Adrian McKinty – A Lánc
Te hogyan reagálnál arra, ha elrabolnák a gyermekedet? Na és ha azt mondanák neked, hogy csak akkor kapod vissza, ha te is elrabolod és fogvatartod valaki másét? Mennyire borulnál ki idegileg, ha ezt mind végig kéne csinálnod tudva, hogy milyen érzés?
Adrian McKinty Edgar-díjas szerző első Magyarországon megjelent regényével A Lánccal valószínűleg beírta magát a magyar krimirajongók fejébe. Eredeti ötlete ugyanis minden szülő rémálmán alapszik, mégpedig a gyermekek elrablásán.
“Rachel hirtelen mindent megért.
A Lánc nem más, mint a legnemesebb emberi érzés, a szeretet képességének kegyetlen kizsákmányolása általi pénzszerzés módszere. Nem működne egy olyan világban, ahol nem létezik gyermeki és testvéri szeretet, sem romantikus érzelmek, és csakis szeretettelen vagy a szeretetet nem értő szociopata választhatja ezt a módszert.”
Mikor a kezembe sikerült venni a történetet, kicsit megijedtem, mert a moly.hu-n 74%-on állt akkor az értékelés. Ez a reklámjához képest eléggé gyenge volt, így hát azt hittem rossz lesz. De nem volt az. Az elolvasása után igazat kellett adjak azoknak akik azt írták, ezt vagy szeretni vagy utálni lehet. Én az előbbi kategóriába tartozom, mégpedig azért, mert maga a sztori tetszett. A felépítése hagy maga után kivetnivalót, de mégis lendületes és izgalmas volt, engem kikapcsolt.
A történet Rachelről és a lányáról szól. Utóbbit elrabolják, és ahogyan azt a fülszövegből sejteni lehet, a szabadságáért cserébe neki is el kell rabolnia valakit. A regény az ő harcukat, lelki vívódásaikat követi nyomon. Bemutatja nekünk az anyai oldalt, hogyan viseli a lánya hiányát, milyen érzések kavarognak benne, miközben neki is el kell ragadnia valakit a szülei mellől, a bűntudatot amit érez miatta, hogy mi minden az, amire képes ilyenkor egy szülő. Na meg bemutatja azt is, amikor egy gyermek fogságba esik. Ő mit él át, mi történik, mikor rájön, hogy az anyja is emberrabló és ami a legfontosabb, hogy ennek az egésznek milyen következményei vannak a jövőben.
“Megtaláltam Toby szobáját, és végeztem egy kis kutatást. Átlagos kölyök. Nincsenek egészségi problémái. Szereti a Red Soxt, az X-Ment meg a Stranger Thingst. Tök normális kölyök.”
Nekem személy szerint azért tetszett ez a könyv, mert sokat foglalkozik ennek a cselekménysorozatnak az érzelmi oldalával. Lehet, hogy ez egyeseknek unalmas, de gondoljunk csak bele, adott egy édesanya, aki számtalan megpróbáltatáson ment keresztül, de mégiscsak anya. Ennek az egésznek a fő mozgatórugója az érzelem és a drámaiság és úgy gondolom, a szerzőnek ezt sikerült megragadnia. Rachel ráadásul egy remek karakter, hiszen McKinty már alapjáraton egy kedvelhető személyiséggé varázsolta azzal, hogy túlvan egy kemoterápián.
Lendületes, ütős kezdést kapott, nagyszerű karakterekkel és érthető reakciókkal. Az izgalom viszont valóban lejjebb ad egy kicsit a második fele során, mivel a kötet két részből áll. Az első Rachelék történetét mutatja be a láncon belül, míg a második megmagyarázza nekünk a Láncot, illetve egy Rachelék utáni sztorit. Tulajdonképpen azt, hogy mi történt a Happy End után. Sok regénynél jellemző, hogy az ügy megoldását követően ottmarad egy függővég, de itt szerencsére mindenre választ kaptunk. Nekem pedig ez bejött.
A legjobban mégis az nyerte el a tetszésemet, hogy A Lánc mekkora hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa a közösségi média veszélyeit. Rachel és számos más szülő a Facebookon, az Instagrammon és más közösségi platformokon keresztül nyomozza le az embereket.
Ti mennyi mindent osztotok meg magatokról az interneten? Közzéteszitek azt, mikor éppen hol jártok? Kivel kávéztok, mikor vagytok moziban vagy éppen nyaralni? Lehetőséget adtok az embereknek arra, hogy tudassátok velük, ki hol tartózkodik a családból, mikor üres a lakás? A könyv rávilágít arra is például, hogy ezeken a kérdéseken elgondolkozzunk és rájöjjünk, nem kéne mindent megosztani mindenkivel, hiába menő a Starbucks, és hiába gyönyörű a Görög tengerpart.
“George Orwell tévedett, gondolja. Nem az állam lesz az, amely a jövőben kiterjedt megfigyelési módszerekkel mindenkin rajta tartja majd a szemét, hanem a nép. Elvégzik az állam helyett a piszkos munkát azzal, hogy mindenünnen becsekkolnak, feltöltik a Facebookra, a Twitterre, az Instagramra meg a többi közösségimédia-felületre az érdeklődéseiket, ételreferenciáikat, étteremválasztásaikat, politikai ideológiájukat, hobbijaikat. Mi vagyunk saját magunk titkosrendőrsége.”
A kötet filmes jogait egyébként a Paramount Pictures megvásárolta, úgyhogy hamarosan a vásznakon is megtekinthetjük a történetet. Kíváncsi vagyok, az hogy fog tetszeni, ugyanis elég ritka az, mikor a film jobb, mit a könyv. Ez nálam mindenesetre egy olvasást megért, ha másért nem is, azért biztos, hogy kétszer átgondoljam, mit írok ki a facebookra, és hogy a lányomat/fiamat bizonyos dolgokban igenis korlátozni fogom.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, adjatok egy esélyt ennek a könyvnek, mert lehet te is az ez jó volt kategóriába tartozol! Engedjétek meg, hogy A Lánc titeket is magába szippantson, ahogy velem tette!
A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!
