Könyvek

A Könyvfesztiválra érkezik Moskát Anita harmadik regénye!

A Budapesten megrendezett Könyvfesztivál a Könyvhét mellett az egyik legnagyobb és legfontosabb hazai könyves rendezvény.  Egy hétvége alatt akár több százezren is kilátogatnak nézelődni kicsit a standokon vagy meghallgatni egy-egy előadást. A kiadók éppen ezért rendszeresen időzítik újdonságaik megjelentetését erre az időszakra.

A Gabo Kiadó pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy többek között fiatal írónőjük, Moskát Anita új regénye is megjelenik az április végi Könyvfesztiválra. A korábban már nagy sikert aratott Horgonyhely és Bábel fiai után nagy valószínűséggel ebben az alkotásban sem kell majd csalódnunk. A kötet az Irha és bőr címet kapta és egy egész különleges világot tár elénk. Elég csak elolvasnunk a fülszövegét, máris a lábujjunkig borzongunk.

“Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet. 
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan. Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.”

Az biztos, hogy már ez a rövid kis összefoglaló is hatásosra sikerült, kíváncsian várjuk milyen lesz maga a regény!

 

 

Hozzászólások