Agatha Christie – Életem
Agatha Christie nemcsak izgalmas történeteket írt, hanem a saját élete is bővelkedett a kalandokban. Általában keveset tudunk az írók életéről, viszont arról már biztosan hallottatok, hogy a krimi királynője egyszer eltűnt 11 napra 1926-ban. Máig sem derült fény arra, hogy pontosan merre járt, és mit csinált ebben az időszakban. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy például mivel töltötte a gyerekkorát, vagy mikor indult el az íróvá válás útján, akkor az Életem című önéletrajzi regényéből megtudhatjátok.
A memoár az írónő halála utáni évben, 1977-ben jelent meg angolul. Magyarul először 2008-ban vált elérhetővé a Partvonal Kiadó gondozásában, Kállai Tibor fordításában. Tavaly a Helikon Kiadó átvette a korábbi magyar fordítást, és új borítóval, keménytáblás formában jelentette meg a kötetet.
Agatha Christie élettörténete időutazásra hívja az olvasókat. Könnyed stílusban, de mély őszinteséggel avat be minket a saját és családja életébe. Megtudhatjuk, milyen körülmények között nevelkedett a viktoriánus korba született írónő, aki részletesen bemutatja az angliai közép- és felsőosztály korabeli mindennapjait. A fiatal Agatha szemén keresztül megtapasztalhatjuk a táncestek élményét, a párválasztás és az önállósodás nehézségeit. Olvashatunk a világháborúk borzalmairól, amikor ápolónőként gondoskodott a sebesültekről.
A könyv nemcsak a múltba repít vissza minket, hanem a világ számos tájára, hiszen az írónő az évtizedek alatt rengeteget utazott. Aprólékos részletességgel bemutatja az újonnan felfedezett területeket, ehhez elragadó természeti leírásokat és színes anekdotákat használ. Persze az alkotói folyamatokba is betekinthetünk, például kiderül, hogyan született meg a belga detektívzseni Hercule Poirot és a kotnyeles Miss Marple karaktere. A közvetlen hangnemben elmesélt történetek átfogó képet nyújtanak Agatha Christie magánéletéről és munkásságáról.
Hogyan épül fel az önéletrajzi regény?
Az Életem a mellékleteket leszámítva is 650 oldal, tehát egy hosszú olvasmánynak nézünk elébe. Az írónő 11 nagyobb részre osztotta fel a könyvet, amelyhez egy előszó és egy epilógus is kapcsolódik. A tematikus fejezetek alfejezetekre tagolódnak, így apránként is haladhatunk a regénnyel. A visszaemlékezések lineáris időrendben követik egymást, vagyis a gyermek Agatha életétől haladunk az időskor kezdetéig. Elsőre ijesztőnek tűnhet a memoár a hossza miatt, de a krimi királynője meglepően könnyed stílusban vetette papírra történeteit.
A boldog gyermekkor a titka mindennek.
Agatha Christie kiemeli, hogy szerinte nagyon meghatározó az ember életében, hogy milyen gyermekkora volt. Szerencsésnek tartja magát, mert boldogan teltek a gyermekévei a családja körében. Mai szemmel olvasva furcsa, hogy dadusok és cselédek körében nőtt fel, de akkoriban ez volt a normális. Megismerhetjük Agatha gyerekkori barátait, az első kitalált karaktereit és persze a családtagjait. Érdekes, hogy viszonylag kevés időt kellett valódi iskolában töltenie, ez manapság szintén elképzelhetetlennek tűnik. Bár már fiatalon is érték veszteségek, összességében boldogan gondol vissza a gyermekkorára.
Én nem vagyok igazi író!
Valószínűleg mindenki azt szeretné megtudni, milyen út vezetett a hatalmas irodalmi sikerhez. Döcögős út váratlan, éles kanyarokkal – talán így lehetne összefoglalni. Agatha Christie sokakhoz hasonlóan gyerekként találkozott az írással: képzeletbeli barátokkal és amatőr költészettel kezdte. Korán megjelentek az első versei, de ezeknek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Többféle művészeti tevékenységet is végzett párhuzamosan, például zongorázott és énekelt. Az írás sokáig hobbi volt számára, még akkor sem tartotta magát hivatásos szerzőnek, amikor már több sikeres könyv volt a háta mögött, és valójában ebből élt.
Az önéletrajzi regény másfél évtized munkájának eredménye.
Agatha Christie memoárját 1950-ben kezdte el írni, és nagyjából 15 évvel később, 75 éves korában fejezte be. A hosszú kihagyások miatt találkozhatunk néhány időugrással is, de a visszaemlékezések jól követhetők. Ez a kis csapongás zavaró lehet, ha gyorsan szeretnénk olvasni, és kevésbé figyelünk a részletekre, ami ennél a könyvnél nagy hiba lenne. Az Életem nem egy délutáni olvasmány, hanem egy olyan történet, amely talán hetekig végigkíséri a mindennapjainkat. Egyszerre sok lenne a színes anekdoták és a szórakoztató kalandok ellenére is, így inkább több időt kell rászánni.
A borító tökéletesen tükrözi az írónő életét.
A Helikon Kiadó által választott borító valójában egy fekete-fehér fénykép, amelyen Agatha Christie látható az írógépe mögött, hatalmas könyvkupacok és egy könyvespolc társaságában. Ha pedig levesszük a fényképes védőborítót, akkor egy egyszerű kék alapszínű keménytáblás borító vár ránk.
Az Életem méltó összegzése Agatha Christie kalandokkal teli magánéletének és alkotói munkásságának.
Az önéletrajzi regények sokszor unalmasak, mert tele vannak száraz adatokkal. Ez a könyv viszont színes anekdoták és szórakoztató történetek segítségével mutatja be főszereplője életét. Vannak benne szomorú, fájdalmas és elgondolkodtató pillanatok is, amelyek után kicsit más fényben tekintünk a krimi királynőjére. Úgy gondolom, hogy az Életem egyértelműen kötelező olvasmány Agatha Christie rajongóinak.
Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!