AHdvent 10. nap – Karácsonyi terítékinspirációk

Elérkezett advent 10. napja, ami annyit tesz, hogy még két hét van karácsonyig. Ennek apropójából felmerült bennem, hogy vajon milyen díszeket kapjon szenteste az asztal. Egész nap sürgünk-forgunk az ételek körül a konyhába, jobb esetben csak a sütés marad ránk, de akkor is kevés időnk jut azon tanakodni, hogy miként díszítsük fel az asztalt az étkezés idejére. Akit igazán érdekel a hangulat és a meghittség, annak fontos, hogy ne csak a szokásos vacsorára terítsünk meg, hanem egy kicsit különlegesebbé tegyük az estét. Ehhez hoztam pár inspirációs képet, hogy tudjatok válogatni, illetve a szükséges anyagokat beszerezni hozzá.

A pirosnak nem mindig van itt a szezonja, de karácsonykor nyugodtan használható. Hasonló piros alátéteket találtok számos lakberendezési áruházban, de a Pepco-ban is könnyen és olcsón beszerezhettek belőle párat. Mellé egy hasonló színű szalvéta és ültetőkártya és máris szebb az asztal, mint újkorában.

Ez a gyönyörű arany pöttyös díszítéses teríték az egyszerűséget és letisztultságot kedvelő egyéneknek tökéletes választás. Korábban hasonlót lehetett kapni a Tesco F&F kollekciójában, de akár az Ikea és a Kika is segítségetekre lehet. Merjetek újdonságokat kipróbálni, hiszen látjátok, hogy milyen kevés is elég a hangulatos terítékhez.

A piros mellett a bordó is nagy népszerűségnek örvend. Igazán meleg hangulatot lehet vele kreálni az asztal köré. Egy pár hasonló színű gyertya és kiegészítő remekül feldobhatja az összképet és még csak feleslegesen sem kell vásárolgatni, hiszen később bármikor elégethetőek. Így, ha nem akarjátok éveken át ugyanazokat a dekorációs elemeket használni, akkor ez tökéletes választás lehet.

Ha ruhaszalvétát szeretnétek használni, akkor ez az egyszerű fahéjas-rozmaringos kis dísz remekül mutathat az ünnepi asztalon. Nem utolsó sorban csodálatos illatot áraszt majd vacsora közben.

A magazinnál sokan szeretjük a természetes dolgokat. Éppen ezért választottam ki ezt a fotót inspirációként, hiszen ezek a kis fa alátétek bevarázsolják a külvilágot az étkezőbe. Attól függetlenül, hogy nincs karácsonyi színe, mégis hangulatot generál a családi körbe.

Ti milyen díszeket használtok a karácsonyi asztal kapcsán? 

Forrás: pinterest.com

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian