AHdvent

AHdvent 12. nap – Karácsonyi könyvek – General Press Kiadó

Mint oly sok kiadó, a General Press is bővelkedik karácsonyi témájú könyvekkel. Ha nem szeretnél válogatni, örömmel szereznél be azonos kiadású köteteket, akkor ez a cikk biztosan a segítségedre lesz. Lesz itt minden, romantikus történet, könnyed karácsonyi sztori, gyermekmese sőt, még izgalmas thrillerek is.

Debbie Macomber híres, a karácsonyi regényeiről, a Karácsonyi varázsról például már olvashattatok is korábban az oldalon. A történet egy házaspárról szól, akiknek gyökeresen megváltozik az életünk onnantól kezdve, hogy Mrs. Miracle megérkezik hozzájuk. Az eddigi rossz események, kudarcok mind megoldódni látszanak, a hogyanokra pedig egészen karácsony várniuk kell. Az Első hó Ashley Davisonról és egy volt katonáról szól, akik arra kényszerülnek, hogy egy autóban tegyék meg a Seattle-be tartó utat, ugyanis a repülőjegyek elfogytak. Vonakodva bár, de belemennek a közös útba, ahol rájönnek, lelhet nem is lesz olyan borzalmas ez a kocsikázás. A következő az Alaszkai vakáció, amiben Josie megkapja állmai állását egy hamarosan megnyitó étterembe. Amíg azonban a megnyitóra vár, egy kisvárosi fogadóba kerül szakácsként, ahol megismerkedik Palmerrel. Minden tökéletesen alakul közöttük egészen addig, amíg elérkezik az idő, hogy a lány felszálljon a kompra, amit sikeresen le is kés, így ott ragad a szigeten egész télre, hiszen más kiút nincs a városból.

A fagyöngy alatt is Debbie Macomberhez köthető. Addie Folsom hazatér, hogy özvegy anyjával ünnepelhessen, azonban megdöbbenve kell tapasztalnia, hogy a nő elutazott barátnőjével, Julie-val egy két hetes hajóútra. Debbie ennek ellenére mégsem kell, hogy egyedül töltse a karácsonyt. Julie fia balesetet szenved, és hogy a két asszonynak ne kelljen megszakítania az utazást, a lány elvállalja a feladatot, hogy a mogorva férfi segítője lesz. A Tizenkét nap karácsonyig is egy kellemes olvasmány. Julia egy életvidám, barátságos lány, aki a szomszédját leszámítva mindenkit kedvel. Szeretné, ha a férfi is lekerülne a listájáról, ezért elhatározza, hogy megpuhítja a fickót, amit a blogján le is jegyez, ennek a címe lesz a Tizenkét nap karácsonyig. A történetet megszeretik az emberek, egyre többekhez jut el, így bár többször falba ütközik, Julie nem adja fel a célját.

Sabrina Jeffries regénye Devonmont grófjáról szól, aki egy csalfa társalkodóasszony áldozatául esett. Karácsonyi csodában Camilla azt hazudja a grófnak, hogy édesanyja, aki gyermekkorában eltaszította magától fiát súlyos beteg, így a férfi hazasiet, ám az asszonynak semmi baja. A nő ráadásul céljának eléréséhez bármit képes megtenni.

A Déli karácsony nem indul túl vidáman, a tízéves Miller McClellan szülei mindent megtesznek, hogy megélhessenek, ezért addig dolgoznak amíg csak lehet, ám édesapjának végleg ki kell kötnie a halászhajóját. Miller tehát lemond álmai kiskutyájáról. Az egészet pedig az koronázza meg, hogy bátyja hazatér Afganisztánból súlyos lelki és testi sebekkel egyaránt, így a boldogság távolról sem lesz ismert. Miller tehát elhatározza, ha más nem, ő bizony megmenti az ünnepet.

Ha szereted a novellákat, akkor jó választás lehet a Téli csábítás, ahol három tehetséges írónő mutat be egy-egy téli történetet. Madeline Hunter egy bosszúálló nőről szól, aki egy bárón akar bosszút állni, azonban a szenvedély közbeszól. Sabrina Jeffries egy báli szöktetést mesél el, míg Mary Jo Putney egy álarcos bálról ír, ahol egy régi szerelem lángol fel.

Lucinda Riley sem maradhat ki a sorból! Az Angyalfa egy olyan nőről szól, aki harminc év elteltével tér haza egy régi barát meghívásának köszönhetően. A visszatérés különleges, Greta ugyanis nem emlékszik élete több mint 20 évére egy tragikus balesetnek köszönhetően. A hóval borított vidéken azonban egy olyan dolgot lát meg, aminek köszönhetően kezdenek visszatérni emlékei.

A karácsony fényei című kötetben Catherine Anderson két családot mutat be, akik együtt törekszenek arra, hogy egy tragédiát feldolgozzanak. A karácsonyi történet azért különleges, mert Maddie McLendon frissen költözik be családjával a birtokra és arra törekszik, hogy még a tél előtt elkészüljön otthonukkal. Ezzel szemben a telekszomszéd elutasító és dühös, hogy lánya pont Maddie fiába szerelmes. Vajon hogyan birkóznak meg az ellenszenvvel?

Caroline Hulse regénye, A felnőttek egy igen érdekes karácsonyi vakációról szól. Alex barátjával tart egy vidéki birtokra, a csavar az egészben az, hogy a férfi kislányával, volt nejével és annak párjával együtt. Na most gondoljunk bele, hogy mi magunk hogyan állnánk egy ilyen szituációhoz?

Charlotte Link Rossz döntés című regénye igaz, nem tipikusan karácsonyi sztori, de akár még ide is illhet. A történet egy bűnszervezetről szól, akik fiatal lányokat visznek el otthonról egy jobb élet reményében. Ebbe az akcióval teli világba csöppen bele Simon, aki csak egy nyugodt karácsonyt szeretne, ám jószívűsége bizony bajba sodorja. Chris Carter Kivégzés című kötete talán a legsötétebb mind közül. Összefröcskölt padló, vérben ázó oltár és egy holttest reverendában, kutyafejjel a nyakán, hirdeti a fülszöveg. Robert Hunter és Carlos Garcia nyomozópáros egy sorozatgyilkosra bukkant és mindent megtesznek azért, hogy kézre kerítsék azt,  aki ilyen szörnyűségekre képes.

Természetesen azért a gyermekek sem maradhatnak mese nélkül, ezért ajánljuk egyből Pettson karácsonyát! A karácsony közeledtével Pettson rádöbben, neki és kandúrjának bizony rengeteg dolga van. El is kezdik a készülődést, azonban Pettsont baleset éri, így lehetséges, hogy nem is fognak ünnepelni. A Kobold karácsonyi titkában a koboldról és lányáról szól, akik tűkön ülve várják, hogy az emberek végre kikészítsék a tejberizst, amit minden évben megtesznek. Ezúttal azonban megfeledkeznek róla és a kérdés csupán csak az, vajon milyen furfangos tervvel fognak előállni?

Végezetül pedig a Karácsony Nyúl Péterrel következik, ami egy borzasztó hasznos kis karácsonyi könyv. Az érdekes rejtvények mellett vannak itt útvesztők, matricák sőt, még karácsonyi ajándékötletek is vannak benne! Ennek segítségével akár saját magad – gyermeked – is elkészítheted az üdvözlőlapokat, csomagolópapírokat, meglepetéseket.

AHdvent 11. nap: 2020-as VLOGMAS-ek

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?