Könyvek

Charlotte Link – Bűntelenül

Charlotte Link visszatért a Bűntelenül című krimijével, amit már nagyon-nagyon vártam. A Rossz döntést nagyon szerettem, úgyhogy kíváncsi voltam, mit tartogathat számomra ezúttal. Míg a korábbi történet az embercsempészetről szólt, addig a Bűntelenül két nőről, akiknek az égvilágon semmi közük nincsen egymáshoz. Akkor vajon hogy lehet, hogy ugyan azzal a fegyverrel támadtak rájuk?

Mikor a Bűntelenül fülszövegével ismerkedtem, azon gondolkodtam, hogy lehet nem kéne elolvasnom ezt a regényt, hiszen ez a Kate Linville sorozat harmadik része. Ugyanakkor ott motoszkált a fejemben, hogy imádtam a Rossz döntést, ráadásul nem egyszer futottam bele a General Press Kiadónál abba, hogy  tökéletesen olvashatóak az egyes sorozatok egymástól függetlenül is. Végül rábeszéltem magam, és milyen jól tettem!

A történetről

Kate Linville őrmester frissen kerül az észak-yorki rendőrségre, ahol egyből bele is csöppen egy igen kényes ügybe. Egy fiatal tanárnőt megtámadnak és súlyosan megsérül, egy másikat pedig a vonaton próbálnak meg lelőni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindketten túlélik, azonban pontosan emiatt mindketten továbbra is céltáblái maradnak az elkövetőnek. Linville és társai kapják meg a feladatot, hogy kiderítsék ki próbálta meg megölni a hölgyeket, csakhogy minden irányból zsákutcába jutnak. Vajon rájönnek ki az elkövető, mielőtt túl késő lenne?

Nagyon örültem, hogy végül elolvastam, ugyanis a Dobosi Beáta által fordított regény ezúttal is nagyon ütősre sikerült. Az írónő könyveire az erős nyitány a jellemző, aminek köszönhetően végig ott lappang a feszültség és a kérdés, mégis mi történhetett? A válasz pedig nagyon lassan, apró mozaikdarabkákból tevődik össze, amelyet a jóleső AHA érzés követ. Legalább is én így hívom a megvilágosodásomat.

Az elején nagyon izgultam, hogy vajon mennyire összefüggő az előző két Kate Linville kötettel, amelyek a Hazug múlt és a  Fogócska címet viselik, de szerencsére viszonylag hamar megnyugodtam. Volt egy-két jelenet, illetve néhány visszautalás, amit talán jobban értettem volna, ha olvastam volna az előzményeket, ugyanakkor úgy éreztem, semmit nem vesztett az értékéből a hiányuk. A Fogócskában történtek nem tudom mennyire kerültek szóba a mostani regényben, ugyanakkor a Hazug múltat valószínűleg el fogom olvasni valamikor, ugyanis abban Kate apja áll a középpontban, akit az otthonában gyilkoltak meg. Ez pedig kifejezetten izgalmasnak tűnik és többször felemlegetik, ráadásul természetesen kihatott Kate jellemére is.

Izgalmas témák és lendületes cselekmény jellemzi a regényt.

Charlotte Link stílusa azért is nagyszerű, mert nagyon érdekes témákat feszeget, amelyeket több szemszögen keresztül zseniálisan be is tud mutatni. A Bűntelenül című művében például az alapkérdés az, hogy vajon lehet-e gonosznak születni? Vagy attól lesz az valaki, hogy rossz körülmények között nő fel? Mi teszi egyáltalán gonosszá az embert? Nagyon érdekes ez a témakör, ami szerintem sose válik unalmassá.

Azonban nem ez az egyetlen dolog, amitől különlegessé válik ez a regény, hanem attól is, hogy nagy hangsúlyt fektet a fiatalkori bűnözésre, amely egyből az elején felbukkan. Ez az én szememben nagyon megdöbbentő, holott csak bele kéne gondolnunk abba, hogy itt a mai világban, hazánkban is nem egyszer olvasni hasonlóról. Késelés az utcán, rablások és betörések, sokszor látni a felvételeken, olvasni a hírekben hasonlót és bele sem gondolunk ebbe mélyebben, egyszerűen csak elborzadunk és másnapra elfelejtjük.

A több szemszögnek köszönhetően alaposabban belepillanthatunk a történet múltjába is.

Ahogyan említettem, Charlotte Link több szálon mozgatja a cselekményt , így bepillantást kaphatunk nemcsak a nyomozó Kate szemszögébe, de a főnökének, az áldozatoknak és a bűnözőkébe is. Emiatt sokkal emberközelibbé válik az eset, hiszen az alapvetően lassan, mégis dinamikusan építkező történetben visszatérünk a múltba is, ahol alaposan képbe kerülünk az eseményekkel, így sokkal jobban belelátunk az indítékokba és okokba. Ez számomra mindig hatalmas pluszt ad a történet során.

Nagyon élveztem a Bűntelenül című könyvet, az írónő ezúttal sem okozott csalódást. Izgalmas és pörgős könyvet alkotott meg ismét, amely ezúttal is mélyen megérintett mindamellett, hogy nagyon élveztem. Nem csak és kizárólag a gyermekbűnözésről szól, hanem a bosszúról, a gyermektelenségről és a szülői lét hiányáról, az örökbefogadásról, az egyedüllétről és a rossz házasságról. Aki szívesen olvasna egy drámai hatásokkal megtűzdelt krimit, annak merem ajánlani.

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

S. J. Bennett – A ​Windsor-csomó

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?