itt sem leszünk okosabbak. Viszont imádni fogjuk ezt is. És a végén itt is csak pislogunk és rimánkodunk, hogy miért csak 116 oldal volt?

A könyvet azoknak ajánlom, akik rövid, pörgős olvasmányt szeretnének. Olyanoknak, akik nem riadnak vissza attól, hogy ugyanolyan tudatlanul ülnek a könyv végén, mint az elején. És végül olyanoknak, akik szeretnek gondolkodni egy regényen és élvezik a közös nyomozást a szereplőkkel.

A két írónő neve garantálja a jó könyvminőséget. Ha elkezded olvasni ezt a történetet, biztos, hogy nem fogod megbánni. Viszont készülj fel. Ha nem akarod türelmetlenül a falat kaparni, legyen nálad mindkét rész. Vagy esetleg mindhárom.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?