Zene

Botrány Avril Lavigne kislemeze körül

Hamarosan megjelenik Avril Lavigne legújabb kislemeze, amelyhez kisfilm is készült. Az énekesnő újdonsága az “I Fell In Love The Devil“-nek keresztelt el. A pár héttel ezelőtt bejelentett hír kapcsán több alkalommal is felszólaltak a keresztény egyház tagjai, akik nem nézik jó szemmel a korong körüli promóciót és persze magával a dal mondanivalójával sincsenek megelégedve, hiszen az ördöggel való kapcsolatáról szól.

A botrány amiatt is tört ki, hogy Avril visszatérő száma a Head Above Water hatalmas siker volt az amerikai keresztény emberek körében, valamint előkelő helyezést ért el a Billboard keresztény listáin is. Ezzel szemben sajnos az újdonság szövege, illetve az ehhez tartozó gótikus és keresztény szimbólumokkal tűzdelt plakát már kevésbé jött be a hívőknek.

Az instagram képekhez számos negatív és durva hozzászólás érkezett a rajongók köréből, amelyek főként arra irányulnak, hogy szerintük a művésznő gúnyt űz Jézusból, ne is nevezze magát hívőnek. Sokakat az is foglalkoztatott, hogy eshet valaki szerelembe az ördöggel, ha Isten teremtette és áldotta meg ilyen tehetséggel, ami miatt híres és elismert lett. Sokak úgy döntöttek, hogy kikövetik Ms. Lavigne-t és többet nem érdeklődnek a munkássága iránt.

Szerintetek igazuk van? Mit gondoltok az egész botrányról, amely kirobbant Avril Lavigne körül?

Hozzászólások