Könyvek

Agatha Christie – Gyilkosság ​az Orient expresszen (Hercule Poirot 10.)

Múlthéten írtunk Agatha Christie Poirot sorozatának egy korábbi részéről, Az Acroyd gyilkosságról. Most kezünkbe vettük egy másik részét a kötetnek, a Gyilkosság az Orient expresszent, melynek legújabb adaptációját nemrég mutatták be a mozikban. Be kell vallanunk, igazi AC rajongók lettünk!

A helyszín, melyet az írónő választott igen érdekes, ugyanis az Orient expressz – teljes nevén Velence–Simplon–Orient expressz  Nyugat-Európát a Kelet-Európával összekötő vasútvonalakon közlekedő luxusvonat volt a 19–20. században. Történelméhez több katasztrófa tartozik, ilyen például Athanasos, a görög rablóvezér esete, mikor kisiklatták a vonatot, a rajta tartózkodókat pedig elrabolták és csak igen magas váltságdíj fejében adták vissza őket. Olyan eset is történt, hogy a frankfurti pályaudvar ütközőbakján túllendült az expressz és a falat ledöntve, az emberek nagy döbbenetére a vasúti étteremben állt meg. De a luxusvonat életében gyakorta történetek természeti katasztrófák vagy üzemi balesetek. Árvíz, földcsuszamlás vagy hótorlaszok rendszeresen akadályozták útjában. Ez utóbbi egyike ihlette meg Agatha Christie-t a regény megírására. 1929-ben Isztambul előtt a magas hóban elakadt a vonat. Tizenegy nap múlva sikerült újra elindulniuk, és ez idő alatt az emberek a közeli falvakba kényszerültek ki, hogy élelmet és tüzelőanyagot szerezzenek, ugyanis a nagy hideg miatt mindkettő gyorsan fogyott.

Történetünk szerint az Orient expresszen töltött egyik éjszakán egy rejtélyes haláleset következik be. Meggyilkolnak egy gazdag férfit, 12 késszúrással. Ám a vonat a hó miatt az éjszaka elakad – a könyv A behavazott expressz címmel is megjelent korábban -, nem megy tovább és felvetődik a kérdés, ki lehet a gyilkos, ha a kocsiban mindenkinek tökéletes alibije van, és a vonatra senki sem szállhatott se fel, se pedig le?

A regény nagyon összetett és jól felépített. Több nyom kerül felfedezésre, és mind izgalommal tölti el az olvasót, aki naivan azt hiszi, Igen, megoldottam az esetet!, aztán jön a következő kihallgatás, és rájön, tévedett, mégsem lehetett ő a gyilkos, mert ez a személy…

– Mi nem tetszik az ajánlatomban?
Poirot felállt.
– Bocsásson meg, hogy személyeskedni fogok a válaszomban. Az arca nem tetszik, monsieur Ratchett – mondta.

A történet lassan indul be, végig követjük Poirot útját Mary Debenham és az ezredessel egészen a luxusvonatig, ami valljuk be, nem túl izgalmas. Egészen addig a pontig, amíg a mesterdetektív ki nem hallgat véletlenül egy kettejük között zajló beszélgetést. Itt kezdünk el érdeklődni a történet iránt, majd a gyilkosság után gyorsan kezd el haladni a sztori. Egy fejezet egy kihallgatást ölel fel, és a könyv végéig száguldozunk az eseményekkel.

Aki szereti alaposan megismerni a szereplőket, annak ez a könyv biztosan elnyeri a tetszését. A vonaton tizenhárom ember utazik Hercule Poirottal kiegészítve, és mindegyik karaktert részletesen megismerhetjük a kihallgatásoknak köszönhetően, amit Poirot, a Nemzetközi Hálókocsi Társaság igazgatója Bouc, és egy másik vagonban megszállt doktor vezet. Ahogy haladunk előre egyre több részletet ismerünk meg, és egyre jobban zavarodunk össze.

Sokakkal együtt úgy gondolom, ez az egyik legjobb regénye az írónőnek, mert pont annyira zavaros, ami még felfogható, meglepő, fordulatokkal teli és igazságos. A krimiirodalom alapműveinek egyike, igazi klasszikus olyan csattanóval a végén, amire senki nem számít.

A Helikon kiadó új filmes borítója nagyon jól el van találva. Szépen illeszkedik a többi kötethez, és Poirot alakja a vonat előtt remekül átadja azt az izgalmat, amit a könyv során érzünk.

Ezt a könyvet javaslom mindenkinek, hogy olvassa el, pláne azoknak, akik még csak ismerkednek a krimi műfajával. Garantáltan meg fogja szeretni, nem véletlen ez a leginkább olvasott műve Agatha Christie-nek!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?