Könyvek

Ally Carter – Különös bűnözők

Még szeptemberben olvashattátok a véleményünket Ally Carter Tolvajok klubja című Young Adult regényéről. Ajándékkötetként érkezett hozzám az első rész, és nem sokat vártam tőle a borító miatt, de a történet abszolút meggyőzött. Most pedig megtudhatjátok, hogyan alakul a fiatal tolvajcsapat sorsa, akik a világ legfurcsább ékszerrablására készülnek. A Különös bűnözők 2021-ben jelent meg Bosnyák Gabriella fordításában, a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

Miután Katarina Bishop a barátaival kirabolta a világ legnagyobb múzeumát, egy még kockázatosabb munkára kérik fel. El kell lopnia a hírhedt Kleopátra-smaragdot, hogy az visszakerülhessen a jogos tulajdonosához. Csakhogy Kat mindjárt három komoly problémával áll szemben. Először is a drágakövet már harminc éve senki se látta. Másodszor, bárki is kaparintotta meg a smaragdot Kleopátra halála és az Egyiptomi Birodalom bukása után, képtelen volt sokáig megtartani. A fiatal tolvajok csapatát azonban az aggasztja a leginkább, hogy a kövön átok ül, és még a legendás Eddie bácsi is óva inti őket tőle.

Kat persze nem adja fel harc nélkül, hiszen bármi történjék is, vele van a legjobb barátja, az ötödik W. W. Hale és a nagyszerű csapat többi tagja. Együtt erednek a Kleopátra-smaragd nyomába, és ügyesen kicselezik az állítólagos átkokat. Az ékszerrablás során viszont rájönnek, hogy azoknak a trükköknek és svindliknek, amiket a tolvajcsaládok évszázadok óta sikerrel alkalmaztak, most semmi hasznát nem veszik. Ez pedig azt jelenti, hogy Katarina Bishop kénytelen felrúgni a saját szabályait.

A Henley kirablása után Kat magányos farkassá válik.

A történet néhány hónappal a Tolvajok klubja eseményei után folytatódik. Kat a Henley kirablása óta egyedül dolgozik: híres és értékes műtárgyakat lop, amelyeket visszaszolgáltat a jogos tulajdonosaiknak. Eltávolodik a barátaitól, akik aggódnak érte, mert még a tolvajoknak sem biztonságos mindent egyedül csinálni. Főleg Hale szeretné, ha a lány visszatérne a csapatukhoz, és felhagyna a magányos farkas szereppel. Katnek viszont a fejébe száll a siker, és élvezi a kockázatos rablásokkal járó adrenalint.

A Kleopátra-smaragd elrablásában Hale és Gabrielle is segédkeznek.

Amikor egy különös idős hölgy, Constance Miller az unokájával együtt felkeresi Katarinát, hogy megbízza a Kleopátra-smaragd elrablásával, természetesen Hale és Gabrielle sem maradhatnak ki a kalandból. Később visszatér Nick, Simon, Angus és Hamish is, így újra összeáll a banda. Ismét briliáns tervekkel állnak elő a fiatal tolvajok, de ezúttal egy váratlan ellenféllel kerülnek szembe, aki még Eddie bácsi eszén is túljárt egyszer. Először megpróbálják lebeszélni a lányt a melóról már csak az átok miatt is, de végül beadják a derekukat, és segítenek megtervezni a részleteket. Először is alaposan utánanéznek a drágakő történetének, és rájönnek, hogy Eddie bácsi nem hiába figyelmeztette őket a veszélyre. Persze Katet semmi sem tántoríthatja el új nemes céljától, hogy visszajuttassa a smaragdot a jogos tulajdonosához.

Az ékszerrablás során a felnőttek egy kivétellel teljesen háttérbe szorulnak.

Míg az előző kötetben nagyobb szerepet játszott Kat apja, Bobby és a tolvajcsalád feje, Eddie bácsi, addig ebből a melóból teljesen kihagyják őket a fiatalok. A felnőttek most Paraguay-ban vannak, és igazából mindenkinek ott kellene lennie, de Kat, Hale és Gabrielle ügyesen megússzák a munkát. A kockázatos terveiket titokban tartják, egyedül a család fekete bárányával, Charlie bácsival veszik fel a kapcsolatot. Eddie bácsi ikertestvére az osztrák hegyekben él, és már régóta igyekszik kimaradni a bizniszből. Most mégis hajlandó segíteni a fiataloknak, ráadásul nem is akárhogy.

Sok rejtélyről és titokról olvashatunk ebben a kötetben.

A Különös bűnözők története tele van rejtélyekkel és titkokkal, amelyek közül néhányra nem derül fény, és csak találgathatunk. Kezdésnek mindjárt ott van a csapat megbízója, aki már az első perctől fogva gyanús nemcsak nekünk, hanem a tolvajoknak is. Emellett mindvégig kérdéses az átok létezése, hiszen senki se tudja bizonyítani, hogy tényleg emiatt fulladtak kudarcba a korábbi lopási kísérletek. Természetesen a legendás Visily Romani neve sem maradhat ki a történetből, akinek a valódi kilétét még mindig csak találgathatjuk. Remélhetőleg a trilógia zárókötetében végre megoldódik ez a rejtély is.

A borító sajnos nem túl meggyőző.

A Könyvmolyképző Kiadó átvette az eredeti borítót, amely illeszkedik a Tolvajok klubja megjelenéséhez. Sajnos ez a design azonban leginkább a régi tiniregényekre emlékeztet, így egyáltalán nem árulkodik arról, hogy egy izgalmas tolvajtörténet rejtőzik mögötte. Persze a cím és az ékszerek felkelthetik a figyelmünket, de összességében ez kevés a sikerhez.

A Különös bűnözők méltó folytatása a fiatal tolvajok történetének, akik a világ legfurcsább ékszerrablására készülnek.

Ally Carter ismét megmutatta, hogy még a tolvajok is lehetnek szerethetők, főleg akkor, ha rafinált és kalandvágyó fiatalokról van szó. Talán a zárókötetben eljutunk addig, hogy igazi összetartó csapattá kovácsolódnak, és végre a romantikus szál is jobban kibontakozik. Kat és Hale között különös kapocs van, és ideje lenne, hogy végre komolyan beszéljenek egymással. Ha tetszett nektek a Tolvajok klubja, akkor érdemes belevágni a folytatásba is!

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Agatha Christie – Adventi krimik

Hozzászólások