Könyvek

Bessenyei Gábor – A Hang

Bessenyei Gábor neve ismerős lehet számotokra, ha kedvelitek az ifjúsági történeteket. 2015-ben debütált első regénye, A jövő harcosai, amely az ókori Görögországba repíti vissza az olvasókat. A szerző a közösségi médiában is nagy népszerűségnek örvend, ugyanis egyedülálló formában ír horrornovellákat a TikTokon. A Hang című paranormális ifjúsági regénye 2022 decemberében jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

A tizenkét éves Hugóra pocsék nyári szünet vár, mert veszélyben forog a szülei házassága, őt pedig néhány hétre a rég nem látott nagymamájához küldik. A kis faluban semmi másra nem számíthat, csak unalomra. De már az első éjszaka felriad, mert érzi, hogy nincs egyedül. A sötétségből megszólal egy ismeretlen hang, amely mindenhol ott van. Hugó félelme akaratlanul is felszabadítja a Hangot, aki veszélyes ellenfélnek bizonyul.

A nagymama házában él egy magányos és unatkozó kísértetlány is. Lilja és Hugó között különleges barátság szövődik, miközben közösen megpróbálják felvenni a harcot a Hanggal. Vajon mit akarhat tőlük ez a rejtélyes és félelmetes lény? Hugó és Lilja egy borzongató kalandba csöppennek, amiben már nemcsak az otthonuk békéje, hanem a világuk biztonsága a tét.

Hugó és Lilja történetét váltott nézőpontban olvashatjuk.

Bessenyei Gábor váltott nézőpontban meséli el a két főszereplő hátborzongató nyári kalandját. A könyv elején megismerhetjük a csalódott Hugót, aki attól fél, hogy a szülei el fognak válni, és kettészakad a családjuk. Már négy éve nem találkozott a nagymamájával, így szinte idegenként toppan be az életébe. Lilja pedig már hosszú ideje magányosan tölti a napjait, egyedüli társasága a szintén szellem Johanna baba és a padlásra vissza-visszatérő bagoly. A kísértetlány alig emlékszik a korábbi életére, de most kap egy új esélyt, hogy feltárja a múltja történetét. Két nagyon különböző főszereplőt kaptunk, így izgalmas volt váltott szemszögben olvasni a könyvet.

A Hang minden emberi félelem megtestesítője.

A szerző nem egy tipikus nagy gonoszt kínál az olvasóknak, ugyanis a Hangra nem mondhatjuk egyértelműen, hogy a gonoszság vezérelné. A Hang egy örökélő, vagyis az idők kezdete óta létezik, és hatalommal rendelkezik a félelem felett. Neki ezt a feladatkört osztotta a sors, míg más örökélők például a halál vagy a remény szerepét töltik be. A Hang azonban személyes motivációval is rendelkezik, hiszen vissza akarja kapni az elveszett gyermekét. Természetesen nem a szülői szeretet vezérli, hanem egyszerűen úgy gondolja, hogy a gyermek hozzá tartozik.

Hugó és Lilja kalandja során bepillantást nyerhetünk a természetfeletti világába.

Bessenyei Gábor ifjúsági regényében nem a rejtélyes és ősi Hang az egyetlen természetfeletti szereplő. Lilja és Johanna baba a szellemvilág részei, mert teljesen nem tudtak elszakadni a földi élettől. A kísértetlány önálló kalandja során pedig találkozhatunk egy másik szellemmel és három tündérrel is, akik még színesebbé teszik a történetet. Emellett pedig a szomszéd Henrik bácsi szintén gyanúsan sokat tud a misztikus eseményekről és a sötétségről.

A Hang történetében több kiszámítható fordulattal is találkozhatunk.

Bár egy borzongással teli kalandról olvashatunk, néhány esemény egyáltalán nem ér minket váratlanul. Henrik bácsi titka és valódi kiléte például már a könyv kezdetén egyértelmű volt számomra, de talán a fantasy műfajával ismerkedők számára nagyobb meglepetést tartogat ez a történetszál. A Hang utolsó cselszövése szintén nagyon kiszámítható volt, de szerencsére voltak azért kevésbé előrelátható fordulatok is, amelyek izgalmassá tették a könyv olvasását. Lilja története például nagyon érdekes volt, és végül megható lezárást kapott a kísértetlány. A nagymama sajnos kevés szerepet kapott, pedig szívesen olvastam volna arról, hogyan erősödik meg a Hugóval való kapcsolata az együtt töltött nyár során.

A varázslatos borító egy borzongató kalandra hívja az olvasókat.

A Könyvmolyképző Kiadó egy gyönyörű és részletgazdag borítót készített a könyvhöz, amely megalapozza a borzongató hangulatot. Az illusztráción Hugót és Lilját láthatjuk a nagymama padlásán. Johanna baba és a bagoly is feltűnik a háttérben, akik szintén fontos szerepet játszanak a Hanggal való bátor küzdelemben.

A Hang egy fiú és egy kísértetlány barátságának története, akik felveszik a harcot a félelemmel.

Bessenyei Gábor regénye a fiatal olvasók számára egy kalandos és borzongató bevezetés a paranormális irodalomba. A felnőttként már kiszámítható fordulatok ellenére kellemes kikapcsolódást nyújtott A Hang története, amely a sötét erők elszabadulása mellett olyan hétköznapi problémákkal is foglalkozik, mint a szülők válása, az önelfogadás vagy éppen a gyermekelvesztés. Ha szerettétek a szerző görög mitológiára épülő trilógiáját, akkor valószínűleg ez a könyv is tetszeni fog nektek!

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Holly Jackson – Halott kislány a jó kislány

Hozzászólások