Média

Az összes sorozatát berendelte a CW

Az amerikai tévécsatorna nem teketóriázott, már év elején berendelte az összes futó és még nem premierező sorozatát. A CW híres arról, hogy korán bejelenti az új évadokat, ám január elején még sosem került erre sor. Az ok pedig, hogy felkészüljenek az esetleges írósztrájkra. 

A 2020/21-es szezonban tehát ismét láthatjuk az alábbi szériákat:

Ez egyelőre csak annyit jelent, hogy egy évig még biztosan velünk lesznek a felsorolt alkotások, ám arra még várni kell, hogy megtudjuk, melyiknek lesz az utolsó szezonja is egyben. A Nancy Drew és a Dynasty nagy veszélyben van, de a többiek sem nyugodhatnak meg túlzottan. Az biztos, hogy a DC’s szériák maradnak, hiszen például a The Flash a legnézettebbek között van a csatornán.

A CW tavaly már bejelentette, hogy az Arrow, a Supernatural és a The 100 idén véget ér. Ezek közül az Íjász búcsúzik legkorábban, hiszen már csak három epizód van hátra a történetből.

Ti melyiket várjátok a legjobban?

Hozzászólások