Könyvek

Clare Pooley – Rendhagyó szabályok ingázáshoz

Februárban megjelent Clare Pooley egy újabb regénye a General Press Kiadó gondozásában. A brit írónő Őszinte szavak című kötetéről már korábban megosztottuk veletek a véleményünket, most pedig be szeretnénk mutatni nektek a következő történetét. A Rendhagyó szabályok ingázáshoz című könyvet Szigeti Judit fordításában olvashatjátok.

Iona ​Iverson, a Modern Nő rovatvezetője minden nap vonattal utazik a Hampton Court állomásról a munkahelyére. Mindig ugyanazokat az embereket látja maga körül, akiknek különféle neveket és élettörténeteket talál ki, hogy szórakoztatóbb legyen a vonaton töltött idő. Persze tartja magát az ingázás fontos szabályához, ezért sosem vált velük egyetlen szót sem. Az egyik reggel azonban egy elegáns, de szexista üzletember majdnem megfullad egy félrenyelt szőlőszemtől. Csak a vonaton utazó, gyanúsan szimpatikus ápoló gyors segítségének köszönhető, hogy nem történik tragédia. Ez a váratlan esemény kizökkenti az utasokat az elszigeteltségből, és beszédbe elegyednek egymással.

Egy reggel viszont Iona nem száll fel a szokásos járatára. Majd a következő napokban sem jelenik meg. Iona új ismerősei aggódni kezdenek, hogy vajon mi történhetett a különc, de segítőkész magazinterapeutával. Vajon kitartanak az ingázás közben szövődött, valószerűtlen barátságok a nehéz időkben is?

A könyv felépítése a szereplők napi rutinjához és a vonatmenetrendhez igazodik.

A Rendhagyó szabályok ingázáshoz viszonylag rövid fejezetekből áll, ezért akár útközben is könnyedén olvashatjuk ezt a könyvet. A fejezetek elején szerepelnek a különféle vasútállomások nevei és az aktuális időpontok is, így folyamatosan nyomon követhetjük a vonat és a szereplők mozgását. A kötet felépítése elősegíti azt is, hogy megismerhessük az egyes ingázók napi rutinját és a szokásaikat.

Öt nagyon különböző ingázó történetét olvashatjuk, akiknek a sorsa összekapcsolódik.

Clare Pooley öt nézőpontkarakterrel dolgozik, ami alapvetően nehezítené a történet gördülékeny olvasását, ha nem rendkívül eltérő személyekkel találkozhatnánk. Iona kiemelkedik a többiek közül, hiszen ő köti össze az ingázó társaság tagjait. Az ötvenes évei végén járó magazinterapeuta feltűnő jelenség, aki nem fél hangot adni a véleményének, sőt még az ismeretlen utazótársai védelmére is kel. Sokféle névvel illetik őt a többiek – Varázstáskás Hölgy, Őrült Kutyás Nő, Szivárványos Hölgy, Iona Yacht –, azonban arra egyikük sem számít, hogy hamarosan szinte versenyezniük kell a körülötte lévő szabad helyekért.

Piers egy tipikus arrogáns és felszínes üzletember benyomását kelti, akit csak a pénzügyi sikerei érdekelnek. Sanjay egy fiatal ápoló, aki túlzottan kötődik a rákos betegeihez, és pánikrohamoktól szenved. Emmie egy marketingügynökségnél dolgozik, de úgy érzi, hogy nem tesz hozzá semmit a világhoz. Martha egy tizenöt éves lány, akit egy bizonyos fotó miatt kiközösítenek és megaláznak az iskolatársai. A főszereplők nagyon különböző emberek, mégis barátságot kötnek a vonaton, és mindegyikük élete örökre megváltozik.

Családon belüli erőszak, iskolai zaklatás, munkahelyi megaláztatások

A Rendhagyó szabályok ingázáshoz a borító és a fülszöveg alapján egy könnyed történet benyomását kelti, azonban ahogy halad előre a cselekmény, az írónő egyre komolyabb problémákat feszeget. Ionát megalázzák a munkahelyén a kora miatt, Marthát bántják az iskolában, Piers retteg a kudarcai elismerésétől, Emmie gonosz üzeneteket kap egy ismeretlentől, Sanjay pedig a pánikrohamaival küzd, az idős ügyvéd David pedig igyekszik megmenteni a házasságát. Valószínűleg az összes utasnak hasonló problémái vannak, csak ők ragaszkodnak az ingázás szabályaihoz, és nem állnak szóba az utastársaikkal.

A borító alapján egy romantikus regényre számítunk.

A General Press Kiadó által választott borító sajnos kissé megtévesztő, hiszen leginkább egy romantikus regényhez passzolna. Clare Pooley történetében is fontos szerepet kapnak a romantikus érzelmek, de alapvetően nem egy szerelmi történetet olvashatunk. Talán Emmie-t és Sanjayt láthatjuk a vasútállomáson, viszont a társaság többi tagja sajnos nem szerepel a képen. A borító belső oldalán, a könyv elején találhatunk egy rajzot, amely a szereplők útját ábrázolja, hátul pedig elolvashatjuk Iona ingázóknak szóló szabályait.

A Rendhagyó szabályok ingázáshoz egy szórakoztató és tanulságos történet nagyon különböző emberek valószerűtlen, de csodálatos barátságáról.

Clare Pooley regénye kellemes kikapcsolódást nyújthat akár a saját napi utazásunk során is. A Rendhagyó szabályok ingázáshoz a lehető legtöbbet hozza ki olyan egy hétköznapi szituációból, amelyen valószínűleg keveset gondolkodunk. Vajon mi történne, ha nem a saját kis világunkba zárkóznánk utazás közben, hanem beszélgetnénk egymással? Talán mi is érdekes tapasztalatokkal és új barátokkal gazdagodnánk, még akkor is, ha az elején bolondnak néznének minket az utastársaink.

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

Edgar Allan Poe – A Morgue utcai kettős gyilkosság

Hozzászólások