Boszorkányos regény vált előrendelhetővé a Könyvmolyképzőnél!

A Könyvmolyképző Kiadó is sorra jelenti be az őszi megjelenéseit. Több más érdekes újdonság mellett egy különleges fantasy is felkerült a kínálatukba, ez pedig nem más, mint Luanne G. Smith regénye, A szőlő boszorkánya!

A történet Franciaországban játszódik, ahol főszereplőnk Elena Boureanu szőlő boszorkány, miután megtörte az őt a mocsárba kényszerítő átkot, igyekszik visszanyerni az erejét. Szeretne visszatérni a régi életébe; ám döbbenten eszmél rá, hogy az öröksége – egy szőlészet – időközben egy idegen férfihoz került.

Jean-Paul Martel csakis a szemmel látható és tudomány által igazolt dolgokban hisz. Így aztán a helybeliek babonás hite a szőlő boszorkányok felé is távol áll tőle és hidegen hagyja.

Elena elhatározza, hogy nem hagyja veszni az ültetvényt – ami, mint kiderül tele van rontással – és belevág, hogy valódi kilétét és terveit mindenki elől titkolva megvalósítsa elképzelését. De vajon sikerülni fog neki? Mi történik ha újra szembekerül azzal, aki hét évvel ezelőtt az átkot szórta rá és a mocsárba taszította? Mindez kiderült A szőlő boszorkánya című regényből!

A könyv ráadásul már elő is rendelhető a kiadótól.  Az országos megjelenés 2022. augusztus 30-ra várható.

Luanne G. Smith – A szőlő boszorkánya

Sose ​átkozz meg boszorkányt!

A Château Renard szőlőültetvény évszázadokon át a szőlő boszorkányainak tehetségétől függött, akiknek bűbája létrehozta a völgy világhírű borát.

Ám miután átkot szórtak rá, sorcière Elena Boureanu elvesztette képességét. Most, hogy megtörte az átkot, ami egy mocsár sekély vizébe kényszerítette, és legyengítette varázserejét, Elena küszködik, hogy visszatérjen korábbi életébe. Időközben azonban öröksége – a szőlészet – egy jóképű idegen tulajdonába került.

Jean-Paul Martel csak és kizárólag a tudományra esküszik. Elutasítja a babonát, és távol áll tőle a helybeliek hite a boszorkányokban. Elena viszont járatos a bűbájban, és tudja, hogy a szőlészet hemzseg a rontástól. Hogy maradhasson, és meggyógyítsa a szőlőültetvényt, titkolnia kell valódi kilétét és a bosszúszomjas terveit is az ellen a személy ellen, aki ellopott hét évet az életéből. Nem nyugszik, amíg szembe nem száll a gonosz erőkkel, amik őt, Jean-Pault és a szőlőboszorkányok ősi örökségét fenyegetik Chanceux Valley dimbes-dombos vidékén.

Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Hozzászólások