A magyar krimi kezdetei

-Bemelegítés-

Ha azt mondom krimi, mindenki asszociál egy adott regényre, vagy esetleg alakra. Sherlock Holmes, Poirot, Miss Marple. Esetleg írókra, Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle, Edgar Allan Poe.

Az első krimiket és az első bűnügyi történeteket, novellákat Poe-nak köszönhetjük. A külföldi vonalon ezt szépen tovább is fejlesztették. Felkapva az ötletet, kicsit önállósítva, egyedien alkalmazva. Egyesek novelláskötetekkel, mások regénysorozatokkal, vannak akik azonban egy egész alteregót és írói álnevet építenek egy jó detektív, vagy éppen sorozatgyilkos személyébe.

-A eset-

Vegyünk egy embert. Emberünk gyilkos. Emberünk kitalált magának egy olyan személyiséget és egy olyan nevet, amivel szívesen élne, majd oldalakon át építgette mindezt. A regény elején, vagy néha csak a közepén, esetleg a végén megöl valakit. Titokban. Építgeti a kis várat, aminek a kedves olvasó a sorok lépcsősorain feltornázhatja magát, majd egyszer csak levetődik, kiderül minden, az álarc lekerül, a célközönség, vagyis a megölt emberek pedig csak néznek és egyre gyorsabban próbálnak olvasni. Majd vége. A hátoldalon még egy pillantást vetnek, mi is történt. A főhősre gondolnak, milyen szépen felépített karakter volt, majd leteszik a könyvet a polcra.

-B eset-

Vegyünk egy embert. Emberünk megtudja, hogy gyilkosság történt, azonban az elkövetőt senki sem ismeri. Megkéri legbizalmasabb segédjét, a kedves olvasót, hogy segítsen kideríteni, ki is lehetett az, majd szépen lassan nyomról nyomra haladnak.
Mindezek után egyre több gyilkosság történik. Az elkövető az az ember, akitől az író a legjobban fél, olyan embereket öl, akiket az író ki nem állhat, vagy pedig pont olyan embereket, akiket az író nagyon szeret.

Rengeteg olyan váz van, amire egy-egy történetet fel lehet építeni, vagy éppenséggel olyan váz, ami szájról szájra terjed, és olyan ember is tudja azt, hogy Sherlock Holmesnak Dr. Watson volt a segédje, aki egy novellát, egy regényt sem olvasott.

-Magyar megjelenés-

Azzal szemben, hogy az irodalomtudósok különféle könyveket és tanulmányokat írnak arról, hogy a romantika hogyan is jelent meg Magyarországon, kik hozták be, ki volt az első képviselője, sajnos a krimikről és bűnügyi regényekről nem készült ilyen feljegyzés.

A Publio könyvkiadó szerkesztésében megjelent egy kötet, melyben Ady Endrének szerepel egy poénos kriminovellája. Csáth Géza némely novelláján kívül ezt a művet lehet a kezdetének nevezni a magyar krimiirodalomnak. Ezen kívül kortárs írók közül egyik képviselője Kondor Vilmos, kinek valós képzeletbeli hőse egy  Zsigmond nevű úriember, akiről majd a későbbiekben olvashattok.

Másik meghatározó alak, akinek a neve kering a világban, Lőrincz L. László, írói álnevén Leslie L. Lawrence. Regényeket rajtuk kívül még Kovács Noémi és Szerb Antal írtak.

-Miért is lehet ilyen nehézkes-

Pont úgy, mint más irodalmi ágban, a kriminél is kell egyfajta beállítottság, hogy valaki képes legyen teljesen hihetően átadni egy helyzetet. Egy romantikus regénynél viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen az egyediségre kell törekedni, a többit hozza az élet. Kapcsolata az emberek nagy többségének volt már, 20-25 éves korukra. Ha nem is volt jó, a vágyakozás a jobb felé, az elképzelt jelenetek, amik túlságosan filmbe illőek ahhoz, hogy megtörténjenek. Szinte adott, amit meg lehet írni. Más kontextus, más szereplők és kész is vagyunk. Ezzel szemben a bűnügyi regények kissé más réteget képviselnek, hiszen az embernek nem minden nap akad olyan emléke, amiben ismeretlen embereket kell kergetnie. Vagy éppen embereket öl.

-Krimit olvasni, vagy krimit írni-

Sok olyan blogot lehet megtalálni az interneten, akik bűnügyi történetekkel próbálkoznak. Kezdeti lelkesedés, valakit nagyon megfogott a külföldi stílus, azok az elemek, amiket használnak, azonban úgy felépíteni egy történetet, hogy érdekes legyen, valóságos, de egyben egyedi, szinte lehetetlen.

Ezzel szemben az olvasó elvárásokkal kezdi el lapozni a könyvet. Érdekes legyen, izgalmas, tudjon azonosulni a főszereplővel. Kicsit legye hátborzongató, mégse túl ijesztő.

Comments

comments

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: