Kultúra

Ambrózy ötletpályázatot hirdetett Böszörményi Gyula!

Az író nagy sikerű, Ambrózy báró esetei sorozatát szinte mindenki ismeri már Magyarországon, aki egy kicsit is szeret olvasni. A sorozat köteteiben a rideg Ambrózy Richárd bárót és Hangay Mili kisasszonyt követhetjük, ahogy együtt oldanak meg szövevényesebbnél szövevényesebb ügyeket és közben lassacskán egymásra találnak. A szériának nemrég már a hatodik kötete jelent meg, de az író még mindig nem tervezi abbahagyni, sőt: ez alkalommal az olvasóit kéri, hogy találják ki milyen bűnesetben nyomozzanak főhősei!

A pályázat célja, hogy a szerző és az olvasói közösen találják ki, milyen kalandba keveredjen legközelebb kedvenc nyomozópárosunk. Az író pedig vállalja, hogy a nyertes ötlet alapján megírja nekünk a következő Ambrózy kötetet már idén karácsonyra!

A pályázat két kategóriában kerül kiírásra: Valóban megtörtént bűnügy és Kitalált bűnügy.

A valóban megtörtént bűnügy esetében természetesen széleskörű kutatómunka is szükséges, melynek forrásait a pályázat mellé mellékelni is kell. Maga a pályázat szövege elég, ha csak körülbelül egy oldal, azaz 3000 karakter. Ebben le kell írni, hogy a pályázó szerint, hogyan oldanák meg a szereplők az esetet, illetve ha van ötlete különböző fordulatokra, csavarokra akkor azt is. A kitalált bűnügyek esetében már kicsit szabadabb a kiírás: itt maximum 6000 karakterben várják a bűneseteket. Növeli az esélyt ha valós helyszíneken, esetleg a múltban valóban létező szereplőkkel operál.

Azt azonban mindkét esetben fontos figyelembe venni, hogy a bűnesetnek mindenképpen 1901. június 10. és 1902. július 1. között kell történnie!

Két nyertes pályázót választanak majd. Ebből az abszolút nyertes ötlete kerül még az idén megvalósításra, ezenfelül természetesen a neve bekerül majd a könyvbe, dedikált tiszteletpéldányt is kap a megjelent kötetből, illetve számíthat a Könyvmolyképző Kiadó nagy értékű ajándékcsomagjára is. A második helyezett ötlete egyelőre tartalékba kerül, ám ennek ellenére ő is nagy értékű ajándékra számíthat a kiadótól.

A pályázatokat e-mailben, az alomfog@alomfogo.hu címre várják. Határidő 2021. május 31. éjfél. A részletes pályázati kiírást elolvashatjátok a Moly.hu-n, Böszörményi Gyula karcában.

 

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Hozzászólások