Benjamin Alire Sáenz – Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Bár nem ez volt az első könyve, Benjamin Alire Sáenz az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában által vált híressé. A 2012-ben kiadott és három évre rá Benedek Dorottya által lefordított regény rekordidő alatt hódította meg a könyvek szerelmeseit. A találó cím és az egyszerű, mégis zseniális borító után két igen különleges fiú története bűvöli el az olvasókat.
“Életem alapvető problémája az volt, hogy az tulajdonképpen valaki másnak az elképzelésein alapult.”
Főszereplőnk, Aristotle Mendoza – röviden Ari – tipikusan az a karakter, akinek egyáltalán nincsenek barátai, allergiás az emberiségre, és tizenötévesen az égvilágon semmi nem érdekli. Mégsem válik unalmassá egy oldal erejéig sem, sőt! Filozófikus gondolatai és a vágy, hogy kitörjön a saját buborékából csak még egyedibbé teszi. Persze a családja sem mindennapi; édesanyja olyan tanárnő, akinek az osztályába bármelyik diák jelentkezne, apja háborúból hazatért, zárkózott, titkokkal teli férfi, nővérei pedig mind tizenegy-tizenkét évvel idősebbek nála. A bátyja ráadásul kiskora óta börtönben van, és senki nem beszél róla.
„A szüleim egymás kezét fogták. Eltűnődtem, vajon milyen lehet valakinek a kezét fogni. Gondolom, néha a világmindenség összes titkát meglelheted valaki másnak a kezében.”
Már önmagában ez a família is tartogat meglepetéseket és bonyodalmakat, mégis Dante az, aki elindítja az események rendkívüli lavináját. Megismerkedésük legfontosabb eleme a víz, és a nevük, amit mindketten utálnak – hiszen ki örülne annak, ha a szülei egy ókori személyről nevezné el? A Quintana rokonság rögtön elnyeri a különc Ari tetszését, és a srácok hamar összebarátkoznak.
“Miközben Dante azt figyelte, ahogy a teleszkóp lencséin keresztül az eget bámulom, azt suttogta:
– Egy nap majd az univerzum összes titkát megfejtem.
Elmosolyodtam.
– Mit kezdesz majd azzal a sok titokkal, Dante?
– Tudni fogom, mit csináljak vele – felelte. – Talán megváltoztatom a világot.
Elhittem neki.”
Azonban túloznék, ha azt mondanám, ezután minden fenékig tejfel. Bár a fiúk jól kijönnek egymással, főhősünknek meg kell tanulnia nyitni a világ felé, miközben sorra felfedezi annak titkait Dantéval. Az említett sem tökéletes, neki is megvannak a maga szokásai; sír a sérült és a halott madár fölött, utálja a cipőket, a munkáról pedig jó ideig hallani sem akar. Aristotle mégis csodálja, számára a másik is egy, a világmindenség titkaiból. Szeretne olyan okos és közvetlen lenni, mint a barátja.
A történet két-három évet ölel fel, a karakterek a szemünk láttára válnak önmagukat kereső, elveszett kamaszokból a nagybetűs ÉLET-be lépő fiatal felnőttekké, illetve a szülők is megtanulnak egyet s mást a gyerekeiktől. Mindenki változik, emberek jönnek össze és távolodnak el egymástól, valami mégis mindvégig ugyanolyan marad: Ari és Dante különös, sokszínű kapcsolata.
Bár a szerző leginkább gyerekeknek ír könyveket és verseket, ezt a regényt mégis bátran merem ajánlani minden felnőttnek. A világot a lehető legegyedibb nézőpontból figyelhetjük meg, és olyan dolgokra is felhívja az író a figyelmünket, amik a mai mindennapok eszeveszett rohanásában alighanem kívül estek a látóterünkből. Szórakoztat, elgondolkoztat, elkápráztat. Mindeközben pedig úgy érzed, mintha a világmindenség titkait tartanád a kezedben; vagy magát az univerzumot.