Ariel Lawhon – Fedőneve Hélène
Az utóbbi egy-másfél évben egyre gyakrabban olvasok női titkosügynökökről, akik az életüket kockáztatva harcoltak, küzdöttek a szabadságért a második világháború folyamán. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy egyre több ilyen jellegű történet kezd kitudódni és egyre többeket is érdekel a téma. Ez pedig igazán nagy örömmel tölt el, hiszen mindig csodálatos arról olvasni, hogy milyen erős, bátor és félelmet nem ismerő nők éltek – és élnek – a világ minden táján. Ilyen volt többek között a Fedőneve Hélène főszereplője is.
Mai cikkünk hősnője például nem kisebb személy, mint Nancy Grace Augusta Wake, aki Új-Zélandon, azon belül is Wellingtonban született, azonban Ausztráliában nőtt fel és brit állampolgárságú volt. Nancy élni szeretett volna, felfedezni és utazni, ezért egy hatalmas hazugságnak köszönhetően Franciaországba költözött újságíróként. Itt éri utol őt a Vichy kormány és a második világháború, amit képtelen tétlenül végig nézni.
Nancy beleveti magát az ellenállók életébe. Először csak igazolványokat szállít, majd embereket juttat át a biztonsági zónába és egyre komolyabb és ijesztőbb feladatokat vállal, ezzel kockára téve a saját és szeretteinek életét. Ez egészen addig folytatódik, míg vérdíjat nem tűznek a fejére és ő lesz a Fehéregér, az ellenálló, akit mindenki el akar kapni. Nancy azonban ügyesebb és ravaszabb ennél, mégis arra kényszerül, hogy elhagyja Franciaországot, ahova csak jóval később, Hélène-ként tér vissza, feladata pedig az ellenállók csapatba gyűjtése, felfegyverzése és kiképzése lesz. Hélène igazi vezéregyéniség lesz, ez pedig az ő története. Az ő könyve, amely igaz történet alapján íródott.
Sokszínű, lenyűgöző és borzongató olvasmány.
Talán nem hazudok ha azt mondom, a történelmi könyvek – pláne ami igaz történet alapján íródik – lassan a kedvenceimmé válnak, hiszen olyan csodálatosan sokszínű az emberiség múltja. Nem csupán móka és kacagás, tele van szörnyűséggel, agresszivitással, csalódással és árulással, mégis elképesztően érdekes és izgalmas. A Fedőneve, Hélène például meg se születhetett volna enélkül. Mert bár az írónő kiegészítette itt-ott, összevont embereket egy karakterré, mégis a valóságot írta le, ami miatt hihetetlen módon csak évtizedekkel később kapta meg Nancy Wake a méltó elismerést.
A regény elképesztően parádésan indul már az elején, hiszen Nancy éppen akkor ugrik vissza Franciaországba, hogy kezdetét vegye a küldetésének. Adrenalin és feszültség szökik már az első lapokra, amit már itt megfűszerez Ariel Lawhon írónő a humorral és a Nancy-re később is jellemző stílussal, amiért már itt abszolút rajongtam. Nancy egy csípős nyelvű, magabiztos és humoros személyiség, aki ízig-vérig nő marad elejétől a végéig. Ő az, aki a legnagyobb csatározások közepette is kihúzza magát, szájára keni a vörös rúzst, hogy aztán megmarkolássza a tahó férfiak golyóit és móresre tanítsa őket. Imádtam!
A következő fejezetben pedig visszaugrunk az időre oda, ahol Nancy még újságíróként dolgozik és csak hírből hallja, ahogyan a barnaingesek elkezdik uralmuk alá hajtani a környező országokat. Nancy elutazik, hogy tudósíthasson arról, mi történik Hitler birodalmában, hogyan kínozzák és csonkítják meg az embereket, küldik őket a haláltáborokba. Ami eddig csak kósza hír volt, az itt válik valósággá számára. Megesküszik, hogy egyszer majd bosszút áll a kegyetlenkedésekért.
A váltakozó idősíkok csak fokozzák a feszültséget.
Innentől kezdve a két szál váltakozik. Míg a jelenben Hélène és Madame Andrée, illetve a Fehéregér, addig a múltban még egy átlagos nő, aki Franciaországban beleszeret egy Henri Fiocca nevű, jómódú férfiba, aki igazán boldoggá teszi őt. Habár kétségtelenül izgalmasabb a jelen, ahol a nehéz életkörülmények ellenére hősiesen helyt áll egy férfiak uralta háborúban, ahol a nők dolga a háztartás fenntartása, mégis nagy jelentősége van a múltnak. Ott ismerhetjük meg Nancy valóját, azt, hogy mégis hogyan lett ő a hírhedt Fehéregér. Hogyan indult a karrierje, hogyan folyt bele az ellenállók életébe. Kétségtelenül zseniális volt a felépítés, ahogyan egyszer csak egybefolyt a múlt és a jelen.
Nancy mellett kapunk egy szeletet Henriből is, a férfiból, aki megmelengette ennek a hősies asszonynak a szívét. Megdöbbentő volt látni, hogy ő is, illetve kutyájuk, akárcsak a szereplők nagyja, valóban léteztek. Az pedig, hogy még a kiskutya hogylétéről is tájékoztatott minket Ariel, teljesen felvillanyozott a kötet végén. Hiszen hányszor kaptunk lezárást a házi kedvencről? Elképesztően ritka!
Igaz történet kedvelőinek, a háború szerelmeseinek kötelező darab! Őszintén remélem, hogy előbb-utóbb még több ilyen és ehhez hasonló műveket fognak kiadni, ahol ilyen fantasztikus nőkről olvashatunk, mint Nancy Wake. Voltak olyan pillanatok a könyv során, amiből többet olvastam volna, ez igaz. De egy felesleges pillanat sem volt, így nem csoda, hogy bizonyos részek nem lettek úgy kifejtve, ettől eltekintve egy zseniális és izgalmas könyvről van szó, amit még a férfiaknak is bátran merek ajánlani.
A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!
