AHdvent 8. nap: Karácsonyi kívánságlista
Az AHdventi cikksorozatunk következő állomásaként összegyűjtöttük nektek azokat a dolgokat, amiket szeretnénk idén a karácsonyfa alatt látni. Lezs köztük könyv, új ágy, elektronikai cikkek és természetesen élmények is. Eléggé különbözünk egymástól, de azért mindenkinél találunk olyat, amit mi is szeretnénk magunknak idén karácsonykor. Lássuk a mi listáinkat!
Bár mostanában úgy érzem, mindenem megvan, amire vágytam, de ha jól belegondolok, szeretnék még pár dolgot. Először is, egy új ágyat, mert a mostani kezd rozoga lenni. Egyszer elgondoltam, hogy raklapokból szeretném elkészíteni a kuckóm, de amikor felvetettem, sajnos körülöttem mindenki más butaságnak találta. Szóval a bútorboltokba fogok körbenézni, hátha kifogok valami jó árral ellátott és kényelmes ágyat. Aztán, ha nagyobb dologra gondolunk, akkor már jó pár éve egy kétszemélyes repülőjegyet szeretnék Japánba. Minden álmom, hogy kilátogassak abba a gyönyörű országba, de a legjobb lenne tavasszal, hiszen a sakura virágzása szerintem kihagyhatatlan látnivaló. Ha még nem költöttem volna el képzeletbeli pénzem, akkor egy új telefonra is befizetnék, mert a mostani kezd tönkre menni, viszont még azért bírja a strapát és igazából bele is szerettem, tehát nem tudom mikor fogok tudni tőle búcsút venni. Befejezném, bár folytathatnám még jövő karácsonyig is a sort, de legyen ez a kívánságlistám utolsó dolga: a kedvenc koreai bandáim koncertjére szeretnék eljutni, legyen az Bigbang, a 2ne1 tagok egyéni fellépése, iKON, WINNER vagy a MAMAMOO., de igazából ezt is sorolhatnám jó sokáig, szóval úgy érzem, befejezem itt a wishlist-em és nem álmodozok tovább.
Nina
Az idei listám már egészen máshogy néz ki, mint a korábbi években. Már jóideje főállásban dolgozom, így elég sok mindent meg tudok venni magamnak, amire szükségem van és amire régóta vágyom. Őszintén szólva már semmi sem lesz olyan, mint régen. A nagyszüleim már nem lehetnek velünk, így nagyon szűk családi körben ünneplünk, ami nekem nagy szívfájdalmam, hiszen szeretem a nyüzsgést, a sok beszélgetést, evést-ivást, játékot és miegymást. Sosem az ajándékok miatt vártam az ünnepeket, erre csak nemrég jöttem rá. Szimplán szerettem, hogy együtt lehetünk, mégha mindig volt is vita az asztalnál. Hiányzik minden, ami hozzájuk kapcsolódik, de ezt sajnos már nem kaphatom vissza. Így idén inkább arra vágyom, hogy akik velem maradtak, ők boldogok legyenek. Megteszek mindent annak érdekében, hogy csodálatos ajándékot kapjanak tőlem, aminek hasznát veszik és aminek biztosan örülnek. Ami engem illet? Jó kérdés. A telefonom sürgősen cserére szorul, pedig imádom, de be kellett látnom, hogy már nem működik, így biztosan beszerzek magamnak valamilyet. Könyvet bármikor szívesen fogadok, emellett pedig régóta szeretnék magaménak tudni egy vezeték nélküli fülhallgatót, egy okosórát és egy instax mini 9-et. Ezekkel viszont mind úgy vagyok, hogy majd egyszer megveszem magamnak. Drágának tartom az összeset ahhoz, hogy ezeket kérjek karácsonyra. Tehát visszakanyarodtam oda, hogy egy békés boldog karácsonyt szeretnék a családommal, barátaimmal és a szeretteimmel.
Réka
Sok gondolat kavarog a fejemben karácsony közeledtével. Ajándékok a családnak, mivel készüljek, mi legyen az asztalon. Gyerekkoromban azért hosszú volt a kívánságlista, ami persze most sem biztos, hogy feltétlen rövidebb lett. Jó ideje felvettem a felnőtt élet ritmusát, így a gyermeki ujjongás kicsit megváltozott, átalakult. Azonban vannak dolgok, amik az ünnep közeledtével felerősödnek, a mindennapi életből kicsit ráhangolódni valami egészen másra. A szeretet ünnepére. Sajnálom, hogy a megszokott dolgok már nem lesznek sosem olyanok. Így a kívánságlistám ekképp nézne ki: eltölteni a karácsonyt azokkal, akik már nem lehetnek velem. Újra együtt sétálni az éjféli misére a mamámmal, az ő finom főztjét enni, apukámmal malmozni a fa alatt, a barátnőmmel sétálni a karacsonyi vásárban. Idén egészen más lesz minden. Az új családi házunkban ünnepelni minden kívánsággal felér, de örülök annak, hogy együtt lehetünk, szeretetben. Talán, ha valami kézzel fogható dolgot kívánnék, az egy könyv lenne Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors címmel. Nagyon érdekes témát boncolgat, úgyhogy remélem valaki meglep vele. Teljen meghitten az ünnepetek.
Eszter
Ahogy idősödik az ember, úgy a Karácsony is kezd átalakulni számára. Míg gyermekként alig vártam, hogy elmenjünk először az egyik, majd a másik nagyszülőhöz meglepetéseket bontogatni, aztán hazaérve behasalhassak a fa alá a még több és még jobb karácsonyi ajándékokért, addig ma már azt kívánom, bár újra megtehetnénk ezt a kört a szüleimmel és a testvéreimmel. Mivel ez már nem lehetséges, erősen el kell azon gondolkodnom, hogy mit szeretnék idén karácsonyra, hiszen minden amire vágytam volna, az már van, ami pedig nincs, az viszont túl sok és nagy összeg ahhoz, hogy megszerezhessem vagy kérhessem. Kitől kaphatnék ugyanis saját házat, nem? Úgyhogy ahogy minden évben, idén is csak könyvek kerülnek a kívánság listámra, amik között szerepel Edith Eva Egertől A döntés, Sarah Blakley-Cartwright A lány és a farkas c. könyve és Péterfy-Novák Évától az Apád előtt ne vetkőzz. Talán még egy kamerának örülnék, de csak mint ajándék tőlem magamnak, valamikor a közeli jövőben.
Eszti
Legyen szó akár általános iskoláról, akár a gimiről, én az a típus vagyok, aki könyvet kap – és kér – karácsonyra. Az osztályon belüli ajándékozáskor, baráti társaságon belüli meglepetésekkor és otthon is. Idén ez a “lista” könyvmolyos holmikkal bővült. Vászontáska, rajta valami humoros szöveggel, póló, bögre, és az első a listán egy olyan igazi könyvespolc. És persze, kicsit elvonatkoztatva a könyvektől – mindig ott van látatlanban bármilyen baglyos holmi, nyaklánctól kezdve a bőröndig.
Dorka