Zene

Az év első klippremierjei #2

Eltelt több, mint két hét az évből és, mint látjátok a zenészek nem ülnek a fenekükön, máris új dalokkal álltak elő a rajongóik örömére, ahogy ez lenni szokott. A koreai előadók körében is rengetegen vannak, akik az év elején már meg is csillogtatták tehetségüket. Lássunk is párat közülük.

Az ATEEZ nevű fiúbanda január 6-án adta ki legújabb, negyedik mini albumát ‘Treasure Epilogue: Action to Answer’ címmel, amelyen összesen öt dal található. Az Answer dal az első a lemezen, ami videóklipet is kapott, amiben a srácok ismét természetesen minden oldalukat próbálják bemutatni. Egy ütemes, táncos és erőteljes videóklipet kaptunk, ahogy ezt már megszokhattuk tőlük és mindezt gyönyörű látványvilággal tárják elénk. A mini albumon a további négy mű közül a Horizon és a Precious hasonlít az Answerhez ütemileg, míg a Star 1117 egy lassabb dallamú szám lett, ami nagyszerűen bemutatja vokális képességeiket. Az utolsó zene, az Outro: Long Journey pedig inkább hasonlít egy színházi előadásra, mint a banda eddigi munkásságára, de az is igaz, hogy ez az Intro: Long Journey folytatása akart lenni. Mindent egybevetve az ATEEZ nem tudott csalódást okozni, van egy különleges stílusuk, ami már-már a védjegyük.

Az SF9 elnevezésű fiúbanda is visszatért január 6-án egy kifinomultabb videóval, ami az első teljes albumuknak, a First Collection-nak a fő zeneszáma. A Good Guy dalszövegének megírásában Youngbin, Zuho és Hwiyoung is részt vett, amelyben arra figyelmeztetnek minket, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a „jó fiú” rejtett varázsait, nehogy túl késő legyen. A srácok egyszerre elegánsak és szexik ebben a klipben. A First Collection-on összesen tíz dal hallható, amelyen a legtöbb szám az ütemesebb, energikusabb ritmust követi. A srácok eddig több dologba is belekóstoltak, ugyanis voltak latinosabb dalaik, elektronikus, pop és a hiphop vonalat is kedvelik, amiből az utóbbi kettő stílus került fel az albumra.

Az MCND egy újonnan debütált fiúcsapat, akiknek első daluk január másodikán jelent meg Top Gang címmel. A nevük rövidítése: “Music Creates New Dream”, azaz, hogy a “Zene új álmot teremt” és a TOP Media kiadónál tevékenykednek, ahol olyan sikeres bandák vannak jelen, mint a TEEN TOP vagy az UP10TION. Az MCND-t öt tag alkotja, amiben Castle J, BIC és Win a rap részt erősítik, míg Minjae és Huijun a vokáljukkal teszik tökéletessé a bandát. 2018 óta várnak a debütálásukra és az első daluk a Top Gang előkészületeiben, dalszöveg írásaiban is részt vettek ezáltal. A videóklip igazán dinamikus és színes lett, amiben a fiúk táncolnak, autókon ugrálnak és élvezik azt, amit csinálnak.

A VERIVERY január 7-én adta ki legújabb dalát a Lay Back-et, ami a Face Me című minialbumuk főcím dala. Az első szám a lemezen a Photo címet kapta, ami átütő lett a rap szólamokkal és a refrénnel is. A Lay Back-kel folytatódik a sor, amihez ugye társult a videóklip is, ez egy dallamosabb és táncosabb szám lett, a srácok megtöbbszöröződnek a videóban, még látványosabbá téve ezzel a klipet. A Paradise a következő, ami egy lassabb, lágy pop dal lett és ezt követi a Curtain call, ami a kettő keveréke, játékos. Végül pedig egy akusztikus számmal zárul a sor, ami a Moment címet kapta és a srácok itt megmutatják milyen gyönyörű és letisztult hangjuk van.

Befejezésként pedig egy lány bandát is hoztunk nektek, még pedig az ANS-t, akik január 10-én tértek vissza legújabb, Say My Name című dalukkal. A videóklip igazán hevesre sikeredett és erőteljes koncepcióval lett ellátva, de a színkavalkádról és a lézer showról se feledkezzünk el, amitől igazán energikus lett a Say My Name. A lányok egyébként még tavaly szeptemberben debütáltak a “BOOM BOOM” című dalukkal, akkor azonban hatan alakították a csapatot, ezzel a visszatéréssel viszont két új tagot is köszönthetünk a bandában. Az egyikük J, a rapper, aki természetesen énekelni és táncolni is tud, a másik pedig Haena aki kellemes hangjával és szintén remek mozgásával teszi teljessé az ANS-t.

Nektek mi a kedvencetek a 2020-as év első heteiből? Van olyan dal, ami nincs a felsoroltak közt és szerintetek itt lenne a helye? Osszátok meg velünk mindenféleképpen!

Hozzászólások