AHdvent 3. nap: Decemberi programötletek
Decemberi hónapban is rengeteg programot tervezhettek, a hideg idő ellenére is. Országszerte számtalan rendezvény, vásár és kulturális esemény várja a látogatókat, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat, hova érdemes ellátogatni.
Budapest, országunk fővárosa több helyszínen várja az érdeklődőket, így különböző programokon vehetünk részt a Várkert Bazárban, a Vörösmarty téren, de a Bazilika előtt is érdemes megnézni a karácsonyi vásárt.
A Vörösmarty térre érkezőknek számtalan programmal készülnek a szervezők, de a gyermekeknek is kedveznek. Népi mesterségek bemutatása, kézműves foglalkozások, gasztro-bemutató, de zenés műsorok is várják az érdeklődőket. Emellett természetesen a húsz éve megrendezett adventi vásárt is érdemes megnézni, hiszen bőséges kínálattal várják a látogatókat.
Aki pedig szemfüles, december 6-án elcsípheti a lappföldi Mikulást, azaz a Joulupukkit, mivel ő is Budapestre utazik.
A Szent-István térre is érdemes ellátogatni, változatos választékkal várják a vásárlókat. A téren lehetőség van korcsolyázni is és hangulatos fényjátékot is megnézhetnek az érdeklődők.
A dunántúli városban, Győrben is rengeteg program és előadás színesíti az adventi készülődést. Ellátogat többek között Király Viktor és Király Linda, Éliás Gyula Jr., Mujahid Zoltán is ünnepi koncertet ad , de Jégvarázs revü és gólyalábas betlehemi királyok is elkápráztatják majd az érdeklődőket. A Széchenyi-téren adventi vásárban nézelődhetnek a látogatók, de ünnepi fényjátékra is számíthatnak a Győrbe érkezők.
Változatos eseményekre, programokra számíthatnak akik Pécsre látogatnak. Folklór és hagyományőrző rendezvények, gasztronómiai események, kézműves programok és kiállítások vannak többek között a kínálatban. Tóth Vera és a Tankcsapda is a városba látogat, de az adventi vásár is megnyitja a kapuit. Az adventi időszak heteiben a város apraja-nagyja újra együtt lehet, felkeresheti a Mikulás házát, csodálhatja a fényfestést, az épületvetítéseket, esténként pedig közösen várhatja a varázslatot, lehet szem-és lélektanúja a vasárnapi gyertyagyújtásoknak.
Az egri advent is meghittnek ígérkezik. A szervezők pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a látogatókat elkápráztassák. Hangulatos díszkivilágítás, különleges látványelemek és a vásárból elengedhetetlen kürtöskalács és forralt bor várja azokat, akik Egerbe látogatnak. Dobó tér, a Gárdonyi tér és a Végvári vitézek tere ünnepi fényruhába öltözik, de a vár is csodás kivilágítást kap. A programok között szerepel ingyenes jégpálya, Jégpalota programjai a gyerekek számára, előadások és gasztronómiai bemutató is.
A Tisza parti városkában, Szegeden is számos program várható decemberben. A Nagyszínház műsorra tűzte a Diótörő balettet. Emellett hallgathatjuk Szinetár Dórát, a Republic együttest, de Horváth Tamás is koncertet ad. A Szegedi Advent 2019. november 24. – december 24. között várja a látogatóit, a Fogadalmi templom tövében korcsolyázni lehet majd, de szalmalabirintus is elérhető lesz az érdeklődők számára. Idén Szelfiboxon készíthetik el a látogatók a karácsonyi üdvözletüket, miközben fényfestés is látható lesz a templomon.
Kiskőrös – Petőfi Sándor költőnk szülővárosa – is vásárral várja a városba érkezőket, az adventi hétvégéken pedig műsorral kedveskednek a lakóknak illetve a látogatóknak.
Reméljük egy kis ötletet adtunk a hétvégék eltöltésére, jó hangolódást kívánunk az ünnepre.