Blue Jeans: A Dalok Paulának-trilóga

Leiner Laura, bár első könyvét 2005-ben adta ki, csak öt évvel később robbant be a köztudatba a Szent Johanna Gimi első részének publikálásával. Rentai Renáta története azért lopta be magát az olvasók szívébe, mert könnyű volt azonosulni bármelyik szereplővel, és olyan dolgok történtek velük, ami bárkivel megtörténhet. Egy olyan univerzumba tévedtünk, ami pont az egyszerűségével, a modernitásával varázsolta el azokat, akik olvasták. Ehhez hasonló Blue Jeans Dalok Paulának című sorozata is.

Elég csak elolvasni a fülszövegét ahhoz, hogy erre rájöjjünk. Főhősnőnk, Paula messengeren ismerkedik meg a nála öt évvel idősebb újságíróval, Ángellel, és amikor már biztosak benne, hogy érzéseik egymás iránt kölcsönösek, találkozót beszélnek meg, hogy szemtől szemben is beszélgethessenek. Azonban a fiú késik, Paula pedig egy közeli kávézóba ül be, ahol komikus körülmények között megismerkedik Álex-szel, aki éppen az első könyvét készül terjeszteni az országban, hogy aztán kiadhassa. Azonban Álex-nek el kell sietnie, és éppen amikor a lány is hazaindulna, Ángel megérkezik. A fiúnak a népszerű énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie, aki majd szintén nagy szerepet kap a történetben.

A regénynek és folytatásainak is ambivalens fogadtatása volt, jó és rossz kritikákat egyaránt kapott – és nem jogtalanul, ezt megjegyzem. Kicsit olyan, mint egy szappanopera, bár senkiről sem derül ki, hogy valakinek a valakije, csak a konfliktusháló hihetetlenül keszekusza mindegyik kötetben. A cselekményt az érzelmek uralják, és felváltva beszélnek a szavak és a tettek. A férfiak menthetetlenül romantikusak, ideálisak, ugyanakkor hibáznak, rosszul döntenek,  de képesek egy kiselőadást tartani arról, mit szeretnek választottjukban és mivel rabolták el a szívüket. A lányok ezzel szemben kicsit túl sztereotípikusak és minden problémájuk inkább a fiúk és a reál tantárgyakhoz vezethető vissza. Egy szó, mint száz, nem tökéletes – én azt mondanám rá, hogy spanyolosan szenvedélyes, ami nekünk időnként furcsa lehet. De nem olvashatatlan és  lehet élvezni. Ha az ember túljut a fent leírtakon, a történet magával rántja, és nem nehéz megszerezni a következő részt, majd a zárókötetet. Nem nehéz a függőjévé válni.

Dráma, de nem úgy, ahogyan például Ibsen Vadkacsájára vagy David Vann Akváriumára akasztjuk ezt a címkét. Nem gondolkodtat el, nem változtatja meg az életedet és nem is igazán okoz katarzist, mint más könyvek. De időnként mond egy-két dolgot, ami megmarad, és ami akár szállóigévé is válhatna. Szórakoztat, kikapcsol, elfeledteti veled a problémáidat azzal, hogy kitalált karaktereket akaszt ki, kínoz és kerget egzisztenciális krízisben időnként. Az ő bajaikat sorolja fel – amik lehetnek akár a te gondjaid is, de akkor ezzel nem törődsz. Ha nem is örökre, de megment saját magadtól, a valóságtól, az élettől. És nem ez egy könyv “dolga”?

“Kemény dolog némán szeretni.”

Ajánlott azoknak, akik nem akarják, hogy egy olvasmány megváltsa a világukat. Azoknak, akiknek nem a lélektani, egyetemes igazságokat adó történetek a zsánereik, hanem a lazább, szórakoztató irodalmak. Akik menthetetlenül romantikusak, és vágynak a happy end-re, akár megkapták a való életben, akár nem.

Forrás: 1 2 3

Hozzászólások