Chris Carter – A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.)
Az emberi elme az egyik legrejtélyesebb dolog a világon, amelynek még ma is számos feltáratlan területe van. Sokan vizsgálták már azt a kérdést is, hogy létezik-e a gonosz? Aki rettenetes gyilkosságokat követ el, az vajon gonosznak született vagy valamilyen trauma váltotta ezt ki belőle? Mi vihet rá egyáltalán valakit, hogy rettenetes módon öldökölni kezdjen? Valamilyen genetikai defekt vagy egyszerűen a bosszú? Chris Carter A keresztes gyilkos című történetében többek között erre is keresi a választ!
A kötet a Robert Hunter sorozat első része. A széria pár része korábban már megjelent Magyarországon, azonban csak az elmúlt években kapott nagyobb figyelmet. Olyannyira, hogy kiadója, a General Press úgy gondolta, hogy kiadja egész sorozatot, sőt a már korábban megjelent részeket is új borítókkal!
A történet elején egy brutálisan megkínzott, fakaróhoz kötözött női holttestet találnak egy elhagyatott házban. A nő arcáról lenyúzták a bőrt úgy, hogy közben még életben volt. A tarkójába egy különös szimbólumot véstek, ami egy elviekben már börtönbe juttatott és kivégzett sorozatgyilkos ismertetőjegye volt.
Az ügyet ismét az a Robert Hunter nyomozó kapja meg, aki annak idején rács mögé juttatta a keresztes gyilkost. Az ügy hatására szép lassan megkérdőjeleződik benne, hogy valóban az igazi elkövetőt fogta-e el annak idején. Lehetséges, hogy a valódi gyilkos csak játszik velük és azóta is szabadon éli világát? Esetleg egy mániákus utánzóval van dolguk?
Az események nagyon gyorsan még véresebb fordulatot vesznek, a szálak pedig egyre jobban összekuszálódnak. Robert Hunternek és új társának pedig versenyt kell futnia az idővel, hogy még azelőtt elfogják a gyilkost, hogy az újabb áldozatokat szedne.
Mindegy, milyen gonosz és őrült valaki, gyilkolásra mindig van ok.
A történet egyik legnagyobb előnye az, hogy egy pillanatra sem válik vontatottá. Sőt, olyan szinten pörögnek az események, hogy az olvasónak sokszor még felocsúdni sincs ideje és máris következik egy újabb csavar. A cselekmény akciódús és izgalmas, szinte minden oldalon egy-egy újabb fordulattal, ami gyökeresen új irányba tereli a nyomozást.
A gyilkosságok pedig olyan precízen kivitelezettek és brutálisak, hogy az embernek feláll tőlük a szőr a hátán.
A könyv két fő karaktere nyilván Robert Hunter nyomozó és újonnan kinevezett társa Carlos Garcia, de mellettük is sok másik szereplővel találkozhatunk olvasás során. Ők sokszor csak egy rövid fejezet erejéig bukkannak fel, mégis kellően kidolgozottak és valósághűek.
A két főszereplő pedig látszólag két igencsak ellentétes, mégis együtt nagyon jól funkcionáló karakter. Robert Hunter nyomozó, a sok szörnyűségtől lassacskán a kiégés felé sodródó, alkoholproblémákkal küzdő, nőcsábász, aki mégis zseniális következtető- és megfigyelőképességgel rendelkezik, a klasszikus gyilkossági profilozó.
Arra gondolt, mennyire ártatlan az emberek többsége, nem is tudják, hogy a gonosz csupán karnyújtásnyira van tőlük. A munkája része gondoskodni arról, hogy az emberek ártatlanok is maradjanak.
Ehhez képest társa Carlos Garcia, a fiatal rendőr, aki frissen kerül a gyilkosságiakhoz, gyerekkori szerelmét vette el, pedánsan ügyel a környezetére és friss nézőpontjával nagyon sokat hozzáad a nyomozáshoz. Ketten együtt egy egymást nagyon jól kiegészítő, dinamikus párost alkotnak, akik első közös ügyüknél rögtön egy megelevenedett rémálomba csöppennek.
Összességében elmondható, hogy A keresztes gyilkos egy kiemelkedően jó krimi/pszichothriller, ami állandó fordulataival és brutális cselekményével folyamatosan fenn tudja tartani az olvasó figyelmét és egész addig nem is engedi magát letenni, amíg be nem faltuk az utolsó oldalakat is.
A recenziós példányért köszönet a General Press kiadónak!